Nagyon durva pénteket csaptam a barátnőm férjével. Jó hogy vagyunk egymásnak, és házastársaink se bánják. Ráadásul a gyerekeinket is a hónunk alá csaptuk, így még izgalmasabb volt. Illetve nem az összeset, de a kalandvágyóbbakat.
Az előző szürcsölők hagyták ott
Mivel vasárnap közös ebédre készülünk barátainkkal, és mert régóta készülünk meglátogatni a budaörsi halas boltot, nagyon alkalmasnak tűnt a péntek, hogy bevásároljunk. Nem kis logisztikai kihívás volt, de becsomagoltuk magunkat Balázs elmúlt életének utolsó emlékébe, egy kicsi bordó autóba. Nagy hiba, hogy még nem találták ki a családdal együtt növekvő autót. Kigurultunk Budaörsre, és a gazdaságos áruházban bevásároltunk az ebédhez. Miután ezzel végeztünk, átsétáltunk a Kika elé, és a város legjobb kürtőskalácsára vártunk 15 percet, de megérte. Közben a gyerekeknek betömtük a száját néhány minifánnkal, ami szintén ott készül, frissen, melegen. Ez volt a gyerekek programja, most jöhetett a miénk, átgurultunk a pálya túloldalára, a halashoz.
Először is nem a halakról szólnék, hanem arról, az hogy 50-es pocakososdó, kopaszodó férfiak (bár lehet, hogy a vállalkozó szó jobban illett volna a szereotípia gyűjteményembe) érettségiző leánygyermekkel, és még mindig jól tartott feleséggel kezdjenek nagyon aggódni, ha a gyermek és nej együtt járnak minden pénteken a halashoz, van miért. Csak hogy maradjunk a halas témánál, egy durva hasonlattal kell hogy éljek, amikor leírom a pult mögött a személyzetet. Ketten vártak ránk, egy csintalan tekintetű, csodás formájú csikóhalra és egy ravasz, sokat tudó tapasztalt cápára leltem. Sajnos pont a kettejük kora közé esem, egyik korosztály sem az enyém, meg persze szerencsére itt van nekem háni, és nagyon durva, de Balázzsal mentem, ráadásul 3 fiú gyremekem van, úgyhogy mostanában inkább vágyom magányra vagy egy apróka kislányra mint még egy férfira, de nem mehetek el szó nélkül mellettük. Kedves hölgyek, nem csak halért érdemes menni, a férfi felhozatal is megér egy misét. A csikóhallal nem beszélgettem, bár őt elég volt nézni is, a cápa viszont remek személyiségével nagyon kellemes társaságnak bizonyult. És most legyen elég ennyi a húspiacról, térjünk át a halakra, elvégre is azért mentünk.
Van a boltban egy támaszkodó kerek asztal, olívaolajjal, sóval, fűszerekkel, és kenyérrel, ahol mint egy rendes kocsmában, két -akár idegen is- ember egymással szemben letámaszkodhat egy percre, és letolhat egy osztrigát éhgyomorra, műszak előtt, akár mackógatyában is. Nem tudok még egy ilyen helyet Budapesten, ahol, ahol különösebb dresscode nélkül szürcsölhetünk egy osztrigát, állva, támaszkodva, kényelmesen, természetesen. Fantasztikus élmény. Szerintem vannak többen, akik szeretik, vagy szeretnék az osztrigát megkóstolni, vagy enni, de nem áll módjukban, vagy csak nem szeretnének egy puccos helyre beülni, és két órát szánni egy falatra. Nos, ők rohanjanak, és használják ki a lehetőséget, érdemes. Az ember kiválasztja a pultból, hogy melyiket enné, és egy kosár jégen citrommal frissen bontva átnyújtják a pulton, amivel az egy lépésre levő kerekasztalra támaszkodva már lehet is élvezni. Pont mint egy tengerparti piacon, vagy büfében. Akár pezsgőt is lehet hozzá kortyolni, amit még kérni sem kell, a kérdés automatikusan jön, hogy szeretnénk e hozzá. Nem drágább mint egy mozijegyhez járó perec-kóla, vagy nachos, de ez jelenti, hogy két osztriga meg az élmény sokkal több mindenki számára elérhető mint azt sokan hiszik.
Balázst az osztriga, engem a férfiak és az élmény, de hogy a másfél éves Olivért mi ejtette rabul, azt nem tudjuk, mindenesetre amikor apukája letette a kezéből, és a lábára állította, Olivér egyszerűen felborult. Még jó, hogy a cipőm az arca alatt volt, így nem a betonon végezte arccal. Lóri a még hülésben lévő kürtőskalácsárt nyafogott, ami az autóban volt, minket körbevett a halszag, és folyt a nyálunk a jégágyas snapszunktól. (sírok magamtól, nagyon szörnyű poén bocsánat) Olivér szürcsölt a sós citromos tengervízből, Lóri köszöni nem kért, mi meg letoltuk a nyers tengergyümölcsöt, és arról beszélgettünk, milyen furcsa dolog ez az osztriga, ami csak a legszegényebbeknek, és a leggazdagabbnak kézenfekvő. A legszegényebben akik a tengerparton élnek, és merülnek egyet, aztán megeszik, illetve a leggazdagabbaknak, aki vagyonokat fizetnek, hogy nyakkendőben szürcsölhessenek egyet, egy amúgy nyers, általában takonyszerűnek emlegetett cuccból.
Az üzletben van egy fűszerpolc, amin a mindenféle sushihoz, vagy halhoz szükséges holmikat lelhetünk. Középen van egy dobogó. Amin könyvek és borok sorakoznak. Egy nagyon gazdag mélyhűtő falon mindenféle tengeri herkentyűk, és a pultban friss halak, saláták. Mint minden rendes helyen, itt is vannak halas receptkártyák, vagy füzetek, amiket el lehet hozni, vagy át lehet nézni, ha nincs ötletünk, vagy nem tudjuk miből mit lehet készíteni, de a kiszolgáló személyzet is kellően felkészült ha őket faggatjuk. Csikóhal beszéli az angol „konyhanyelvet” is, ahogy hallottam, úgyhogy ajánljátok itt élő külföldieknek is, mert ők nagyon szenvedhetnek az itthoni hal felhozataltól.
Az okosság ma pedig Balázstól jött, aki azt tartja: Ugyanolyan proli vagyok mint bárki más aki a Tescoba jár, csak én megtehetem, hogy hétköznap délelőtt vásárolok, és nem a hétvégi tömegben.
Ugye milyen kevés is elég a boldogsághoz?
Utolsó kommentek