Tudom, hogy tavaly már sokakban durva ellenérzést keltett a köles alkalmazása az országtortában de, lehet ezt másképpen is. A köles lapvetően hasznos, egészséges, érdemes lenne belőle többet ennünk. Nekem is személy szerint.
A süti annak apropóján készült, hogy a skacokat nyaralni vittük a háni szüleihez, és mivel mama soha nem süt (csak húst) így hálám jeléül sütit szoktam vinni, hogy érezzék a törődést a szeretetem meg amúgy is. Mivel azonban mi dolgos szorgos kalóriamentes hétköznapokra készültünk, addigra szinte ki is ürült a hűtő, ezeket találtam benne, amik most a hozzávalók között szerepeltek. Persze ne képzeljetek el egy csont üres hűtőt, nálunk olyan nincs. Van pár állandó lakó, állandó hellyel. Ilyenek a lekvárok, az uborkás üveg, a ketchup, a vaj, vagy a sajtos doboz. A srácoknak is például saját polcuk van. Pont szemmagasságban. Ott tartjuk azokat az önkiszolgálós ételeket, amiket kérdés és szülői belelegyezés után maguk vehetnek ki, és amiről maguknak kell gondoskodni bevásárláskor. Ilyenek a rudik, a kinder szörnyetegek, a joghurtok. Bár Lóránt még mindig következetesen úgy hívja jobkurt. A bevásárlás mindig a hűtőpultnál fejeződik be, amikor maguk válogatják össze hogy mi hiányzik a polcukról, és mit szeretnének pótolni, enni a következő nagybevsásrlásig. Ennyi volt a kitérő, mert aztán mindenkit kibeszélek még a végén.
A kölest vízben főztem meg, és amikor frissen megkóstoltam, még nagy hibának éreztem, mert határozottan kiérződött a jóindulatúan semlegesnek titulált, a valóságot azonban jobban tükröző, talán rosszindulatúan hangzó, vízízű köles. Aztán kiderült, hogy jóindilattal kissé hirtelen kóstoltam, némi rosszindulattal meg türelmetlen voltam. Másnapra csodásan átjárta a kölest minden íz és összetevő, nagyszerűen össze érett az egész süti. A köles nedvessége jótékonyan megőrizte a süti kellemes állagát. Már nem éreztem nagy lemondásnak, hogy nem tejben főztem a kölest.
A szilva ugyanaz volt amit a teás lekvárhoz is használtam. Ezt a fajtát javaslom, mert ez nagyon klasszul sül, kisül belőle a lé, nem száraz, és bár nem is marad meg a szilva formája sem, az íze kárpótol mindenért.
Hozzávalók:
100g köles
250g víz
pici só
120g vaj
120g barna nádcukor
4 tojás
230g turó
40g liszt
½ tk sütőpor
200ml tejföl
1 tojás
1 vaníliás cukor
½ kávéskanál fahéj
A kölest a vízben alapos mosás után a sóval megfőztem. Ezt csakúgy mint a rizsnél, 6-8 perc fedő alatt forralás után levesszük a tűzről, és hagyjuk további kb 20 percig puhulni anélkül, hogy a fedőt levennénk róla. Hagjuk kihűlni.
A vajat a cukorral habosra keverjük, és egyenként hozzáadjuk a tojásokat. A turót a köleshez keverjük. Én nem törtem át, mert szeretem ha valami nem túlzottan egynemű, akit zavar törje át szitán. A vajas krémet adjuk a köleshez, és végül keverjük össze a sütőporos liszttel. Papírral bélelt, vagy vajas lisztes tepsibe öntsük a tésztát.
A felezett magozott szilvákat rakjuk a tésztára és a tojással vaníliás cukorral elkevert tejfölt kanalazzuk a szilvák tetejére. 190C-ra előmelegített sütőben 40 perc alatt megsül.
Szóval köles ide, köles oda való e vagy sem sütibe, jó szívvel ajánlom ezt a kis cuccot, de főképp másnaposan. Használjátok a tapasztalásomat, miszerint egy éjszakát érdemes állni hagyni.
Egy éve: cukkini carbonara, bőrradír a konyhából, nem csak nőknek.
Utolsó kommentek