Játék az étel, én meg játszottam szorgalmasan a krumplival, és a többiekkel is. A kelbimbó szerintem az igazi mumus a gyerekeknek, még a gyilkos galócánál is mérgezőbb ételnek tűnik, ha a 12 éven aluliakat közvélemény kutatom. Nincs aki hozzányúlna, de ha az ember eléri a felnőttkort, a kelbimbó csodás, ehető, finom, szép és teli jó tulajdonsággal bíró zöldséggé alakul.
Nálunk nem csak a gyerekek, de háni sem eszi, úgyhogy tényleg azt csinálok vele amit akarok. Amúgy viszont háni fejlődik, sokkal több zöldséget eszik, mint tizen ix évvel ezelőtt, amikor csak nézte, hogy miket eszek, de soha meg sem kóstolta, ma már legalább megkóstolja, legfeljebb nem eszi meg. Lehet, hogy a gyerekeknél is csak azt a tizenkét-három évet kell csak kivárnom.
Más.
Voltam ma rászorulókereső körúton, de sokkal nehezebb volt mint hittem találni egy kupac embert, aki örült volna a kenyérnek. Esett, és esett, délelőtt mikor elmentem itthonról beraktam a kosaramba még melegen a kenyeret, és lecsúsztam a délibe, mert ott mindig vannak sokan, na ma senki nem volt aki éhesnek és otthontalannak látszott. Azt gondoltam ki, hogy az szelektív mellett asszisztáló csövik kapják meg, mert ők mindig segítenek a szelektív visszahordóknak pl, átnézni az üres üveget, hátha van amit abból vissza lehet még váltani, és én ezt szeretem, Nekik akartam adni a kenyeret, de nem voltak ott. A nem rászoruló hanem simán köszönettel elfogadó Rita megkapta a másik kenyeret. Késő délután aztán visszakanyarodtam a szelektívhez, és megálltam, kiszálltam, majd a négy csövinek (zavaromban) fülig érő szájjal elmagyaráztam, hogy az van most, hogy ne nézzenek hülyének, de van ma ez a „kenyérvilágnapdolog”, és ilyenkor azt kell tenni, hogy akinek van lehetősége, annak sütni kell egy kenyeret, és odaadni valakinek, aki örül neki és szívesen fogadja, hát ha ők most szívesen vennének és értékelnének egy saját kézzel sütött kenyeret, ami mandulás, és áfonyás, és kicsit narancsos is, akkor én örülnék ha elfogadnák. A velem szemben álló férfi legalább akkora zavarban volt mint én, és megköszönte, és a kezét nyújtotta érte mosolyogva, a másik pedig elvicceskedte, és megkérdezte, de nem rosszindulatúan, hogy mikróban sütöttem e? De mondtam hova gondol, KEMENCÉBE! Aztán nevettünk, és mondtam, hogy persze hogy nem, simán sütőben. Illedelmesen elköszöntem, és elhajtottam. Hát így volt a kenyérrel.
A salátával meg így. Hozzávalók:
100g főtt császárszalonna
250g kelbimbó
5 nagy kifliburgonya
150ml tejszín
1.5ek mustár
1 ek snidling
1 ág rozmaring
pár csepp citrom
só
A krumplit héjában megfőztem, megpucoltam, karikára vágtam. A kelbimbót feleztem, és 3-4 percre forró sós vízbe tettem, majd leszűrtem szeleteltem. A szalonnát felvágtam, és kisütöttem belőle a zsírt egy serpenyőben. Kivettem a szalonnákat, és a karikára vágott krumplit a rozmaringgal együtt megsütöttem. Kivettem a krumplikat, és még mindig maradt zsiradék a serpenyő aljába. Erre a zsírra ráöntöttem a tejszínt, a mustárt belekevertem, aztán sóztam, pici citromot is csepegtettem bele, alaposan összeforraltam, sűrűre, és beleforgattam a kelbimbót, rászórtam a snidlinget is.
Tálalásnál játszadoztam, hogy a krumplira rákanalaztam a kelbimbót, és a tetjére támasztottam egy szalonnát, mert így pont egy falat lett, és nem voltam benne biztos, hogy ha csak úgy összekeverek mindent, akkor a végeredmény kellően fotogén lesz, viszont azt tudtam, hogy ez így szép de izgalmas lesz. Aztán a végén mindent összeforgattam együtt, a szalonnát, a kelbimbót és a krumplit is, így is szép lett végül. Meg finom is.
Egy éve: french tosat birsalmaszósszal
Utolsó kommentek