Az ischlertől csak addig hiszi az ember, hogy cukrászdai süti, amíg egyszer maga neki nem áll, mert akkor azonnal kiderül, hogy nem kell hozzá diploma, sem igazi, sem vásárolt. Az ischler örök, (mostantól pedig minden jelző elé tegyétek be, hogy az ischler) sose megy ki a divatból, igazi kedvenc, nélkülözhetetlen az ünnepeken, szép, finom.
Remélem ennyi elég ahhoz, hogy aki eddig nem próbálta otthon, az most ezen sürgősen változtasson. Én amióta csak az eszemet tudom, bomlok a ezért a sütiért. Olyan mint Háni minden porcikáját szeretem, és az sem baj, ha érik egy kicsit mellettem, sőt ettől csak még jobban szeretem. Az ischler (is) tökéletes, szép a formája, persze ha nem jók az arányok, odalesz az egész, aztán izgalmas a benne rejtőzködő lekvártól, amiből én nem szeretem ha túl sok van benne, sőt azt szeretem, ha nem is látszik, éppen csak ízt, és kevés nedvességet ad a korongoknak, és szeretem a csokit, ami rejti, óvja az alatta lakó tökéletességet. Ezt sem szeretem, ha túl vastag, mert elnyomja a többi ízt.
Azért álltam neki a minap, mert Vince a Szamosban kért egy ischlert, amit hazahoztunk, aztán kidobtunk. Finoman szólva sem volt nagy sikere, és ha eddig figyeltetek, érteni fogjátok miért. Mielőtt bárki azt hinné, fikázni fogok, téved. Bizonyára sokan vannak, akik így szeretik, de az előzőek tükrében hamar kiderül, hogy nem az én, mi ízlésünk szerint készült. A csoki szupervastag volt rajta, a lekvár kibuggyant amikor a csokiréteg feltört, és a tészta, nos az egy kicsit vastag volt, nem a lekvárhoz, vagy a csokihoz képest, hanem a nekem jóleső harapáshoz képest. Hát így bukott el az ischler, és így maradt Vince vágya kielégítetlen. Mi mást tehettem volna, minthogy nekiálltam gyorsan.
Viszont! A Szamosnak van saját csokilikőrje. Jó. (nekem lehetne keserűbb,de finom, aki nem készít bátran vegyen) és a habkarikáik csodásak életemben először venni fogok a fára is.
Hozzávalók:
50g porcukor
100g vaj
140g liszt
50g dió
icipici só és fahéj
málna dzsem
étcsoki
Csúnyán büntet: egyszer szabad csak hozzáérni, pont mielőtt bekapjuk, de no problem, ezzel is ez történt, ellenbe amatőr detektíveknek (de szép szó) ujjlenyomatminta megszerzésére tökéletes, sőt nélkülözhetetlen.
A diót én késes darálóval szoktam összevágni durvára, aztán vagy mozsárban, vagy egy deszkán sodrófával összenyomom, mert akkor a töréstől kiszabadulnak a dióban lévő illóanyagok, és az olaj. Nem elég késsel, vagy képpel összevágni, és nem jó ledarálni sem.
Mivel ezt a tésztát sem szabad túlgyúrni, a hozzávalókat a dión és a dzsemen kívül késes mixerbe teszem, és amikor egynemű a tészta, kiborítom egy tálra, hozzáadom a diót, és összegyúrom tár mozdulattal. Akinek nincs ilyen eszköze, az kénytelen lesz gyúrni. A tésztát tegyük fóliába, és min, fél órát pihentessük a hűtőben, vagy a teraszon.
Lisztezett deszkán nyújtsuk ki a tésztát, kb 4 mm vastagra, szúrjuk ki a számunkra kívánatos méretű kiszúróval, vagy pohárral, és tegyük papírral bélelt tepsibe, majd 200C-ra előmelegített sütőben süssük készre. A vastagságtól függően x perc alatt, nekem kb 7-8 perc volt, de nem hagyjátok egyedül a sütőben, figyeljétek.
Amikor megsült, hagyjuk kihűlni, majd kenjük meg lekvárral a korongok felét, és tapasszunk össze egy lekváros, meg egy sima korongot. Vízgőz fölött olvasztott étcsokival vonjuk be az ischlerek oldalát, és tetejét. Hagyjuk megdermedni, és hűvös helyen tartsuk. Egy napig csak nézzük, ne együk. Rutinosak este sütik, így reggel már lehet próbálkozni, de 24 óra után kezd igazán jó lenni.
Nem írtam sem dzsem, sem csoki mennyiséget, egyrészt mert mindenki másképp szereti, másrészt mert a csoki minőségétől is függ, hogy mennyire terül, milyen vastag lesz.
Egy másik, ehhez hasonló ischli fánk névre keresztelt süti, ha ez ne lenne elég izgalmas.
Utolsó kommentek