Vallásokon átívelő karácsonyi mese, és igazi, autentikus sólet recept következik. Egy gyerekkori emléknek és hagyománynak adózva a mai karácsonyi vacsora utolsó eleme a sólet volt. Pont ideálisan sokan voltunk hozzá, mert ezt az ételt két főre készíteni lehetelen.

A 80-as évek közepe-vége felé Ferike, és Prütyike, a gyermektelen házaspár válás okán elköltözött a szomszédból. Eladták a házat, és egy kétgyermekes család népesítette be addig csendes, kertes budai ingatlant. Rozika, János, és két fiuk, András meg Dani. Mindaddig amíg ők nem költöztek oda, nemigen tudtam semmit a zsidó vallásról. Onnantól kezdve viszont rengeteget tanultam. Az ünnepekről, a szokásokról, és a konyháról. A legelső amit megtanultam az volt, hogy Rozika minden pénteken délután odatette a sóletet a sütőbe sülni. 12 órán át, miközben fennhangon hirdette, hogy ez a világ legjobb, legegyszerűbb és legfinomabb étele. Ha éppen maradt, mert mondjuk a gyerekek nem voltak otthon, nem mulasztott áthívni minket, és megvendégelni. Varázslatos volt. Azonnal megszerettem, mi soha nem ettünk vagy készítettünk még csak hasonló ételeket sem. Eljött az első szomszédként töltöltt karácsony. 24-e reggelén Rozika átkocogott egy csordultig teli lábos sólettel, amit csak nekünk készített karácsony szent napjára, boldog karácsonyt kívánva. Mi csak tátottuk a szánkat, és elképedve elemeztük a nagyvonalúságot, az intelligenciát, szeretetet, és a tiszteletet, amit ez a gesztus jelentett.

Csak úgy érdekességként jegyezném meg, hogy a szembe szomszédunk, Klárika néni is zsidó volt, aki minden karácsony délelőtt szintén átcsöngetett személyre szóló ajándékokkal. Tőle kaptam az első könyvemet, amit már igazán "felnőttesnek" találtam, mert nem mese, hanem regény volt, és nem pöttyös lányregény, hanem történelmi. Egy gyönyörű, régi illatú könyv volt: A Koppányi aga testamentuma. Imádtam, sosem fogom elfelejteni ezt sem, csakúgy, mint Rozika sóletjét.

No miután annyira rajongtunk a sóletért, egy szép napon Rozika azt találta mondani, menjek át ő szívesen megtanít, meg fogom látni mennyire egyszerű is ez. Így történt, hogy megtanultam sóletet sütni.

Merthogy a sólet a sül, és nem fő. A sóletnek idő kell, alacsony hőmérséklet, meg türelem, és ahogy Rozika mondta, valóban elronthatatlan. Az egyetlen, ellene felhozható érv, az, hogy nehéz étel, de semmi másba nem lehet belekötni. Füstös, gazdag ízű remekmű.

Hozzávalók:(egy nagy láboshoz)

2 nagy füstölt libacomb

1 fehérpecsenye (marha)

1 szál kolbász

3 tojás

1 óriási, vagy 2 közepes hagyma

1 liternyi bab (kb 1,2kg)

1 púpos tk fűszerpaprika

1 babérlevél,

bors

tojás

gersli (hántolt árpa) opcionálisan

víz

Egy lábos aljába terítjük a szeletekre vágott hagymát erre rakjuk a megmosott húsokat, amikből csak a libát hagyjuk egyben, a többit nagyobb szeletekre vágva tegyük a lábosba, majd a megmosott babot öntsük a húsokra. Tegyük bele a babért, és csavarjunk rá a frissen borsot. Néhány alaposan megmosott tojást is tegyünk a lábosba. Ha rakunk bele gerslit, akkor azt célszerű egy kupacba a lábos egyik „szegletébe” helyezni, mert van aki azt nem szereti, illetve sokkal gusztusosabb lesz , ha így teszünk, és nem szétszórjuk. Végül szórjuk meg a paprikával, és öntsük fel vízzel, hogy ellepjen mindent. Tűzön forraljuk fel a lábost, és közben melegítsük fel a sütőt 100C-ra. Ha forr a sólet, fedjük le fóliával, és tegyük be sülni. 12 órán át semmi más dolgunk, minthogy néha pótoljuk a vizet rajta. Ha türelmesen kivártuk, az eredmény garantált, és tökéletes lesz, a fúsok omlanak, a bab puha, a felső rétegén kissé ropogósra sült lesz. Uborkával, almapaprikával, és gyöngyhagymával tegyük majd az asztalra, abban a lábosban, amiben sült.

Ma, miközben felelevenítettük a tesómmal ezt a régi történetet elmagyarázván a többieknek, hogy miért is lett ma sólet, Boti summázva azt találta mondani: érdekes, hogy a négy szomszédunk közül csak a kettővel voltunk jóban,  és egyikkel sem voltunk azonos vallásúak. A vallás nem számít. Illeve nagyon is, csak nem abből a szempontól ugye.

Remélem a recepten túl is tudtam ma adni valamit ezzel a számomra sok szempontból példaértékű csodás gyerekkori emlékkel, amivel szeretnék egyúttal boldog karácsonyt kívánni mindenkinek.

Kicsit felhős volt az ég felettem az elmúlt hetekben, ami erre a hétre már a blogra is kihatott, és maradt jó pár receptem, amit nem tudtam felrakni annak ellenére, hogy fotózottak, és jók, de ami késik nem múlik. Ha minden jól megy újra a régi leszek.

Még egyszer boldog, boldog...ölelkezzetek, szeressétek egymást, és egyetek mértékkel, ahogy mi tettük.

Egy éve: karácsonyi rétesszivar