Most komolyan még mindig itt tartunk, hogy van aki ezt megeszi, elfogadja, sőt mi több fizet is érte? Én nem, de sajnos egyedüli fecskeként nem csinálok nyarat. Bár nem a névvel volt a legnagyobb baj.

( A képen nem az említett példány szerepel. Ez még úgy is kívánatosabb, hogy igyekeztem egy csúnya példánnyal illusztrálni a lóránthotdogot.)

A nagy hőség minket is kikergetett a strandra, sőt a sok ugrálásnak és fürdésnek meg is lett az eredménye, megéhezett a csacsika család. Háni előre ment a büfébe, és megrendelte a srácok kajáját, én pedig pont akkor értem oda, amikor megkapták. Már az is nagyon érdekes volt, hogy a pultosok időről-időre elkurjantották magukat, hogyaszongya:

-marikalángos, -lóránthotdog, -gézahamburger, vagy andirántotthús.

Ez annyit tesz, hogy a fizetéskor megkérdezik a nevedet, és kikurjantanak ha kész van, neked meg csak érte kell menni. Így saját névre keresztelt limitált példányokat kapunk, ami igazán szép gesztus, de többre értékelném, ha inkább ehető lenne. És azért nem csak -Marika! , mert lehet, hogy két Marika is áll a sorban, de remélhetőleg Marika lángosra váró csak egy van. Megérne egy hét strigulázást, hogy van e statisztikai összefüggés a nevek, és a fogyasztási szokások között.

A rántott hús is borzasztó volt, de a hot-dog kiverte a biztosítékot. Előző napi száraz óriáskiflibe készült, amit azért, hogy tutira ne lehessen megenni, mikróban még egy kicsit (szárítottak) langyosítottak, ennek ellenére is összhatásában hideg volt, és annyira kemény, hogy össze sem tudtam nyomni.

Ezen azért felszívtam magam egy kicsit, mert 20 percet álltunk, és vártunk azért, hogy végül ne kapjunk semmit ami ehető.

A kulturáltabbik énemet vettem elő, és nem a sor elejére álltam, hogy a pultos lányt zaklassam minőségi kifogásommal, mindenki füle hallatára, hanem a konyhaajtóhoz álltam, és az egyik konyhai alkalmazottnak vázoltam, hogy ez a hot-dog bizony ehetetlenül száraz, tegnapi és hideg, úgyhogy szeretnék inkább egy frisset és meleget, vagy ha az nincs, akkor egy hamburgert, természetesen kifizetem a különbözetet. A kislány kérdés nélkül bólintott, és készítette a hamburgert, én meg beálltam ismét a sorba, hogy majd a különbözetet kifizethessem, és átvegyem a melindahamburgeremet, de erre nem volt szükség, mert egy percen belül a kezemben volt a burger, és a különbözet fizetésre sem tartottak igényt.

A hamburger is ötödosztályú volt, de langyos, és ehető. Nagyra értékeltem, hogy megértették a kulcsszavakat a mondanivalómban, mint száraz, tegnapi, hideg, és igyekeztek a lehetőségeikhez képest elégedett vásárlóvá tenni, illetve nem kezdték el magyarázni a megmagyrázhatatlant.

Ennek ellenére nem értem, hogy hogy tarthatunk még itt? Hogyan életképes, illetve piacképes egy olyan hely, amely amúgy kritikán aluli minőséget árul., és hogy emberek oda visszamennek enni hétvégéről hétvégére. Miért nem teszik szóvá, ha valami ennyire ehetetlen, és itt most nem az én kifinomult igényeimről van szó, mert Háni igen toleráns tud lenni ellensúlyozva engem, de szerinte sem érte el legalább az ehető fogalmát.

Ez amúgy gondolom nem egyedülálló eset. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy hányan vannak fogyasztók akik elégedetlenségük ellenére azt nem teszik szóvá, illetve ők miért nem, és hogy vajon menyien teszik ezt egyáltalán szóvá? Vagy az úgy jó, ha szó nélkül kidobja az ember a kukába, esetleg a felét letolja a gyerek, mert annyira éhes, de ha finom lenne, akkor persze az egészet is megenné, csak nem szól ő sem, hanem annyival elintézi, hogy elég volt, tele vagyok.