A legnagyobb dilemma az volt, hogy egyenek e még egy szeletet, vagy inkább adjanak akkor másnak is!

Ma van a kenyér világnapja, amire mi (a csacsika család és én) évek óta készülünk.

Szeretem a kezdeményezést szociális érzékenységem okán, meg mert ez számomra élvezetes, és könnyen megvalósítható program. Aztán a múlt héten kipattant a fejemből, hogy be lehetne vinni a suliba is a programot, hiszen akár egy rendkívüli technikaóra, vagy ne adj'isten erkölcstan oktatásba is belefér, attól függ honnan közelítünk. Előbbi a technika részletektől megközelítve, utóbbi a rászorultság, önzetlenség, adni jó elvek alapján.

Az Ofő nyitottan fogadta az ötletet, és én bevittem a suliba minden hozzávalót, aztán jól megbeszéltünk minden fontos tudnivalót a kenyérről, arról, hogy ez a nap szól a kenyérről, a pékekről, meg az önzetlenségről is, hiszen egyet sütünk magunknak, egyet pedig másnak adunk. Megtapogatták, és szagolgatták az élesztőt, volt aki azt mondta rá, hogy sajtszagú, aztán egy apró gyermek lenyűgözött azzal, hogy tudta az élesztő egyfajta gomba, és általánosságban megállapítottam, hogy sokat tudnak, de szerencsére nem mindent, (így én is hasznosnak éreztem magam, mint Thomas a gőzmozdony) mert ismerik a szót, hogy teljes kiőrlésű, de nem tudják például mit jelent.

Miután átvettük a hozzávalókat, gépbe raktuk dagasztani, aztán megvártuk míg megkel. Ezután hazanyargaltam a tésztával, (már itthon is volt egy adag bekészítve) és megsütöttem, majd visszavittem melegen. Kértek hozzá vajat, lekvárt, és nutellát. Ez utóbbit könyörtelenül megtagadtam.

Torna után értek fel, és éhesek is voltak már nagyon, de nem győztek ámuldozni, hogy mennyire finom. Jobb mint a pékeké, mondták, és igyekeztem meggyőzni őket, hogy minden amit maguk készítenek, az finomabb lesz bármi másnál. Majd jött a nagy dilemma, hogy oda kellett volna adni a felét másnak, de ettek is volna még.

Aztán célzott kérdésekkel átvettük mi is volt az eredeti cél, és győzött az emberi nagyságuk, fogták a tálcákat, és körbekínáltak mindaddig, míg el nem fogyott az összes kenyér.

Még a tornaterembe is jutott , pedig ott nem szokás enni. A fagyi is visszanyalt, az utolsó darabokat a konyhás nénik kapták, akik pedig csak adni szoktak.

Köszönöm a gyerekeknek, hogy ilyen lelkesek voltak, éljen az első bé ! És köszönöm az Osztályfőnöknek, aki nyitott volt az extra programra.

Tavaly is készítettem kenyeret, előtte viszont nem dokumentáltam. Azóta viszont szorgalmasan terjesztem az igét, mert igenis menő a Kenyér Világnapja!

További kenyrek, és élesztős kelt tészták dögivel ebben a fülben.