A joghurt a nyár alapanyagainak egyike, ami a friss, könnyű desszerteket illeti. Nekem legalábbis. Olyannyira jól variálható, annyi mindenhez felhasználható, és annyira kalóriabarát, hogy kár megfeledkezni róla, sőt érdemes egyenesen a kedvencek listájára tenni. Ha vendégeket várunk, és nem akarunk sütni, szintén nem elhanyagolható szempont, hogy 5 perc alatt elkészíthető, és egy szép pohárban tálalva nem fogunk szégyenkezni miatta.

Mivel a múltkor felfedeztem, hogy a bodzaszörp és a sárgabarack rendkívül finomak együtt, most is kihasználtam eme rácsodálkozásomat a világra, de mint írtam, simán helyettesíthető akár egy narancs, vagy alma levével.
Hozzávalók:
8 sárgabarack
100 ml bodzaszörp
500 ml natúr joghurt
1 ek agave szirup
1 őszibarack
1 ek cukor a karamellizáláshoz
1 ek vaj
A sárgabarackokat összevágjuk és a bodzával összeforraljuk. Az őszibarackokat vékony szeletekre vágjuk és egy serpenyőben a vajjal, cukorral karamellizáljuk. A joghurtot összekeverjük az agave sziruppal.
A poharak aljára elosztjuk a sárgabarackot, majd rákanalazzuk a joghurtot, és a tetejére rátesszük a barackszeleteket.
A nyári igazi érett őszibarackokat nem kell serpenyőben karamellizálni, elég ha karamellizáló pisztollyal egy kevés cukrot pirítunk a tetejére.
Nagyon szerethető hűs, nyári desszert!

Bréking: újra kikötötték a netünket, mert a szomszéd felmondta, ne kérdezzétek mi köze a kettőnek egymáshoz, de láthatóan van, ugyanis amikor bekötötték is úgy kapott, hogy a mi vonalunkat kapta meg ő, és nem izgatták magukat, hogy tőlünk elvették, hogy neki legyen. Szóval akadozik a hozzáférésem: értsd nincs hozzáférésem, csak Háni mobilján keresztül, úgyhogy a kinek van T-net vagy ha úgy jobban tetszik T-mobil kapcsolata - ez fiktív név: Tetü net, illetve Tetü mobil, bármiféle hasonlóság a puszta véletlen műve -, az adja át nekik nem túl jó kívánságaimat.
Annyira megzavart a mobil feltöltés másolásos procedúrája, hogy egy napig nem volt címe a posztnak. Jajj!
Utolsó kommentek