Van az úgy, hogy az ember mellényúl, én már csak tudom!... A sütikkel viszont nem szoktam így járni. Olyan vagyok, mint Kántor, szagról azonosítom a tettest, csak nekem meg sem kell szagolni a sütit, már az összetevőkből tudom, hogy fog-e tetszeni a végeredmény.
Teljes népszerűségnek örvend angol nyelvű blogterületeken a sajttorta individualizált változata, ami nemes egyszerűséggel kis méretű befőttesüvegben sül. Talán ott követtem el a hibát, hogy nem vettem át egy az egyben a receptet és a technológiát. Sőt, biztos! A baj az, hogy csak a kép égett az agyamba a csinos és szép üvegekkel, és kísérletet sem tettem arra, hogy leutánozzam, hanem egyszerűen a jól bevált túrótortareceptért nyúltam. Ez nem igaz, nem nyúltam, tudom kívülről, akkor is, ha hajnali kettőkor ébresztve fel kell mondanom. (Bár a Jánosvitéz menne így). Ebből is látszik, hogy márkahűnek lenni jó dolog, de mégis, ugye...
Kicsit túlsült, kicsit vajas lett, kicsit csúnya, de az enyém. De minek? Elfogyott, de ebben a formában ezt nem kell megismételni. Vagyis dehogynem. Biztosan a bennem lakó dac kér ennyi de-t! Meg fogom ismételni, hogy a recept is idekerülhessen!
A túrótorta receptről csak annyit, hogy imádni való, elronthatatlan, kivéve ha az ember üvegbe rakja! Nem ostorozom magam tovább, vannak meglátni és megszeretni kapcsolatok, amiben én hiszek, úgyhogy biztos menni fog ez, csak több alázatot tanúsítva kell a receptet követnem a kép mellől, ahol beleszerettem.
Gondoltam, milyen patent piknikfogás ez, úgysem bővelkedünk a kétszemélyes piknikdesszertekben amik kibírják a másfél órás utazást, nem kell hozzá túl sok eszköz, és fürdeni sem kell utána, ráadásul jól néz ki és különleges, a csomagolása pedig túra- és utazás biztos. Nem tévedtem sokat, de még finomítok rajta.
Addig is örüljön mindenki, hogy még én is szoktam bénázni, csak persze ritkán gyónok róla nyilvánosan.
Utolsó kommentek