Szigorúan családi vacsorának készült, eszembe sem jutott felzavarni ide bemutatkozni, de közben olyan jelentős funclub alakult köré, hogy kénytelen vagyok engedni a nyomásnak, és bedobom a mélyvízbe, majd az érdeklődésetek megmutatja, hogy úszik e, vagy elsüllyed. Sajnos szemnek tetszetős , és számomra elfogadható fotót nem tudok mellékelni, mert képtelen vagyok rakott cuccokat értelmesen fotózni. Valaki megmondhatná hogyan kell.
A tészta önmagában is nagyon finom volt , és kissé értetlenül néztem amikor Rita tejfölt kért rá, de adtam, sőt a javaslatára én is megkóstoltam, és ezennel örök hálámnak adok hangot, mert megtanított rá, hogy a paradicsomos tésztákra bátran tegyek tegyfölt. Érdekes módon mindig csak tejszínnel operálok.
Hozzávalók:
400g duplán darált sertéshús
3 ek zsemlemorzsa
1 ek tejföl
100ml tej
1 hagyma apróra vágva
1 tojás
só, bors, olaj
A hagymát olajon futtasuk meg (kb 2 perc, még ne piruljon, csak legyen üveges) . A morzsát a tejföllel, tejjel, tojással keverjük össze, és ízesítsük sóval (csapott tk) borssal , majd keverjük össze a hússal, és a hagymával de ne maszatoljunk sokáig, mert attól tömörödik a hús. Hagyjuk 20 percig állni,majd formázzunk belőle golyókat, és és olivaolajjal permetezzük meg ha nincs ilyenünk, akor csöpögtessük őket le az olajjal. 20 percig süssük 200C-on, majd vegyük ki, és kb 3 ek forró olajon forgassuk át a golyók minden oldalát, hogy egyenletesre süljenek.
1 doboz hámozott paradicsom
2 ek paradicsom paszta
1 kis fej hagyma apróra vágva
3 gerezd fokhagyma
só, bors, cukor, bazsalikom, olaj,
500g spagetti
200 g mozzarella
A hagymát megfutatjuk, és a fokhagymát hozzáadjuk, majd a paradicsomot ráöntjük, és kb 10 percig főzzük, közben hozzáadjuk a paradicsom pasztát. Sóval borssal ízesítjük, és egy csipet cukrot adunk hozzá, majd 10-15 vágott bazsalikom levelet.
500g spagettit sós vízben megfőzünk, és főzőléből 6-7 evőkanálnyi vizet a paradicsomszószhoz teszünk. A leszűrt spagettit hőálló tálba tesszük, rákanalazzuk a paradicsomot, és rárakjuk a húsgolyókat. A tetejét geszórjuk a mozzarellával, és összesütjük sütőben. Figyelem: kultúráltan szépen vágni csak lehűtve lehet, forrón csak vicceskedni lehet vele, de kitünő móka hideg estéken forró golyókért harcolni, hogy az kihez tartozik.
Rita , és most már az én tanácsomra is adjunk fozzá tejfölt, amit a tetejére kenve falatozzunk amig csak el nem fogy... meg tovább...és még tovább...Ennél többször ne szedjünk! Az már mindenképpen sok lesz.
Utolsó kommentek