Valószínűleg a legolcsóbb, legillatosabb vendégváró karácsonyi koszorút sikerült elkészítenem, egy hibája van, keveset csináltam, és nem azért, mert sok az ajtónk, hanem mert egy sem maradt, még a bejárati ajtóra sem.

Imádom az adventi koszorúkat, de a kis gyermekek mellett nem túl szerencsés. Több tulajdonsága miatt gondolom azt, hogy még 2-3 évet várunk vele, amíg újra a lakás dísze lehet karácsony előtt. Az egyik, hogy sok helyet foglal, és pont egy olyan asztalon, ahol a gyerekek amúgy annyi mindent csinálnak. A másik, hogy a gyerek nem abból tanul ha kérdez, hanem abból ha szétszed. Ez kicsit túlzás, de nem szeretném vérben forgó szemekkel kérdezni tőlük, hogy hol van róla a kis toboz, hogy ki bontotta szét a masnit, és ki törte le már megint a kanócot, így nem lehet meggyújtani se.

Ezért gondoltam, hogy legyen koszorú, de lógjon az ajtón, úgy nem foglal értékes helyet és naponta többször is látjuk, az meg külön jó, hogy illatozik is a mézes fűszerektől. Ember tervez, gyerek végez. A nagyobbikat a zöld szalagosat először egy rossz mozdulattal megemelték, így eltörött, ha meg eltörött hát megették, de közelharc volt a hetes számúért, mivel az volt a legcukrosabb, aztán a kisebb pirosat meg bevitték az oviba, mondván ott nincs koszorú, így most itthon egy sincs, de hétvégén pótoljuk.

Ez a recept, amivel én dolgoztam, nem túl ideális a koszorúnak, mert ez puszedli és nem mézeskalács, ezért lettek ennyire ducik az egymásba kapaszkodó mézik, mivel azonban hirtelen jött az ötlet, és a fiúknak akartam mézest készíteni, nem tűnődtem sokat, hogy megfelel e majd a XXI. századi modell ideálnak a testalkatuk. Ha valamiféle kemény, sütőpor nélküli, nem növekvő tésztát választunk akkor sokkal kontúrosabbak lesznek a figurák.

Az elkészítéskor csak 3 dologgal kellett többet odakészíteni a szokásosnál. Egy tálat ami köré raktam az emberkéket, egy pohár vizet ecsettel, és a szórócukrot.

A tepsibe raktam egy sütőpapírt, és a közepébe helyeztem a tálat, a peremével lefelé. A leszúrt kiszúrt mézit pedig lefektettem a papírra úgy hogy a lába a tál széléhez érjen, Megkentem a bal oldali kezét és lábát vízzel, majd a következő mézit leraktam a papírra úgy, hogy a lába hozzáérjen a tál pereméhez, a jobb kezét-lábát pedig a az előző bekent bal keze-lábára raktam, és kicsit összenyomtam. Nem szeretnék senkit összezavarni, de természetesen a másik irányba is lehet haladni. Mikor az utolsó emberke is helyén volt, megszórtam nem olvadó cukorral és megsütöttem.

Rácson hagyjuk hűlni, ha hideg, bele lehet fűzni a szalagot is.

Lehet fokozni a díszítést mindenféle mázakkal és gyöngyökkel, de én szeretem az egyszerű dolgokat (így magamat is), meg persze ha túl sok rajta a gyöngy és a cukor, félő, hogy gyerekek túl nagy kísértésnek vannak kitéve, mindenki gondolja át tehát.

Ha valaki elkészíti, és szebb lesz mint az enyém, és lássuk be nem tettem magasra a mércét, nyugodtan töltse fel a facebook oldalra is, hadd örüljünk neki mi is.