Úgy döntöttem, megírom a kisdoktorimat a grízes tésztáról. A képzésem költségtérítéses volt, de mivel össze sem hasonlítható mondjuk a fogorvos képzéssel, szerencsére nem terhelte meg a családot a tandíj, inkább a vizsgák eredménye okozott heves összeütközéseket itthon.

Gyerekként sajnos le kellett mondanom erről a csodás ételről, mert Papi szerint ez nem számít ételnek, így nem kerülhetett az asztalra. Azért ne sajnáljon senki, így is fel lehet nőni, főleg, hogy sok Tobleronéval, és Donald rágóval kárpótolt minket ezért. Viszont ha véletlenül valahol ehettem ilyet, alig bírtam betelni vele. Felnőttként a saját konyhában hódolhattam igazán a grízes tésztának, de csak az akaratom volt meg hozzá, a tudás és a tapasztalat hiányzott.

Azt nem tudom, ki hogy van vele, de bár a legegyszerűbb ételek egyike, az elkészítése mégsem annyira egyszerű. Nagyon keskeny a palló, amin át kell kelni, egy tökéletes grízes tészta elkészítéséhez. Ráadásul mély alatta a szakadék, és korlát sincs csak a végén egy rövid szakaszon.

Az első próbálkozásaim mind kudarcba fúltak. A gríz általában egy nagy összetapadt gombóccá állt össze, a tésztától teljesen elkülönülve. Borzalmas volt. Néha sikerült elérnem, hogy csak kisebb gombócok voltak a tészta mellett, de annyira messze volt még a jótól is, nem hogy a tökéletestől, hogy majdnem feladtam. Nagyon megalázó volt. Pláne, hogy háni csak ránézett, és szó nélkül keresni kezdett a hűtőben, hogy mit lehetne enni. Ha jobb kedvemben talált, akkor elmondta, hogy mi a baj vele, mindezt persze én is tudtam, de egyszer végre elhangzott a kulcsmondat: Nagyié olyan volt, mintha darált dióval szórták volna meg, és körbevette a gríz a tészta minden egyes darabját, bevonva a -szinte- teljes felületét. Nem mintha ezt nem tudtam volna magam is, de ennyire szépen és egyértelműen, plasztikusan ábrázolva nem foglalta senki össze a lényeget.  

Fogalmam sincs hogy sikerült, csak arra emlékszem, hogy végig ez a diós hasonlat lebegett a szemem előtt a következő próbálkozásnál, és sikerült! Nem kicsit, hanem nagyon, Végre olyan volt mint amilyennek lennie kell. Azóta se dobtunk ki egy elrontott grízgombócos tésztát.

Ha most belegondolok, nem bonyolult, de vannak sarkalatos pontok, amiket muszáj betartani, a siker érdekében. Ezeket pedig leírom, hátha más is van, aki nem tudja.

Hozzávalók:

300ml gríz

6ek olaj

510 ml víz

1/3 tk só

350g széles metélt

Az olajon megpirítjuk a grízt. A gríznek attól (is) lesz íze legfőképp, hogy színt adunk neki.Tehát ne sajnáljuk az időt, és a pirítsuk meg alaposan, folyamatosan keverve. A megpirult grízt öntsük fel a vízzel,sózzuk és csökkentsük a lángot, vagy a hőmérsékletet nagyon kicsire. Öt percig hagyjuk a lángot, majd zárjuk el, de ne nyissuk ki , hagyjuk még a gőzben puhulni.  

A tésztát főzzük meg sós vízben, Semmiképpen ne főzzük túl. Szürjük le.

Keverjük a grízbe a tésztát. Itt kész is van, csak porcukor, és ha van rá igény, forró gyümölcs, vagy lekvár kell hozzá.

Vegyük át most kicsit szofisztikáltabban a lépéseket, és azok buktatóit. Rögtön a grízzel kezdem, aminek a szemcse mérete nagyon fontos. Szerintem a nagyobb szemcsés a jobb. És bár eddig azt hittem nem nagyon van köztük különbözőség, sajnos rá kellett jönnöm, hogy nagyon is. Nemrég belefutottam egy túl kicsi szemű darába, amiből már a tejbegríz is inkább tejpép volt, a grízes tészta viszont egyenesen szörnyű lett. A szemcseméret ugyanis befolyásolja a víz felvételét. Ha kisebb szemcséjű a dara, érdemesebb kevesebb vízzel elkezdeni a felöntést, mert nem fog annyi vizet magába szívni, mint a nagyom szemű, és összeáll.

A következő a pirítás. Én akkor szeretem, ha nagyon sötétre van pirítva, de a srácok a kicsit világosabbat szeretik (a képen is ez van). Szerintem minél sötétebb, annál finomabb, de nagyon kell ügye4lni, hogy ne égjen meg. Az nem írtam külön, de természetesen tapadásmentes edényben pirítsunk. A teflonok viszont nem kedvelik, ha forrók, de hideg vízzel öntjük fel őket. Így én ilyenkor kicsit félre szoktam tenni hűlni a grízt és az edényt. A felöntés hideg vízzel történik, és utána sózzuk is. A só elengedhetetlen, akkor is, ha édesen esszük utána. Itt amíg felforr, lehet kevergetni, és kóstolni. Ha befedtük, és kivártuk az 5 percet, én mindig kinyitom, és bekukucskálok a biztonság kedvéért. Ha megkeverem, és kezd morzsálódni, akkor jó. Ha puha, de össze van állva, akkor túl sok volt a víz, ilyenkor lehet korrigálni, egy kicsit azzal, hogy levesszük a kupakot, és alacsony lángon keverve főzzük, így párolog a többlet víz, és lassan elkezd morzsálódni. Ha ez az eset áll fenn, még azzal is lehet csalni, ha a tésztát nem főzzük puhára, hanem kicsit keményebbre hagyjuk, így amikor összekeverjük a grízzel, a tészta abból fogja felvenni a vizet, ami ott több, itt meg kevesebb. Ilyenkor lefedve érdemes az összekevert tésztát tárolni.

Tálalás előtt erre az adagra egy púpos kanál házi vaníliás cukrot (nagyon finom szeműt) szoktam tenni. Így igazából sem nem édes, sem nem sós, nekem viszont pont elég ha gyümölcsöt teszek rá, a fiúk viszont porcukrozzák még.

Összefoglalva tehát a gríz és a víz arány a legfontosabb, de az sem szentírás. Én általában egy egység grízhez kicsit több mint másfél egység vizet használok, de most a blog kedvéért le is mértem.

A lekvár helyett a császármorzsánál is használatos friss forró gyümölcsöt ajánlom, de aki sósan eszi, azt is mélyen megértem, meg úgy is nagyon finom.

Remélem többeknek segítettem , de cáfoljatok meg, ha ez mindenki másnak egyértelmű, és mindig sikerülő étel, akkor én kérek elnézést.

Jaj majdnam elfelejtettem, a házitészta sokat dob rajta, én a mamától kapom mindig, örök hála érte.