Lego készletet kapni nem nagy cucc, de marcipán legókockát csak kevesen kapnak. A fiúknak is 6 évet kellett várni rá, az autóm is tönkre ment bele, aztán én, és háni is. De a fiúk lenyűgözve csillogó szemmel örvendeztek.

Az a jó egy családban, hogy ha azonos cél lebeg a szemek előtt, mindenkit elkap a láz, ötletel, gondolkozik, és keresi a megoldást, aztán ha megvan, közösen dolgozik és izgul rajta.

Két hete amikor először szóba került a szülinapjuk, egyöntetűen és kérdés nélkül azonnal rávágták : marcipán torta! Én is azonnal rávágtam, hogy szó sem lehet róla. Egyszerűen kiveri a biztosítékot a nyolcezres tortaár, és a tonnányi piros marcipán, mert persze verdás kell, ráadásul nekünk kettőre van szükség, mert nagy teher ikernek lenni, sok mindenen kell osztozni, például a születésnapon is, ezt nem lehet tetézni közös tortával, és ajándékkal. Ezt relatív gyorsan vázoltam, és letisztáztam a fiúkkal, úgy tűnt megértették. Elmentünk, és leteszteltük Daubner tortakínálatát . Ez annyit tett, hogy minden szóba jöhető tortából vettünk egy szeletet, és itthon teszt ettünk. Közben persze valahogy megtalálták a figura torta katalógust, és újra kezdtük a „miért nem lesz ilyen torta” lemezt előröl. Végül csak hazaértünk, és megettük a tortákat. Mindketten a gesztenyére szavaztak, de mivel nem szerettek volna egyformát, az egyik dobos lett, a másik gesztenye.

Miután ezt sikeresen lezártuk, valamelyikőjük szájából kipattant a bónusz kérdés: és akkor erre teszik a marcipánt?

Hát nem! Azt hittem ezen már túl voltunk, de kezdhettük előröl, hogy jó-jó ez torta, de csak kellene marcipán is, anélkül nem szülinap a szülinap. Lóri azt mondta., akkor legalább figurát kér. Oké, mondtam, de akkor a többiekkel el kell osztani, és nem fog menni az óvónéniknek, hogy elosszanak egy marcipán figurát. Végül eszembe jutott, hogy mindenkinek készítek egy valamilyen marcipán figurát. De milyet?

És akkor azonnal rávágtam, hogy például legót, mert azt tudom magamról, hogy nem vagyok egy szobrász, tehát nem fogok bevállalni mondjuk a 101 kiskutyából egyet sem, nemhogy huszonötöt. A fiúk örvendeztek. És egészen addig én is, amíg el nem tűnődtem rajta, hogy miként fog elkészülni a kocka.

Másnap felhívtam a desszertmestert, hogy van e valami legó kiszúrójuk, vagy sablonjuk, de sajnos nemet mondtak, viszont rájöttem, hogy szilikonforma lenne a megoldás. Este addig ütöttem a billentyűket, amíg ki nem dobott egy önthető szilikon boltot a gépem. Újabb telefon, és megértették mit szeretnék, azt mondták van ételekhez használható katalizátoruk, csak ki kell öntenünk a formát.

Másnap arra kanyarodtam, megvettem és boldogan ültem vele vissza az autómba, de a kulcs nem fordult a zárban. Volt szilikonom, csak nem otthon, és én sem voltam otthon, háni vidéken, a skacok oviban. Jó pillanat volt. Teleraktam az automatát zsetonnal, amivel estig nyertem parkolójegyet. Gyalogosan elértem az oviig, addigra háni is hazacsúszott, és együtt visszamentünk az autómért. Háni a helyszínen nekem szegezte: -Hát te meg mi a frászt kerestél itt? Felmutattam a bolt táblájára. - Lehet, hogy a torta olcsóbb lett volna És mosolygott, de egyáltalán nem őszintén.

Két és fél órát legózott a zárral, de hazajöttünk, mindenki a saját szekerével, boldog voltam bár pár elektromos kütyü nem működött, és pár maradék alkatrész is egy dobozban jött haza. Az internet az háni nagy barátja is, másnap olvasott, nyomtatott, és a zár összes tudnivalóját A/4-es lapokon maga előtt kiterítve összerakta a zárat, majd az autót. Félve kerestem a szavakat, hogy akkor most nekiállhatnánk a szilikon öntésnek is. Nagyon izgalmas volt mind ott tolultunk, és figyeltünk, asszisztáltunk. 24 óra múlva kivettük a kockákat, és örömtáncot lejtettünk. Idén nem nagyon merek többet kérni. Háni szívott a legtöbben a szuper ötletemmel.

 A marcona őr vigyázza az értékes kockákat.

Na a többi már nagyon egyszerű volt. Vettem marcipánt, színeztem, a formába nyomtam, és kivettem.