Komolyan elmúlt minden lelkifurdalásom, amikor ma megláttam a labor papíromon, hogy a vérzsír szintem a minimum érték felét mutatja. Persze ez sem jó, de jobb mint ha a maximum duplája lenne.
Ezért aztán egy a mai almás táskából nem sajnáltam a vajat. Fantasztikus állagú és ízű tésztára sikerült találnom, amikor megtaláltam ezt a receptet.
A tésztában semennyi cukor sincs, az almába mézet és agaveszirupot tettem, viszont a tetejére szórtam egy keveset, bár az elhagyható. Szerintem meggyel is ki fogom próbálni, meg szilvával is, ha eljön az ősz. (Á nem várom meg, csak mondtam.)
A tészta a sok vajtól réteges lesz, de ehhez egy fontos dolognak eleget kell tenni.
A két tésztaréteget alaposan össze kell dolgozni, hogy zárva maradjon , mert a benne lévő töltelék (alma) sülése által keletkezett gőz segíti a tésztának a rétegződésben, ettől lesz leveles jellege.
Őrülten jó a süti, érdemes elkészítés előtti este elkészíteni a tésztát és a tölteléket, mert kulcsfontosságú, hogy hideg legyen minden, amikor a sütőbe tesszük. Ezzel persze nagy kockázatot vállalunk, mert így történt, hogy az almatölteléket kétszer kellett egy este elkészítenem, mert az első adag elfogyott mire kihűlt volna, ezért aztán még egyet készítettem még aznap este.
Hozzávalók:
310g liszt
225g vaj (hideg)
120ml víz
3 g só
4 alma
½ citrom
2 ek méz
2 ek agaveszirup
½ tk fehéj
kevés vanília belseje ( lehet vaníliáscukor is)
pici só
2 tk keményítő
A lisztet és a vajat a sóval késes mixerben morzsássá dolgoztam. Ezt ha nincs ilyen otthon, akkor végezzük villával, vagy vágjuk nagyon apróra a vajat és gyorsan morzsoljuk össze kézzel. Kulcskérdés, hogy ne melegítsük túl a kezünkkel a tésztát. Ha morzsás a liszt, akkor a jéghideg vizet kanalanként adjuk a tésztához, és gyúrjuk össze.
Egy zacskóban, vagy fóliában egy éjszakára, vagy minimum 4 órára tegyük a hűtőbe.
Az almákat hámozzuk, és apróra, de igazán apróra vágjuk fel.(csutka nem kell bele) Az édesítőkkel a citrommal és a fahéjjal keverjük össze, és főzzük puhára. A keményítőt kb 2 teáskanálnyi vízzel keverjük simára, és öntsük az almához, sűrítsük be.
A tésztát harmadokban dolgozzuk fel, a többi maradjon a hűtőben. Nyújtsuk ki 2 mm vastagra, és szúrjunk ki kerek korongokat. Attól függően, hogy kifliket, vagy napocskákat szeretnénk sütni, hajtsuk félbe a megtöltött tésztát, vagy tegyünk rá egy másik korongot, és villával alaposan tapasszuk össze a két felületet. Tojással kenjük be, és cukorral szórjuk meg. Tegyük szilikonlapra, vagy sütőpapírra, és tartsuk a hűtőben, amíg a másik adag elkészül.
220C-ra előmelegített sütőben süssük aranyszínűre. Ez kb 8-10 perc.
Imádni fogjátok, csillagos ötöst érdemel a süti.
Egy éve: karfiol steak.
Utolsó kommentek