Ennek az édességnek csak a formája hasonlít ahhoz, amit mi macskanyelvként ismertünk a 80-as években. Szeretném leszögezni, hogy utáltam, semmi vonzót nem találtam benne a csoki végeiben lévő mintán kívül. Nem szerettem a dobozon lévő macskát, nem szerettem a csokit magát, amiből készült, és szörnyen csalódott voltam ha ezt hozott valaki ajándékba, és még meg is kellett köszönnünk, annak ellenére, hogy nem szerettük.

Az én macskanyelvem viszont az olasz hagyományokra épül, semmi csoki, inkább mandula, itt tényleg csak a forma az amiben hasonlít a retro csokinkra. Kiváló alternatívát jelent a keksz helyett, remek lehetőség a maradék tojásfehérjék értelmes felhasználására. A gyerekeim imádják. Frissen melegen még puha, aztán kiszárad, és ropogós lesz.

Készülhet lisztből, vagy mandulalisztből, vagy a kettő keverékéből is.

Hozzávalók:

100g vaj

100g liszt (ez lehet mandulaliszt is 50, vagy akár 100%-ban)

100g porcukor (de lehet nagyon finom nádcukor is abból csak 75g)

4 tojásfehérje

½ vaníliarúd

A vajat a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a vanília kikapart magjait, majd a lisztet, és végül a tojások fehérjét egyenként. Az egész 6-7 percet vesz igénybe kézi robotgéppel. Ha kész van, egy nyomócsöves zsákba rakjuk, és egy szilikonlapra, vagy sütőpapírra egymástól 3 -4 cm távolságra 1cm x 5-6cm vastag tésztacsíkokat nyomunk, és 200C-ra előmelegített sütőben 6-7 perc alatt megsütjük.

Nagyon sokáig elállhatna egy dobozban, de ez nálunk esélytelen. Pedig légmentes dobozban 1-2 hétig simán elvan. 

Építőkockaként is megállják a helyüket.

Egy éve: hideg paradicsompesztós tészta.