Ez a lusta férjek, és másnapos tinik reggeli álma. Ha kitalálnak a konyháig, és leülnek az asztalhoz, nem kell félbevágni, megkenni, megtölteni, simán elég beleharapni.
Erről persze eszembe jutott Háni egyik barátja, aki tizenéveinek végén a hétvégéket bulikkal múlatta, és általában ittasan tért haza hajnalban. Állítása szerint semmit nem várt jobban, mint a vasárnapi húsleves illatát, hogy végre beszűrődjön a küszöb alatt, vagy a kulcslyukon. Semmi másért nem volt hajlandó felkelni vasárnap délben, mint a húslevesért. Amikor anyukája bekopogott, hogy:-”jó reggelt Gabikám kész van az ebéd” , Gábor már , ment is, de annyira másnapos volt, hogy csak levest evett, mert mást nem tudott, és a kellemetlen kérdést miszerint miért nem eszik mást, így hárította:„-de hiszen most keltem fel, hogy tudnék ilyen korán rántott húst enni?” Ezzel a válasszal pedig mindenki elégedett volt, évekkel később jöttek csak rá, hogy a fiúk olykor alkoholt is fogyaszt.
Hozzávalók:
500g kenyérliszt
25g friss élesztő, vagy egy csomag szárított
350ml tej
150ml olaj
1 csapott kk só
2 ek cukor
A töltéshez (kb)
120g vaj
100g cukor
Ha kenyérsütőben dagasztjuk a tésztát, akkor alulra a folyadékok, rá a szárazanyag, és már mehet is a dagasztó programra. Ha kézzel készül, akkor az élesztőt felfuttatjuk a langyos tejben, amibe egy kávéskanálnyi cukrot raktunk. Majd a liszthez adjuk a sót, a cukrot, az olajat és az élesztős tejet, majd alaposan kidolgozzuk a tésztát. Ha kész van, letakarva duplájára kelesztjük meleg helyen.
A tésztát lisztezett deszkára rakjuk, és 12 egyenlő részre osztjuk. A kis darabokat megközelítőleg téglalap alakúra nyújtjuk, kb 1.5x1 arasz nagyságúra. Ez meglehetősen vékony lesz. Megkenjük olvasztott, langyos vajjal, és meghintjük cukorral. Most fogunk egy éles vékony pengéjű kést, és kb 1.5 cm széles csíkokat vágunk a tészta közepébe, de úgy, hogy a téglalapon alul, és felül egy-egy sávot ne vágjunk át. Tekerjük fel, és mintha kontyot készítenénk, formázzuk meg.
Letakarva kelesszük újra, majd kenjük meg tojással, és szórjuk jégcukorral, így készen áll a sütésre. 200C-ra előmelegített sütőben süssük meg kb 18 perc alatt.
Egy éve: grapefruit bonbon a blog egyik gyöngyszeme, akinem sajnál magától semmit (idő energia élvezet),álljon neki.Megéri.
Utolsó kommentek