Agave szirupot leltem a DM bio polcán, és gondolkodás nélkül a kosaramba tettem. Azt írták róla, hogy gyümölcsökhöz ajánlják. így is lett. Elkapott a gépszíj tegnap, és gyümölcs, gyümölcs hátán került tányérba, pohárba, nyársra. Ma a poharat mutatom meg, aztán jön a többi is. Közben kicsit kutakodtam is szirupról, és ezt találtam: Ez a lé fruktózt és glükózt tartalmaz, de található még benne vas is. 100 ml agave szirup 300 kalóriát tartalmaz, de mivel kevés mennyiségre van szükség belőle, ajánlott diétázóknak is. Cukorbetegek is fogyaszthatják!
Egy tányérnyi gyümölcsre egy kanállal raktam, és nagyon sok lett, amiből az következik, hogy valóban nagyon édes, csak kevés kell belőle: a mézhez képest szerintem 2x-es az édesítése.
Hozzávalók:
120 ml kókusztej
60 ml guinoa
125 ml tejszín
gyümölcsök: kivi, szőlő, eper, körte, (ezt használtam én)
agave szirup
citromlé és héj
Az kókusztejet felforraltam, ez egy kis doboz volt, és a dobozba mértem a fele űrtartalmú guinoát, majd a forrásban lévő kókusztejbe öntöttem, és lefedve forraltam kb 12 percig. Ekkor ráöntöttem a tejszínt is, felforraltam, és lefedve félretettem.
4 pohárhoz megpucoltam 2 kivit, 10 szem szőlőt, 200 g epret és egy körtét, felvágtam őket, majd ráraktam a szirupot, egy kicsi citromlét, aztán héjat reszeltem a tetejére, végül összeforgattam. Pohárba kanalaztam a quinoát, amibe semmit nem tettem és a tetejére pakoltam a gyümölcsöt. Fantasztikusan finom volt.
Szerintem reggelinek is nagyszerű lehet, mert mindent tartalmaz amire egy nap indításához tápanyag tekintetében szükség van.
Utolsó kommentek