Egy újabb családi recept, amit az 1800-as évektől igazolhatóan süt minden nőtag, aki ennek a családnak a részese. Csoki, dió, baracklekvár, rum és citrom. Klasszikusnak számító ízkombináció, szerintem sose megy ki a divatból. Ha rajtam múlik biztosan nem. Karácsonykor sem maradhat el.

Azt szeretném csak mondani, hogy az okos nők sokat tanulnak az anyósuktól. Így vagy úgy, de mindenkitől lehet tanulni, és az anyák általában szeretik ha a fiukat az élet akkor is tovább kényeztetik, ha már kikerültek az ő ölelő karjaik közül, így érdemes rájuk figyelni, tanulni, és továbbvinni a tudásukat, és a hagyományaikat is. Mielőtt valaki úgy érezné összezavarodott, mert a „kedvesmamáról” tudja, hogy legfeljebb mignont vesz a cukrászdába, annak elárulom, hogy jogos az észrevétel, de most nem róla beszélek. Mert nekem 3 anyósom van. Nem ennyiszer mentem férjhez, de ezt most bonyolult lenne elmondani, viszont Aurél nagymamájáról van szó, akinek több receptjei is itt van már a blogon. Mindegyik remekmű, mindegyik eklatáns példája az ugyanilyen néven futó sütiknek, sőt szerintem a legtökéletesebbek . Soha nem ettem még ennél jobb linzert  (így is emlékeztem meg róla: beszt linzer evör), ischli fánkot, vagy mágnáspitét. Hú erről jut eszembe, hogy Zsuzsa néni kuglófban is nagyon jó. Abból is egy olyan típust süt, amit soha sehol nem ettem még. Mindegy, azt majd máskor.

Mikor elhatároztam, hogy megsütöm ezt a mágnáspitét, felhívtam, hogy leellenőrizzek mindent, hogy biztos mindent jól tudok e. Jól tudtam. Aztán kiderült, hogy mégsem. Vagyis igen, csak nem lett olyan, mint az övé. Nem voltam rest újra megsütni, de az sem lett olyan. Aztán újra felhívtam, és elmondtam, hol hibázik az enyém, az övéhet képest. Akkor azt mondta, néha neki is elsüllyed a rács ne aggódjak, viszont az, hogy törékeny lett a tetején a hab, azt nem tudta megmondani mitől van, én magam szerint pedig csak egy megoldást tudtam kimatekolni, ami mindkét jelenségre magyarázatot ad: a kedvesmamától kapott boldog tojások XL-es méretűek voltak.

Harmadszorra, hogy a tökéletes formát elnyerje a mágnáspite sajnos nem került sor, mert a saját formámra is ügyelnem kell, és ennek a sütinek nem tudok ellenállni.

Mivel szelet képeket nem készítettem, (mire oda jutottam már nem volt) elmondom hogy néznek ki a rétegek. Alul világos tésztaréteg, rajta baracklekvár, azon pedig a csokis diós tojáshab, amit megtörnek a világos tésztából sodort rácsok.

Hozzávalók:

300 g liszt (nekem 350 kellett)

200g vaj

½ cs sütőpor

½ citrom leve és héja

100g cukor

1 tojás

kb 250g baracklekvár

habhoz:

200g cukor

150g darált dió

30g étcsoki

50ml rum

¼ vanília belseje

3 tojás fehérje

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és tészta kétharmadát egy kb 25x 35cm-es sütőpapírral bélelt tepsibe (kicsi piros) nyújtjuk. A tetejét megkenjük baracklekvárral. A habhoz a csokit gőz fölött megolvasztjuk, majd félrerakjuk hűlni. A tojásfehérjét habbá verjük, hozzáadjuk a cukrot, a vaníliát a csokit és végül a diót majd a rumot. Összekeverjük, és a tésztára öntjük. A maradék tésztából rácsokat sodrunk, és a csokis hab tetejét berácsozzuk vele.

170C-ra előmelegített sütőben kb 50 percig sütjük. Nem szabad kiszárítani, a csokis réteg kissé ragacsos marad!

Frissen nagyon jó, de másnapra tökéletesen összeérik, érdemes hagyni belőle, vagy direkt este sütni.

Kaptam egy fotót, Zsuzsa néni unokahúgától, amit ő készített, és amin a rácsok tökéletesen látszanak. Állítólag Zsuzsi mágnáspitéje pont ugyanolyan finom, mit a nagymamájáé volt. Hát ezt nem tudom, nem kóstoltam, de a rácsot tudja lebegtetni a habtetőn az biztos. Ilyen az övé:

Tamásnak külön szeretettel ajánlom ezt a receptet.

Egy éve: padlizsán melegszendvics, és kalóriamentes szaloncukor (textilből)