Ha ősz, akkor birsalma, sütőtök, szilva. Kár lenne kihagyni bármelyiket évszakból is, meg gyümölcsből is. Még tavaly készült ez a hab A jó hír hogy nem egy üvegtál következik a felismerhetetlenségig penészedett zöld kupaccal a fotón, a rosszabb hír, viszont az, hogy azért ez sem áll el 12 hónapig a hűtőben. Meg amúgy sem, mert őrülten jó.
Pontos számokat nem tudok majd írni, és ennek csak részben oka, hogy tavaly készült, a valódi ok, az az, hogy akkor sem méregettem. Csak öntöttem, kevertem, raktam, kóstoltam. Mentem a nyelvem után. (milyen vicces, hogy mindenki más szerve után megy ugye? és nem más ember szervére gondoltam, hanem szigorúan sajátra, de ez mindenkinek más és más. persze a nemek között is vannak eltérések, hogy mely szervek után rohannak a legtöbben.)
Vissza a recepthez bocsánat. Tehát A birsalma jam készítésekor is hagytam ki keveset, ami nem került üvegbe. Így került hozzá tejszínhab, barnacukor, és rum. Talán citromlé is.
A jam úgy készül, hogy a szösztelen egész almákat berakom a kuktába, és vízzel felöntöm a gyümölcsök 2/3-áig. Forrástól számítva kb 20-25 percig főzzük. Ha kész, hagyjuk hűlni, Fajta függő, van amit ilyenkor ha lapáttal kiszedünk, és megfogjuk a szárát, szépen kézzel le tudjuk húzni a magházról a gyümölcsöt. Ha így nem megy, vágjuk körbe a magházat. A gyümölcshúst héjastól tegyük egy üvegtálba, mérjük meg, és fele mennyiségű cukrot tegyünk hozzá. Az arány tehát 2:1 gyümölcs-cukor. Botturmixal pürésítsük, majd tegyük mikróba. 5 percenként állítsuk meg, és keverjük át. Tegyük ezt addig, amig felforr, és még 3 percig. Mehet az üvegekbe.
A habhoz ebből a kihűlt jamből különítsünk el. Verjünk fel tejszínt kemény habá. A jamhez adjunk kevés rumot, barnacukrot, esetleg citromot, hogy egyensúlyban legyen. Ez kb azt jelenti, hogy 1/3 jam, 2/3 felvert tejszín. Keverjük finoman össze, hogy ne törjük össze a habot. Azonnal neki lehet esni. Oly egyszerű, és finom, érdemes kipróbálni
Két észrevétel: ha tettünk el jamet, egész télen tudunk ilyet készíteni. A rum íze jobban belesimul a habba, ha a jamet átforraljuk vele, és kihűtjük, aztán keverjük csak bele a tejszínt. Markánsabb marad ha pedig benne hagyjuk az összes alkoholt.
Utolsó kommentek