Úgy érzem kezdem megkedveli ezt a hétvégi recept mentességet, és nem azért mert lusta vagyok, hanem azért történnek egyebek is velem mint a konyha kalandok. A füge még a mai posztnak is főszereplője marad, de kap hozzá társakat is.
Tegnap írtam, hogy a füge nem elég népszerű nagy általánosságban, de azt hiszem a gasztro érzékenyek mindegyike ismeri minimum, de inkább használja is valamilyen formában. Nekem szerencsém van , mert Papi nagyon szerette a fügét, és hamar meg is ismertetett vele minket, sőt arra is emlékszem, milyen féltő gonddal hozta tenyerében az érett fügéket, ha éppen hozzájutott valahol. Ő szárítottat is szerette, én pedig már az édes illatáttól is tele lettem, nem szerettem mert túl cukrosnak találtam.
A mostani történetnek viszont egy idegen férfi, én és a füge lesz a három szereplője. A közeli csomópont pirosánál álltam, az ablakok lehúzva. Egy hajléktalan lépett hozzám és "csak pár forintot" kért.
-Jó napot, azt nem, viszont ha kér szivesen adok ebből a friss fügéből, ha szeretne.- így én
-Aszt' jó?- így ő
Hűűűbazz....erre nem számítottam. Csak a kamaszgyerekem edzette erős idegrendszerem mentett meg az azonnali infarktustól. Komolyan megállt bennem az ütő. Ezt az ínyenc csövit! Miért ha nem, kér hozzá mézet?
Ha mélyen magamba, áh dehogy csak simám magamra pillantok látom magam 5217 helyzetben amikor megkérdezem , hogy jó e, mert csak akkor kérek, de akkor én fizetek is általában. Ekkor azt gondoltam igaza van, attól, hogy nincs otthona, ne egyen szart, de ugyan honnan csúszhatott ekkorát ha az elveihez ennyire ragaszkodik még az utcán is. Gyorsan felocsúdtam:
-Igen, puha, érett, édes, bár még nem mézédes. -Ez már a felocsúdott énem volt
-Aszt' hogy kell ezt enni?-ő-És közben már bólogatott, és nyújtotta mindkét tenyerét.
És ebben a pillanatban leesett a tantusz, megvilágosodtam.
Gyorsan 5 gyümölcsöt a kezébe tettem, és egy következőt alulról megnyitottam, és megmutattam. Elhangzott egy gyors köszönöm-egészségére, és mindketten továbbmentünk. Én haza, Ő pedig ki az autók közül a szemközti buszmegállóba, ahol egy nő ült. Remélem szerették.
Ami a legfurcsább volt, hogy a férfi pont olyan féltő gonddal tartotta és vitte a fügéket, mint Papi annó. A jelenése volt csupán más a két mozdulatnak, Pappi szeretetet, a férfi pedig túlélést vitt a szerettének.
Érdekes, hogy egy ismeretlen hajléktalan férfinek köszönhetem, hogy egy újabb gyerekkori emlékem idéződött fel, és láthatom Papit ezzel a nagyon emberi, nagyon apai arcával.
Köszönöm neki. Magam pedig nyilvánosan meggyónom, hogy ilyen feltételezéseim voltak, a hajléktalannal szemben, miközben csak próbálta megtudni, hogy a fügét eszik e vagy isszák, és hogy finom e, valamit felhívom a figyelmet az, hogy a férfi kapta csúf lelzőt, az ebben a történetben nem is a legrosszabb.
Azt még elárulom, hogy remekül szórakoztam magamon, azóta is elnevetem magam a párbeszédünket felidézve. Egyébiránt volt mostanság egy másik autós hajléktalanos sztorim is, de arra háni azt mondta: ez nagyon abszurd. Úgyhogy el se merem mondani.
Utolsó kommentek