Bárki aki elolvassa a csicsóka élettani hatásait, és mégsem rohan venni, vagy dönti el, hogy ezután ebből készül még a madártej is, mert ennél egészségesebb cucc nem nő a föld alatt, és nem kerülhet a konyhába természetes úton, az nézzen szembe a leglesújtóbb jelzőkkel.
Háni szerint igazi lúzer vagyok, hogy nem veszek minden héten 2 kiló csicsókát. És ha valaha is vallani a kell ellenem, ez mindenképen benne lesz. Sonjával a múltkori találkozásunk egy Vágó -féle barkóbába csapott, amikor megpróbálta elmondani, hogy mit vett a piacon. Német az anyanyelve, angolul beszélünk mi ketten, és magyar piacon vette a valamit, csak elfelejtette, hogy mit. Őszintén mondom, hogy eszembe sem jutott a csicsóka, mert nem is gondoltam, hogy a piacon lehet kapni, pedig de.
Mindenesetre a a legközelebbi találkozásnál boldogan adta a kezembe a zsákmányt, és fülig érő szájjal mondta, hogy : tsitsóóka. Annyira kedves volt tőle, hogy rám is gondolt, és hogy megtanulta a magyar nevét is, igazán vele örültem én is. Lássuk be, a csicsóka nehéz szó.
Hazahoztam, és gyorsan készítettem
belőle ezt a réteges, önállóan, vagy köretként is funkcionáló
étket.
Hozzávalók:
4 csicsóka (citrom nagyságúak)
1 kaliforniai paprikából készült pesto
100g madrigál sajt
A paprika pestohoz
1piros kaliforniai paprika,
1/2 ek friss oregánó,
1gerezd fokhagyma,
1ek pirított mandula,
1 ek feta sajt,
1 ek olíva olaj,
1/2 ek balsamico,
1/2 ek vörösborecet
A paprikát forró sütőben süssük meg és kivéve tegyük azonnal sütőpapírba, amivel tekerjük körbe, és csomagoljuk alufóliába. Azért nem javaslom a nejlont, bár abba is be lehet tenni és egyszerűbb is, mert ebből biztos nem oldódnak ki műanyagok a forró hő hatására.
10 perc múlva szabadítsuk ki a paprikát, és tegyük mixerbe, majd rá a többi hozzávalót és krémesítsük.
A csicsókát főzzük meg héjastól, nagyon könnyen lehet majd pucolni. Vágjuk szeletekre. Egy szép kis edénybe egy réteg krumpli, egy réteg pesto egy réteg sajt. Süssük át, hogy a sajt belül is elolvadjon, a tetején pedig ropogósra süljön.
A fenti mennyiségből ez a két adag lett.
Csak.
Sajnos.
Utolsó kommentek