Hogyan születik új desszert? Na azt pontosan nem tudom, de ez konkrétan úgy, hogy a véletlenek pont ebben a sorrendben rakódtak egymásra, mint ahogyan rétegződik a desszert, Ahogy az alkalom szüli a tolvajt, úgy az ötleteket is. Az alkalom a tesóm nagyon kerek születésnapja volt, az ötlet születését meg részletezem alább.
kértem kölcsön kezet installációnak hogy tudjak fotózni
Még december találtam ezeket a csoki leveleket, amikben kis roppanós kakóbab darabok is vannak, fogalmam sem volt róla, hogy mit kezdek majd vele, de azt gondoltam, hogy milyen jó lenne készíteni valamit, aminek ez a csoki az alapja, és ami pont egy falat lenne.
Először valamiféle mousseban gondolkoztam, aztán azt kevésnek találtam, mert szeretem, ha több textúra is jelen van. Azon tűnődtem, hogy mi az, összetevői között szerepel a csoki, vagy kakaó íz, amit a levéllel ki lehetne váltani, és amire a többi alkotót építeni lehet. A tiramisu annyira kézenfekvő volt, hogy csak na, de háni nem szereti a kávét, így a tiramisut sem, de éreztem, hogy jó nyomon járok. Tetszett, a piskóta, és rajta a mascarponés krém. Továbbgondoltam. A csoki nagy barátja a málna, amit ha nagyon akarok, még be is tudok szerezni, de nem volt rá időm, és nem is akartam magam túlszervezni. Más gyümölcs kellett, mert azt már tudtam, hogy valami gyümölcsöset szeretnék. A narancs és a citrom volt a következő gondolat, de a narancsot nem szerettem volna, viszont a citrom frissessége tetszett. Meg a gránátalma is, amit a Sparban találtam. Csodálatosan frissnek, és érettnek tűnt, és valóban az is volt.
Így került alulra a csoki, rá egy citrom szirupos piskóta, amit betemettem egy mascarpone krémmel, és a tetejére ugrottak a gránátalma magok. Ehh, éreztem, hogy nem fogok tudni eleget csinálni. Olyannyira, hogy ma megkérdeztem hánit, neki hogy ízlett, de azt válaszolta neki nem jutott, annyira gyorsan rárepült mindenki.
Hozzávalók:
150g étcsokoládé levél alap
250g mascarpone
½ rúd vanília
3 tojás sárgája
2 lap zselatin
3 ek cukor
4 ek babapiskóta
2 ek tej
1/2-1/2 citrom és lime leve és héja
4 ek agave szirup
gránátalma
A tojások sárgáját a a cukorral és a vaníliával nagyon kemény habosra kevertem, majd hozzáadtam a mascarponét, és a vízben oldott zselatint. Csöves zsákba töltöttem, és a hűtőbe raktam. A citrom levéből, héjából és az agavéból szirupot főztem. Hagytam kihűlni, és a tejet is hozzáadtam, A piskótákat ebbe a szirupba áztattam, aztán apró darabokra vágtam, és a levelekre fektettem. A maradék szirupot, még rácsöpögtettem a piskótákra. A csöves zsákból a kihűlt krémmel befedtem a piskótát, végül rászórtam a gránátalma magokat.
Édes, keserű, citromos, gyümölcsös, krémes, ropogós. Csodálatos, tökéletes lett. Szép tányéron igazi partifalat, csak legyen elég, amivel az ember körbejár, és illedelmesen kínálgat.
Nincs mese, büszke vagyok rá. Meg a tesómra is, mert nagyszerű ember, jó ízléssel, mivel szerette a levélkéimet, és amúgy feleséget is szépet választott. Félretéve a viccet, örülök, hogy volt lehetőségünk együtt ünnepelni, hogy ennyire inspiráló volt az alkalom, és hogy szerette amit készítettem. Boldog 40.szülinapot Boti. Jó hogy vagy nekünk! Legyen is még így sokáig!
Utolsó kommentek