Elmélkedés következik a sütik
születésének körülményeiről, és azok egyik halálneméről, a
csillag formációról.

Három kulcsszereplője van a mai
posztnak, Luca, a Papa, és a Sógornőm, de melyik? Luca azt szokta
mondani, azóta ismerjük egymást, amikor még mellünk sem volt. Ez
bizony majdnem igaz mert az iskolapadot együtt koptattuk. A papa a
kedves mama férje, azaz a gyerekeim nagypapája, és a Sógornőm
meg ugye nem szorul magyarázatra. Az hogy melyik, az meg majd
kiderül, mint minden más is.
Mindhárman szorosan kapcsolódnak a
zserbóhoz.
Luca
Kb.15 éves volt, amikor úgy döntött,
a kamaszkori lázadást is ki kell próbálni, meg persze enne egy
finom sütit is, és meg is nézné milyen a gyerekek élete nálunk,
ahol az apukám szerint: „szeretnék én kutya lenni forgácséknál”,
tehát el lehet képzelni, ha kutyának lenni jó volt, akkor hogy
érezhették magukat a gyerekek. Természetesen a szomszéd nője
mindig zöldebb, de ezt Luca akkor még nem tudhatta. Luca felhívott,
hogy Ő bizony megszökött otthonról. Ezt csak úgy közölte. Én
pedig mondtam neki, hogy akkor jöjjön mondjuk hozzánk, ha nincs
más terve a szökést illetően.
Nem volt, hamarosan csengetett.
Hétvége volt, és ha hétvége, akkor
én ebéd után lelkesen sütni kezdtem. Luca pedig asszisztált. Azt
már nem tudom milyen süti készült, de arra határozottan
emlékszem, amikor a ribizlit szórtam rá, és Luca elképedve
közölte, hogy nálunk olyan jó, és annyira más, például mert a
sütemény szélébe is kerül gyümölcs, vagy töltelék.
?????
Luca elmagyarázta, hogy náluk az
anyukája csak tessék lássék tölti és szórja sütiket, és a
széle üres, így az nem finom. Fizikai fájdalom hasított belém,
mert szerintem a süti legfinomabb része a széle, és mit ér a
legfinomabb sült ropogós része, ha nincs benne semmi a tésztán
kívül. Nálunk széltől szélig ért a süti. Nem volt különbség
széle, és közepe között.
Mindez azért fontos, mert a zserbó
klasszikus példája a legfinomabb süti széleknek. Amikor tehát
készítem, kínosan figyelek arra, hogy ne legyen kevesebb lekvár
vagy dió a szélén, mert az a legfinomabb, ahol a szélen kicsit
kifolyik a lekvár, és karamellizálódik, ebbe pedig beleragad a
dió.
A Papa
Szerencsére ért a sütikhez.
Különösen a zserbóhoz. Nem csak azért, mert szereti enni, hanem
azért is, mert sokat nézte az anyukáját, amikor készítette. Így
aztán nagyon komoly kritika észrevételeket tud megfogalmazni. A
kedves mama szerint fölöslegesen, mert annak járjon a szája, aki
képes is megcsinálni, nem csak az elméletet tudja. A kedves mama
sokszor süt -húst, így sose kritizál. Én szoktam vinni a sütiket
a családi eseményekre. Az első ilyen alkalommal, a papa azt
mondta: Jó, nagyon jó, de Anyám meg Éva néni 5 rétegűre
csinálta mindig. És lehetne édesebb. Később, amikor már jobban
ismertük egymást, a második mondatot Vad savanyúra cserélte.
Azóta a nálunk hagyományos 4 réteget 5-re cseréltem (szeretem a
papát -is, de fiát jobban) És a mama szuper édes lekvárjából
készítem, hogy a kedvére tegyek. Azt hiszem mindketten túlzunk
kicsit a mikor a „vadsavanyú, és szuperédes” jelzőket vetjük
be fegyverként.
A Sógornőm
Neki köszönhetjük a halálosztó
csillag formációt . Zsuzsi szereti ha a a vendégség előtt már
egy órával meg van terítve, a sütik felszeletelve szépen
sorakoznak egymástól tisztes távolságtartással, mert Ő a
klasszikus vonalat képviseli, kék arany Zsolnayval. Ez rendjén is
lenne, ha nem volnának olyan sütemények, amiknek a legnagyobb
ellensége az idő, és a levegő. A zserbóra ez persze csak
mérsékelten igaz, mert ha lefedve áll egy két napot, istenien
összeérik. Viszont ha a Zsuzsi féle formációban kerül az
asztalra, a papának szapora lesz a pulzusa, és nem érti, hogy
lehet efféle gondatlanság okozta halált osztani a zserbónak. Mert
a zserbó rosszul tűri ha áll és szárad a széle a levegőn. A
gondatlanság és a veszélyeztetés is büntetendő. Ez esetben a
zserbónál a gondatlanság a papánál a veszélyeztetés áll fenn,
a vérnyomása miatt. Kérek mindenkit ne ítélje halálra a sütiket
azzal, hogy egy tányérra szépen körbe rakja őket, és szárítja
órákon át.
Így ért össze Luca, Papa, és Zsuzsi
meg a zserbó.
Luca másnap hazament a szüleivel,
mert este elrebegtem apukámnak, hogy mit is csinál nálunk, aki
felhívta a szülőket, és megbeszélték, hogy másnap átadja
nekik Lucát, de addig hadd érezze hogy lázad.
Papa titkos készletet szokott
lestoppolni a zserbóból táblában amit nem feltűnően, de eldug,
és egyszerre csak egy szeletet vág, pont amennyit megeszik, és nem
kínál meg belőle senkit. Viszont ki se szárad míg el nem fogy.
Zsuzsi, azt nem tudom, majd átküldöm
neki, hogy olvassa el.
Hétfőn lesz hozzá recept is.
Update ! Luca helyesbített a következők szerint:
"A sztori lazának tűnik, pedig dráma volt (és szombat), és az apukája (Papi) egyébként bár tényleg telefonált, de nem az én szüleimnek, mert nekünk akkor még nem volt, hanem táviratot adott fel(!) telefonon(!) a szüleimnek - én kába voltam ekkora úri dolgok láttán -, és kiabált a nővel a telefonba, hogy most olvasta vissza a szöveget, nem érti, hogy ez nem várhat hétfőig, azonnal küldjék ki, és képzeljétek, elküldték. Papi elég meggyőző tudott lenni."
Köszönöm Luca, már én is sírok.
Utolsó kommentek