Mert ennél szebben aligha indulhat egy iskolás napja. Kár lenne tagadni, hogy bizony vannak gyerekek és vannak felnőttek is, akik nem szeretnek vagy tudnak reggelizni otthon, mert a gyomruk még nem képes koncentrálni a reggeli befogadására. Az agyuk, és a testük nem kívánja az ételt, legfeljebb egy pohár folyadék csúszik le indulás előtt.
Nekem is van a háromból két ilyen gyerekem, egy tud csak jóízűen reggelizni, és bevallom én magam is ilyen vagyok, általában egy bögre tejeskávéval indulok el otthonról, aztán valamikor majd jöhet a szilárd étel is. Nemrégen viszont egy kevés maradék kelt tészta inspirálta kakaó, vagy kávé mellé adható igen kívánatos reggeli falatokat sikerült alkotnom, aminek nagy előnye, hogy olyan csábító, hogy képtelenség ellenállni, annyira kicsi, hogy még én is elhiszem, hogy ennyi jól fog esni, és újfent a méretére alapozva azzal a remek tulajdonsággal is bír, hogy a mélyhűtőbe téve hosszú időre be lehet tárazni előre, aztán minden reggel csak elő kell venni, és 1 perc alatt kiolvasztani.
Kelt tészta receptet itt találtok, ami szükséges lesz még az tojás a kenéshez, jégcukor a szóráshoz, és a kicsi papírkapszlik, amiben megsülnek a kicsi tésztarózsák.
A formázáshoz kb 3mm vastagra kell nyújtani a tésztát, és 16x3 centis négyszögeket vágni, amit haránt félbevágunk, így kapva egy négyszögből két háromszöget. A 3centis oldalától felsodorjuk a tésztát, és berakjuk a papírba, megkenjük, megszórjuk a cukorral, és lehet sütni. Ha ki is hűlt akkor pedig lehet fagyasztani, és igény szerinti ütembe előkapkodni onnan.
Egy éve: Barackos scone, Szőlősaláta
Két éve: Bőrradír a konyhából, Krémsajtos köleskrém balsamicos sült szilvával
Utolsó kommentek