KajaPiaZongora - recept, receptek

A színek vonzásában kihagyhatatlannak tűnik a sárgarépa és a vöröslencse házasítása, persze akkor, ha az ember lánya bukik a narancsra. Nehéz lenne letagadnom, finoman szólva is van némi vonzódásom a narancsszín iránt. Remek leves készült hozzáértő Háni csak annyit kérdezett az összetételt illetően: Miez? Valami bab van benne? - Nem rossz, mondtam, legalább a hüvelyeseket felismered már! Mondjuk Ő se ma kezdte a hüvelyesekkel való ismerkedést, ugye.

Hozzávalók: 

3-4 ek olívaolaj

5 szelet gyömbér (ha reszeljük, kb 1 tk)

csipet édeskömény, curry, szegfűbors

1 fehérrépa

3 sárgarépa

1 közepes hagyma apróra vágva

2 maréknyi vöröslencse kb 50 g

2 ek rizs

1 kis doboz kókusztej

kb 1000 ml zöldség alaplé

1 ek lime lé

A forró olajba tesszük a fűszereket, hogy kinyerjük az ízüket. Beletesszük a hagymát és a karikázott répákat, majd a lencsét, rizst és felöntjük az alaplével. lassan fedő alatt főzzük, Mikor kezd megnyílni a lencse adjuk hozzá a kókusztejet is. Ha minden puha, vegyük le és turmixoljuk össze. Szükség esetén hígítsuk még, sózzuk.

A tetejére szeleteket vágtam egy répából krumplihámozóval, amit olajon megsütöttem, és a leves tetejére tekertem, nagyon finom volt, de akár koriandert is vághatunk rá.

Bátor felnőttek chilit is rakhatnak a fűszerek közé! 

Még bátrabbak a dekorációként szolgáló metélőhagymákat evőpálcikának is használhatják, de akkor ne felejtsék  el asztaltársaiknak megemlíteni a végén, hogy eb, aki a pálcikáját meg nem eszi!

A tesóm, aki a bátyám, és férfi, több nagyszerű tulajdonsággal is rendelkezik. Papitól örökölte vékony bokáját, hosszú lábait, és a szép formájú térdét. Azért ezt írom először, mert ez fáj nekem a legjobban, ugyanis ez nekem járt volna, mégiscsak én vagyok a nő, és erre nekem több szükségem lett volna mint neki. Mindegy. Nagyi szerint az évek jót tesznek neki és egyre jóképűbb, sportol, dolgozik, udvarias, jólnevelt, van humora, önzetlen, és remekül főz. Például a múltkor a májusi szülinapdömping apropóján összerittyentett családnak és barátoknak egy gyrost, de úgy, hogy még a pitát is ő sütötte hozzá!

Lányok asszonyok, ne ragadjatok billentyűt az elérhetőségét kérvén, van 3 felesége, és egy gyermeke, nem, fordítva: egy gyermeke, és három felesége, hülye, nem úgy fordítva, hanem 1 felesége, és 3 gyermeke. Egy baja van, amint látjátok nem azt írja, amit diktálok neki, hanem amit ő akar.

A múlt héten felhívott: - Figyelj, bébi, (ez a kistesók sorsa, borzalom, sose múlik már el) megmondanád nekem a kapormártás receptjét? Mert az akarok hétvégén csinálni! 

A kapormártás családunk egyik legnagyobb kedvence, sőt azóta már Háni családjáé is, mert bevezettem náluk az étrendbe. Nos, egy dolgon múlik a kapormártás sikere, és az a marhahúsleves amiben fő. De hívhatnánk alaplének is, ez esetben. 

Ha egy mártás, vagy étel hozzávalójaként alaplevet kérnek, az nem viccből van, és igazából nem helyettesíthető semmivel. Lehet próbálkozni, de tényleg nem véletlenül írják az alaplét. Ha két azonos ételt egymás mellé teszünk, aminek az egyike alaplével, a másik pedig valami mással, pl vízzel, sós vízzel, vegetás vízzel, húsleveskockás vízzel készül, összehasonlíthatatlan lesz a végeredmény. Ez nem sznobizmus, hanem tény. Nem szeretném azt állítani, hogy nekem mindig van alaplém, bár a mélyhűtőben szoktam tartani adagokat, de nem opció, hogy nekiálljak egy ételnek ami alaplével készül, ha éppen nincs otthon alaplé. Akkor inkább várok vele, amíg lesz hozzá. Egyébiránt lehet kapni alaplé sűrítményeket pl a Culinarisban, vagy a csarnokban az ázsiai boltban, ezek azért jobb opciók mint a víz végű ellenpéldáim. 

Mindenesetre kijelenthetem, a kapormártás nem készülhet másból, csakis és kizárólag a hozzá főzött marhahús leveséből. Nincs könyörület. 

Szombat reggel újra felhívott a tesóm, és meg is kérdeztem hogy halad, azt mondta jól. Nem hagytam magam lerázni, keresztkérdésekkel bombáztam: 

- Megtaláltad a receptet?

- Igen.

- Megfőzted a levest?

- Igen.

- Finom lett?

- Igen, a gyerekek már eszik!...

 - ??? És miből lesz a mártás?!

-Bébi, olyan finom lett és hát a gyerekek annyira levesesek, mit mondhattam volna? De a tésztát a mártáshoz most gyúrom! - jelentette ki büszkén.

Ennél a pontnál mindent, de mindent (na jó, majdnem mindent) megbocsátottam neki, az alaplén kívül. Próbáltam elképzelni mint dulakodott a benne levő gasztromán és apa, hogy végül az apa győzzön, mert a gyerekeknek nem tudott nemet mondani. Azért, hogy döntetlenre kihozza, inkább nekiállt tésztát gyúrni. 

Gyönyörű megoldás volt ez, én nem vagyok ilyen jó politikus, és nem tudok így egyensúlyozni, de minden elismerésem az övé. Nem mertem megkérdezni, végül mi volt az alaplé helyettesítője, de hátha elárulja majd.

Ugye ti is hiszitek és átérzitek az alaplé fontosságát? 

A joghurt a nyár alapanyagainak egyike, ami a friss, könnyű desszerteket illeti. Nekem legalábbis. Olyannyira jól variálható, annyi mindenhez felhasználható, és annyira kalóriabarát, hogy kár megfeledkezni róla, sőt érdemes egyenesen a kedvencek listájára tenni. Ha vendégeket várunk, és nem akarunk sütni, szintén nem elhanyagolható szempont, hogy 5 perc alatt elkészíthető, és egy szép pohárban tálalva nem fogunk szégyenkezni miatta.

Mivel a múltkor felfedeztem, hogy a bodzaszörp és a sárgabarack rendkívül finomak együtt, most is kihasználtam eme rácsodálkozásomat a világra, de mint írtam, simán helyettesíthető akár egy narancs, vagy alma levével.

Hozzávalók:

8 sárgabarack

100 ml bodzaszörp

500 ml natúr joghurt

1 ek agave szirup

1 őszibarack

1 ek cukor a karamellizáláshoz

1 ek vaj

A sárgabarackokat összevágjuk és a bodzával összeforraljuk. Az őszibarackokat vékony szeletekre vágjuk és egy serpenyőben a vajjal, cukorral karamellizáljuk. A joghurtot összekeverjük az agave sziruppal.

A poharak aljára elosztjuk a sárgabarackot, majd rákanalazzuk a joghurtot, és a tetejére rátesszük a barackszeleteket.

A nyári igazi érett őszibarackokat nem kell serpenyőben karamellizálni, elég ha karamellizáló pisztollyal egy kevés cukrot pirítunk a tetejére.

Nagyon szerethető hűs, nyári desszert!

Bréking: újra kikötötték a netünket, mert a szomszéd felmondta, ne kérdezzétek mi köze a kettőnek egymáshoz, de láthatóan van, ugyanis amikor bekötötték is úgy kapott, hogy a mi vonalunkat kapta meg ő, és nem izgatták magukat, hogy tőlünk elvették, hogy neki legyen. Szóval akadozik a hozzáférésem: értsd nincs hozzáférésem, csak Háni mobilján keresztül, úgyhogy a kinek van T-net  vagy ha úgy jobban tetszik T-mobil kapcsolata - ez fiktív név: Tetü net, illetve Tetü mobil, bármiféle hasonlóság a puszta véletlen műve -, az adja át nekik nem túl jó kívánságaimat.

Annyira megzavart a mobil feltöltés másolásos procedúrája, hogy egy napig nem volt címe a posztnak. Jajj!

A klasszikus sütemények, amelyek régimódiak, dús ízűek, minőségi alapanyagokat kívánnak, szerintem sosem fognak kimenni a divatból. Különösen, ha egy kis ráncfelvarrás után a mai elvárásoknak is eleget tesznek. 

Nos, ezzel a sütivel nem kellett sokat plasztikázni. A citromot lime-ra, a cukrot barna nádcukorra cseréltem és feleztem, a mandula helyett pirított mogyorót használtam, és a tepsi helyett kis tortagyűrűket töltöttem meg a tésztával.

Olyan csodálatos ízek találkoznak ebben a mini tortában, és szerintem a külleme is annyira hívogató, hogy senkinek nem okozhat csalódást, ez ismételten a "kárlennekihagyni" kategóriába sorolandó.

Hozzávalók:

90 g puha vaj

75 g barna nádcukor

1 lime héja

vanília

1 tojás

90 g tejföl

90 g liszt

40 g pirított mogyoró őrölve

1/2 tk sütőpor

néhány sárgabarack

A cukrot, a lime héját és a vajat habosra keverjük, hozzáadjuk a tojást, amivel szintén 2-3 percig keverjük, aztán jöhet a tejföl. A lisztet, mogyorót és a sütőport összekeverjük, és a tojásos krémhez adva alaposan elkeverjük. A kivajazott, lisztezett formákba kanalazzuk a tésztát, kb. félig töltsük a karikákat, és tegyünk a tetejére sárgabarack szeleteket.

180 C-ra előmelegített sütőben kb 25 percig sütjük.

A meggyeset még nem kóstoltam meg, de ha túl leszek az élményen megosztom. A barackos isteni volt!

Ma megtoltak hátulról, de nem úgy, éppen ezért egyáltalán nem esett jól, mert ugye az elkövető nem kérte a beleegyezésemet, váratlanul ért, és hát nagyon béna is volt, sőt talán ittas is. Ezt még csak kibeszéltem volna a pszichomókusnál, de azt, hogy a hátulról belém jövő egy gyors mozdulattal hátratolatott, majd elhajtott anélkül, hogy megkérdezte volna hogy vagyok, és mi lett az autómmal, ahhoz kevés egy mókus, úgyhogy nem is megyek egyhez sem beszélőre. Az emberiségbe vetett hitem nem változik alapvetően, de teli van a fejem kérdőjel végű gondolatokkal, csak senki nem válaszolja meg. Mindegy, már megtörtént, én - majdnem - jól vagyok, még szerencse, hogy kéznél vagyok magamnak, kaptam magamtól kombinált kezelést, csoda tape-eket, remélem pár nap múlva el is felejtem.

Első hangzásra talán furcsa, de nem szeretem a szépen tekert tortillákat, hanem a hanyagul félbehajtottakat részesítem előnyben, amit csak gusztustalanul lehet enni, mert kiesik belőle ez-az menet közben, de a töltelék aránya jóval szimpatikusabb mint a tekert változatoké, még ha wrapnek hívják is. 

Rizst kétféleképpen tudok készíteni: tökéletes pergőre, vagy tökéletes szenesre. Agyrém. A rizsről már írtam egyszer, hogy erre még kitérek, és most el is jött a pillanat. Az apropóját az adta, hogy újabb 2 hetes áztatásra ítéltem egy lábost. Kedden felhívott a "kedvesmama" és (visszanéztem) 18,5 percet csacsogtunk, aminek nagyon örültem mindaddig, amíg be nem fejeztük, és vissza nem mentem a konyhába. Na, ekkor sok mindent éreztem az örömön kívül. Nem voltam dühös, mert ezt a mutatványt gyakorlatilag rendszeresen gyakorlom és már tökéletesre fejlesztettem, inkább fásultan szembesültem vele, hogy újra kell csinálnom, és hogy napokig ott fog éktelenkedni a mosogató alján egy fekete edény. Mindig ezt csinálom, van egy nagyszerűen záró lábos-fedő egységem, ami annyira jól zár, hogy nem nagyon jönnek az illatok, na, így aztán, hacsak nem vagyok végig a konyhában, akkor el is felejtem, hogy rizst főzök. Azt is bevallom, hogy 2 éve télen, egyetlen este alatt csak a harmadik rizst sikerült az asztalra tenni, mert az előző kettő a fent leírt módon végezte és szénné égett, mert bár a második edényem már nem zárt annyira jól, de annyira égett szag volt a lakásban, hogy nem tűnt fel, hogy már ez is ég, pláne, hogy a kereszthuzat ötletével sikerült egyenletesen elterítenem minden helységben. Sírva röhögtem, amikor feltettem a harmadikat, de akkor már nem hagytam magam. Pedig Háni ajánlotta, hogy rendeljünk inkább. Legyőztem magam, és lett rizs! Most mondja valaki, hogy ezt tudja űberelni, jöhetnek a konyhai "beégések".

Sonja szerint - aki évek óta kis hazánkban él, de amúgy német - az egyik legérthetetlenebb étkezési szokásunk, hogy szombati ebéd után, mondjuk egy terülj terülj asztalkás családi vendégségben, még be sem fejeztük a főételt, azonnal nekiállunk a desszertnek. Szorosan ehez kapcsolódik illetve ebből fakad egy feloldhatalan probléma: miszerint ezért kimarad a délutáni kávézás egy süti kiséretében. Azt ehez képest éppen csak suttogva mondja, hogy persze az anyanyelvén való beszélgetés is hiányzik. Na Ő az én emberem! Egy nyelvet beszélünk ami a déliutáni kávét és sütit illeti. Szerintem is egészen más az a délután, amikor egy kávé mellé 20 percre le lehet ülni, és mellé egy sütit is enni. Akkor az ebéd már csak halvány emlék, mindenünk kész befogadni az élményt. Érzitek ahogy áramlik a csíííí? Hülye! Mármint én. Vigyázat lassan kifejlesztem a képernyőn keresztül élvezhető áramló csíííís sütit. A Budapest tv kapkodni fog értem. 

A magyarítása abból állt, hogy a ricottát túróra cseréltem, az arányokon is változtattam kissé, a gyerekítése pedig hogy palacsintának mondtam, pedig ugye jajj de messze áll ez attól. Sajnálom, hogy csak ennyit készítettem, de majd máskor rutinosabb leszek.  

Ha a fiúknak azt mondom: ez itt ricottás pancake, vagy túrós palacsinta, valószinüleg meg sem várják, hogy megkérdezzem kértek? Már harsogják is, hogy nem kérünk. Viszont  csak az őket is érdeklő információkra hagyatkoztam, és azt mondtam : sütöttem palacsintát, de nem olyat amilyet mi szoktunk enni, hanem amilyet amerikában esznek. Az milyen? Szaladtak, és nézték, majd kérték, és ették. Elhalgattam, hogy túró van benne, ajánlottam hozzá gyümölcsöt, fahéjat és agave szirupot, a fahéj nyert. Végül azt mondták: A többi hol van? Tudom már megetted ugye? Azért ez szép, amikor az ember gyerekei azt gondolják anya megeszi előlük a palacsintát. Pedig nem. Csak a fotón szereplő gyümölcsösöket ettem meg. Nyilvánosan meg is gyónom 3 darab volt.
 

Az dél-tiroliak a turizmusból élnek. Mondjuk, nehéz is lenne 2300 méteren a kopasz hegytetőn mást csinálni. Mivel viszont abból élnek, azt jól kell csinálniuk. A megfáradt síelőket minden este más-más étel és italkóstoló várja a helyi élelmiszerboltban. Így történt, hogy bor, grappa, sajt, és füstölt áruk kóstolása után boldogan válogathattam a nekem tetsző élelmiszerek között, és került egy kolbász is a kosaramba. A mai napig várakozott szó nélkül és türelmesen, hogy a lehető legmegfelelőbb receptet találjam neki. Sikerült, szerintem szava nem lehet a felhasználást illetően.