KajaPiaZongora - recept, receptek

Ezt a sütit az eredeti, retro formájában tavaly elkészítettem Ritához, ahol az eredetéről is esik pár szó. Mamié volt az az 1967-es kiadású szakácskönyv amiből a recept származik, és az utasítások szerint készült. Maga a sütemény gyakorlatilag semmilyen változtatást nem igényel ma sem a külsején kívül, illetve azt sem feltétlenül muszáj, de ha nem csak otthon eszik a gyerekek, vagy a strandra visszük, akkor azért érdemes ezt a kozmetikázott változatot elővenni.

Gyerekkorom óta nem sikerült megunni és nincs barackszezon enélkül a süti nélkül. Ha kipróbáljátok, imádni fogtok érte!

Hozzávalók:

120 g vaj

140 g porcukor

4 tojás

1 citrom héja

120 g rétesliszt

40  g zsemlemorzsa

1/2 tk sütőpor

pici só 

kb 700 g sárgabarack

A vajat (puha, szobahőmérsékletű) a cukorral robotgéppel habosra keverjük, és egyesével hozzáadjuk a tojásokat. Minden tojással 2-3 percig keverjük. A sót és a reszelt citromhéjat hozzáadjuk, majd a száraz elemeket is elkeverjük benne.

Előmelegített sütőbe 190 C-on süssük készre. Ha tepsiben sül, kb 30 perc, a kicsi tortlette formában 20 perc is elég.

A magába visszatérő barackszeletek az örökkévalóságot jelképezik - nekem legalábbis. Így nőnek fel a srácaim a nagymamájuk sütijén. Én sütöm meg nekik, de elmondom, hogy mami is sütne nekik ilyet, ha volna még módja.

Engedjétek meg, hogy a hétvégére való tekintettel kikacsintsak egy kicsit az ételek közül. Szeretem és szívügyem az újrahasznosítás. Annyira azért nem, hogy a nagymamám bundabugyijából varrjak magamnak téli bundatarisznyát, de a Coin csomagolópapírjait nem dobtam ki a múltkor, meg azelőtt sem és ezt most nem bántam meg. Látjátok milyen szép rózsa lett belőle?

A két papírnak csak a színe különbözik, de mindkettő szép, illik egymáshoz, és a minősége is azonos. Pont jó csomagolni, és pont jó hajtogatni is, formázni is. Azért azt töredelmesen be kell vallanom, hogy nem így gondoltam a csomagolást, de elfogyott az összes nem karácsonyi papírunk (az bezzeg van háromféle is), annyi gyerek születésnapján voltunk mostanában. Az viszont mégsem járta, hogy Gréti csomagolás nélkül kapja az ajándékot, ezért felcsillant a szemem amikor megláttam ezt a papírt. Amíg el nem kezdtem a rózsákat, fel sem tűnt, hogy az áruház neve van a kis négyzetekbe foglalva, de ezen az apró részleten azonban hamar átsiklottam. 

A két rózsa virág helyett (is) készült. Szerintem megbocsátható a papírok újrahasznosítása, és vagy nagyon tapintatos volt mindenki mert nem szólt, hogy ejnye, ennél még a centrumos zacskó is jobb lett volna, vagy nem vették észre a minták rejtette apró feliratokat.

Tulajdonképpen jó, hogy van ez a mozzarella golyó. Nem mintha a más alakú mozzarellát nem ennénk meg, de ez annyira ingerli az embert hogy hammm bekapja, olyan huncut a mérete és a kis esetlen szabálytalansága, hogy képtelenség mást levenni az üzletek polcáról, kivéve persze ha valami rendesebb helyen vásárol az ember, és nem ipari szörnyet, hanem finom házi mozzarellát. Akkor lehet bármekkora.

Láttam egy gyönyörű fotót, ahol a hosszú nyársakat készítettek hasonlóan, csak friss és aszalt paradicsomokat váltva egymással. Annyira szépen csillogott, és a formák olyan elragadóak voltak, a színekről nem is beszélve, hogy azonnal neki kellett állnom, még annak a tehernek a súlyával is, hogy nincs hozzá olyan fényképezőgépem és nincs olyan szűrőm, amivel szépek lesznek az olaj becsillanásai, de sebaj, azért így is megérte, mert nagyon finom volt.

Sajnáltam volna a nedveket szabadon gyülekezni a tányér alján, így egy spenótos ricottás kis kétszersültet raktam alá. Nem volt rossz az elgondolás, kellemesen felitta az olajat, de ropogós maradt. Húúúú...de finom volt.

A kétszersültre kitérve: spenótos ízesítésű, amolyan kicsi, kifliszerű karikák, amik annyira vékonyak, hogy szinte átlátni rajtuk, annyira ropognak, hogy a szomszéd is hallja amikor esszük, és önmagában szerintem nem túl jók (a fodrászom többnyire ilyet rágcsál, csak ő nagyobbakat, azt hiszem).

Hozzávalók:

1 cs mini mozzarella (kb 12 db)

12 olajos aszalt paradicsom szelet

12 bazsalikom levél

12 kétszersült karika

pálcikák

Nem tudom a leírásával bajlódjak, vagy értelmezhetőek a képek? Tehát: öleljük körbe a sajtgolyókat egy bazsalikomlevéllel és egy paradicsommal, majd egy jól irányzott döféssel szúrjuk át a pálcikákat a rétegeken, és rakjuk a kétszersült karikákra. Ha ugyanúgy döfünk, egyformán fognak kinézni, ha nem, akkor csálék lesznek, és nehéz lesz párhuzamosra igazítani őket. Ez benne a kihívás! Látjátok ugye?

Azt még nem tudom, hogy mi lesz belőle, de legalább idáig eljutottam. Az eredeti ajánlás szerint szendvicsekhez használjuk jóféle kolbász és még jobbféle, nagy lyukú toscán kenyérbe, persze az sem baj, ha kenünk alá némi pestot is. 

Ellenben miután megkóstoltam, rájöttem, hogy sokkal több van benne. Ki fogom próbálni, ezzel-azzal, majd beszámolok róla. Kicsit nekem ecetes volt, ezért legközelebb tovább fogom forralni, ami az egész lakást betöltő ecetszaggal jár, de végre nem a fürdőszobai vízkőoldás eredménye lesz, hanem valami annál sokkal jobb élmény kényszerű velejárójaként fogok rá gondolni, ami segít majd a szag elviselésében.

Hozzávalók:

2 nagy lilahagyma

250 ml borecet

100 g cukor

2 szelet gyömbér

1 babérlevél

5 szegfűszeg

1 csillagánizs

pici só

A hagymát felszeleteljük és forró, enyhén sós vízben 2 percig főzzük, leszűrjük. A többi hozzávalót összeforraljuk, szerintem kb 5 percig a cukor elolvadásától (én most éppen csak felforraltam, és megvártam amíg a cukor feloldódik). Az ecetes lébe tesszük a hagymát, ekkor kapja meg csodaszép színét. Üvegbe tesszük, és hűtjük. Kb 2 hétig eláll. Én nem szedtem ki a fűszereket sem, szerintem nagyon finoman oldódnak az ízek. Legalább egy éjszakát érdemes felhasználás előtt érni hagyni.

Ha Fekete-erdő, akkor Schwarzwaldklinik! Biztos forrásból tudom, hogy prof. Klaus Brinkmann kapcsolata fiával, dr. Udo Brinkmannal a feketeerdő torta miatt romlott meg (nem Christa nővér volt az igazi ok). A bivalyerős felütés után nem is folytatom tovább ezt a történetet, pedig jó volna... de ez a blog nem az a blog.

Nem szerettem volna megreformálni a feketerdő tortát, de ez a desszert mégis csak úgy néz ki nem? A múlt héten két tál cseresznyét is kaptunk. Az egyiket a mi Katinktól. Az egyik jobb volt mint a másik. Maradt még mára egy kevés, nem volt már igazán ropogós és friss, ezért ki kellett rá találni valamit. Nem volt nehéz, csak ott bizonytalanodtam el, hogy a joghurt jó lesz-e, de felülmúlta a várakozásomat, mire hazaértem a szervizből (múlt pénteken újra belém jöttek, de most betétlapot is kaptam -felmérettem a kárt) csodásan lehűlt, és összeért, már csak az élmény felidézésétől is folyik a nyálam. Tehát nem bántam a módosításokat, annál is inkább, mert hogy így nem igényel semmilyen fixálót, vagy stabilizálót, mert a pohár jótékonyan összetartja. Bár azt már látom, hogy nyugodtan lehet bármilyen tálba, vagy tepsibe is rétegezni, mert a joghurt nedvességét a tészta magába szívja, amitől szeletelhetővé válik, ha úgy szeretnénk.

Hozzávalók három pohárhoz:

1 tojás

30 g vaj

40 g cukor

40 g rétesliszt

1/4 tk sütőpor

8 g kakaó (1 nagy kanál)

pici só

A vajat a cukorral kikeverjük, hozzárakjuk a tojást, majd az összekevert szárazanyagokat. A sütőt 200 C-ra előmelegítettem, és egy sütőpapírral bélelt tortaformában kisütöttem. Ha kihűlt, a pohárnak megfelelő nagyságú köröket vágunk belőle, annyit, amennyi réteget szeretnénk.

A gyümölcs réteghez:

2 marék cseresznye

6 szilva

1 ek cukor

csipet fahéj

A gyümölcsöket kimagozva, mosva, a cukorral és a fahéjjal kicsit összeforraltam, hogy levet eresszen. 

Joghurt réteghez:

200 g görög joghurt, simára keverve.

A rétegeket tegyük egymásra. Ha kész van, rakjuk a hűtőbe min. 2-3 órára, érdemes lesz ennyit várni. Ha ez nem megy, toljunk addig egy sportszeletet, vagy menjünk el otthonról, de valahogy ki kellene bírni azt a pár órát. Én teszteltem mindkét formában, bizony zongorázni lehet a különbséget!

Nem kell mindjárt aggódni, a vodka elhagyható, de azért a jó hír mégis csak az, hogy akár rumra is cserélhető. Ez persze csak akkor fontos szempont, ha az ízlések kicsit keverednek a társaságban. Ha pedig gyerekeknek is adnánk, kérem, hogy mellőzzetek mindennemű alkoholt, és legfőképp inkább mintás poharakba rakjátok nekik, nehogy összekeverjék apuciéval!

A nyár különleges, esti teraszos beszélgetéseinek előkelő kedvencévé válhat ez az jeges holmi, éppen ezért ne nagyon terjesszétek, mert a barátok oda-, és rászoknak, ha nem vigyáztok!

A szokásos módon ismétlem önmagam, finom, frissítő, egyszerű az elkészítése, a hozzávalók száma mindösszesen 3 vagy 4. Nem is nagyon érdemes mellette további érveket felsorakoztatni. Egy valamit azért érdemes nagyon komolyan venni: finom, érett, édes legyen a dinnye!

Hozzávalók:

1 sárgadinnye (belül zöld)

3 ek nádcukor

1 lime

icipici só

Vodka vagy rum, opcionálisan

A dinnyét pucoljuk meg, szedjük ki a magokat, és vágjuk kockára. Egy mixerben pürésítsük össze a cukorral és a lime levével. Ha kész, akkor egy apró lyukú szűrőn szűrjük át. Egy nagyon finom, pépes gyümölcshús fog fennmaradni, az a készítő jutalma, lehet kanalazni azonnal, mert nem lesz rá szükség. Az átszűrt, gyönyörű zöld lét tegyük tálban a mélyhűtőbe, és egy óra elteltével minden 20 percben villával törjük össze. Ha megfagyott, és apró jégdarává állt össze, készen is van. Én az utolsó keverésnél mellé tettem a poharakat, majd együtt kivettem őket és a hűtött poharakba tettem a jégkását. Itt jön el az alkoholok ideje, öntsünk rá rumot vagy vodkát, ha szeretnénk. A tetejét lime-al és cukorral díszítettem. Kanalat adjunk hozzá. Ha valakinek nem elég citrusos, vagy édes, tegyünk az asztalra még limeot és cukrot, amit ízlés szerint lehet még adagolni.

A kötény a konyhában olyan, mint a dugóhúzó. Általában van, de egyáltalán nem biztos, hogy a gazdája használja, illetve lehet hogy van 3 is, de elképzelhető, hogy csak egyet szeret igazán a háromból, így a többi a fiókban foglalja a helyet, és az is lehet, hogy az említett gazda sosem használja a konyhában, csak a szerepjátékok idejére tartogatja, mert amúgy még sosem viselte, viszont akkor sem fakanalat, hanem tollseprűt ragad hozzá kelléknek. Kötényből amúgy sokféle van, még belegondolni is sok, hogy mennyien használják. Csak néhány kiragadott példa, a plasztikus ábrázolás, és a továbbgondolás ösztönzése miatt: Vágóhídi munkás (ez víz  vérálló), Fodrász (nájlon brrrr!), Takarítónő (ezt sose tudtam minek, de Erika ebben gyűjti a az apró szemeteket, játékokat, és csak nap végén üríti a zsebeit, rakja helyére a holmikat), Spa alkalmazott (iszapos kezelésekhez, ugye nem gondolnánk, hogy ez is koszos fizikai munka, persze a gyógyfürdőkben elég a szürke sort pólóval ez is brrrr!), és a jó hangulat miatt fejezzük be a Boncmesterrel, ezt nem írnám körbe. Jajj, ugye a szerepjátékos nőre még emlékeztek? Az gondolom decens, fekete csipke!

Nekem van 2 fekete (nem túl decens, nem is csipke), és 2 (szinte) fehér kötényem. Azt hiszem nem akarok róla beszélni. Csak kettőt használok közülük. Az egyik fehéret, és az egyik feketét, a másik kettőt szinte soha. Az egyik fehér, Háni nagymamájáé volt, imádom.

Az apropóját a kötény témának az adta, hogy a héten vettem pár anyagot háttérnek, és gondoltam varrok is, hogy megmutassam mennyire egyszerű ez, amikor az eladó azt mondta: - De van kész kötényanyagunk is, muffinos, fagyis, kávés... . Meg is néztem mindet, és a kávésat választottam, de addigra oda is gyűltek többen és csodálkoztak, majd megkérdezték mi is ez, és hogyan is, én meg válaszoltam, hogy olyan ez mint az előre elkészített adventi naptár vagy baba könyv, de nekik így sem derengett. Lefotóztam nektek, az egyben vásárolt anyagot, amin látszik, hogy milyen lesz a forma, rajta van a step by step leírás, bár azt gondolom annyira egyértelmű, hogy az nem is kell, csak annyi a dolgunk, hogy kiszabjuk, és megvarrjuk. Átlagos méret.

Ilyen a nyersanyag, amit megveszünk.

Ez a kedvenc részem, ezek a karikák mutatják, milyen színekből állnak. 

Ilyennek kell lennie, amikor elkészül.

Itiner.

Ez pedig a kész, megvarrt kötény.

Luca barátnőm mostanában úgy érzi, kevesen szeretik, valamint olyan ügyes a konyhában, hogy csak na, és amúgy szülinapja lesz, így azt gondoltam neki készítem, hogyha magára ölti, érezze az ölelésem. A kávé hasonló gyengéje mint nekem, ezért ezt a mintát választottam, talán csak a decens csipkéket fogja csak hiányolni, hogy többfunkciósan is tudja használni. Sebaj, ha van rá igénye jelzi, készítek olyat is.

Csak úgy kérdezem, vajon milyen magaslatokig juthat kézenfogva a répa és a retek, ha még az avokádót is magukkal viszik? Én már tudom, határ a csillagos ég. Ugyanis semmi plussz teher, csak önmagukat viszik, egymást támogatják, odafigyelnek, senki nem tolaszik. Mint az igazi hegymászók. Sőt valami megfoghatatlan dolog miatt még akkor is mennek fölfelé, amikor már vége van a hegynek, így jutnak a csillagokig.

Oly egyszerű hozzávalókat igényel, és oly egyszerű az elkészítése, hogy az már szinte felháborító. Ha kaptok friss retket, azonnal zuhanjatok neki!

Hozzávalók/személy:

1 nagy sárgarépa

1 retek

1/4 avokádó

citrom, olívaolaj, só 

A répát fél centis szeletekre vágjuk, olajjal megspricceljük, kicsit megsózzuk, és betesszük a sütőbe grill alá. Pár perc alatt elkezd barnulni, ekkor vegyük ki. 

A retket mosás után vágjuk nagyon vékony karikára, az avokádót tetszés szerint szeleteljük. A 3 alapanyagot helyezzük egy tányérra, borsozzuk, és tegyünk rá pár csepp olajat, és citromot. Tadaam! Ennyi. 

Lassan megtérek. Azt még ugyan nem tudom melyik vallást kellene felvennem, de mostanában többször éreztem, hogy bizonyos ételek földöntúliak. Annyira elrugaszkodnak a hétköznapoktól, és olyan magaslatokba visznek, hogy ez már csakis valamiféle felsőbb hatalom műve lehet. 

Miss Lemont kétféleképpen öltöztettem. A nő ugyanaz, a kiegészítők is ugyanazok, valójában csak a sminkje más. Személyiségét illetően az üzleti ebéd szerintem jobban áll neki, a koktél partihoz nem elég érett kicsit nyers, bár kétség kívül dekoratív.

Most pedig bemutatom Miss Lemont: Citromkrém habsipkával, ostyával.

Nagyon intenzív citrom ízű, de még az sem tudja elnyomni a tojás és a vaj ízét. Bevallom, most sem szerettem meg jobban mint eddig, pedig néhányszor már próbálkoztam vele. Főztem már gőz fölött, keményítő nélkül, (lemon curd) és most kipróbáltam az egyszerűbb változatot is keményítővel, simán főzve (lemon custard). A valódi élvezetet nekem az elkészítése jelentette, és a kettő közül az üzleti ebédes változat ízlett jobban. 

Hozzávalók:

75+30 g cukor

180 ml frissen facsart citromlé 

3 tojás

60 ml keményítő (ezt egy mérőpohárban mérjétek)

300 ml víz

60 g vaj

pici só

vanília

2 citrom karika szirupban főzve

A citromlét, a cukrot, a tojások sárgáját, a keményítőt, a vizet és a vaníliát keverjük össze, és egy teflonos lábosban főzzük meg folyamatos keverés közben, alacsony hőfokon. Ha kész, tegyük poharakba, vagy hűtsük le a lábosban, attól függően, hogy hogyan dizájnoljuk.

A habhoz a tojásfehérjét és a 30 g cukrot, gőz fölött habbá verjük.

Most attól függ, hogy a poharas változatot vagy a falatot választjuk másképpen folytatjuk:

Miss Lemon koktél: a pohárba öntött krémre rakunk egy kevés szeletelt citromkarikát, amit befedünk a habbal. Konyhai fáklyával pirítsuk meg a habsipkát. Szúrjunk mellé egy ostyalapot.

Miss Lemon ebéd: az ostyalapokra nyomjunk krémkupacokat, közé tegyünk a citromkarikákból kis szeleteket. Tegyünk rá egy másik ostyát amire kanállal rakjunk kis hab halmokat, ezeket fáklyával szintén pirítsuk meg. 

Mint mondtam, nekem ez utóbbi elkészítés ízlett jobban, mert az arányai kellemesebbek, nem annyira tömény.

Játszatok ti is!

Ellepett mindent a dinnye, én meg úgy éreztem magam mint Boribon a lufikat látva, azt se tudtam, melyiket szeressem, na ezért aztán megkíméltem magam a választás nehézségétől és három félét is tettem a kosaramba: pirosat, sárgát és zöldet. 

Annyira könnyen jött az ötlet, és ahogy megfigyeltem, ezek a könnyen jött ötletek jellemzően jól sikerülnek. Szokás szerint ódákat kellene zengenem a színekről, de most inkább az illatokra hívnám fel a figyelmet. A dinnyék, a hozzá használt citrom, és végül a menta, meg a citromfű levél..., hát jajj. Leírhatatlan. A legvégére hagytam az ízeit, mert arról viszont hosszasan szeretnék írni, de nem teszem, mert sose jutnánk a végére, meg nekem ma még dolgoznom is kell, nem ülhetek itt egész nap, de nagyon kellemes felidéznem az élményt. Friss, könnyű, üde, de telt ízű, szerintem nagyot lehet vele virítani a legközelebbi vendégvárásnál. Persze azok a szerencsések, akik minden nap ehetnek édességet, azok nyugodtan kattanjanak rá kedd délután is.

A fotók közeliek, és ezért kicsit nagyobbnak mutatják a sütit mint amekkora, és a dinnyék sem olyan csinosak, mint a valóságba. Ezért ne tévesszen meg benneteket a kép, a dinnyekockákat 0,5 centis oldalhosszúságúakra vágjátok.

Hozzávalók:

1 cs réteslap

100 g mascarpone

1,5 ek agave szirup, vagy kicsit több méz

dinnye: Cantaloupe (kívül sárga, belül zöld), Galia (kívül zöld, belül narancs) és görögdinnye

citrom

menta és citromfű levél

vaj a réteslapok kenéséhez

szirup (bodza) a citrom főzéséhez

A dinnyéket fél centis kockákra vágjuk. A citromot fél centis karikákra vágjuk, és egy kevés szirupban megfőzzük. A megfőtt citrom levét a dinnyékre csavarjuk, a megmaradt héjat felvágjuk és a dinnyékhez keverjük.

A réteslapokat 6x6 cm-es négyzetekre vágjuk, és olvasztott vajjal megkenve 3 réteget rakunk egymásra úgy, hogy minden réteget 45 fokban elforgatunk egymáson. Tegyük olyan sütőformába, ami kerek aljú és aminek van oldala, hogy a szélek fölfelé állva süljenek meg, a kosárforma elérése érdekében. Itt legyetek kreatívak, lehet ez kis salátás tál, kávéscsésze, muffin forma. Nekem van egy tartlett sütőformám, teflonos, én azt használtam. A sütőt 220 C-ra melegítettem, és néhány perc alatt aranyszínűre sütöttem.

A mascarponét az agave sziruppal összekevertem, és kb 1 teáskanálnyi adagokat tettem a réteskosarakba. (ezt nyilván a kosarak méretének függvényében változtassuk) A mascarponék tetejére kb egy evőkanálnyi dinnyemixet raktam, a tetejére pedig rászórtam a mentát és a citromfüvet. Ezt egyébként bele is keverhetjük a citromos dinnyébe.

Élvezkedjetek ti is!