KajaPiaZongora - recept, receptek

Most, hogy a tél rájött mégis inkább nyár van, érdemes olyan desszertekben gondolkozni, amihez a  elég 10 perc aktív részvétel a  konyhában, a többit pedig a hűtő befejezi helyettünk. Ez a sütés nélküli ribizlis sajttorta pont ilyen lesz.

Nem nagyon ragozom, bármilyen bogyós gyümölcs felhasználható a ribizli helyett, akkor esetleg a cukor mennyiségén érdemes változtatni, mert a ribizli cseppet sem volt édes, ezért kapott ennyi cukrot  a torta desszert.

  Hozzávalók:

100g cukor

1 nagy citrom héja

1 doboz (125g) philadelphia krémasjt

1/2 ek citromlé

200ml tejszín

50g ribizli

A keszalaphoz:

80g teljes kiőrlésű keksz ( Leibniz crunchy wholemeal biscuits)*

40g olvasztott vaj

A cukrot a citromhéjal keverjük a robotgép lapátjaival addig, amíg a cukor átveszi a nedvességet a citromhéjtól és kicsit sötétebb ragadós lesz. Adjuk hozzá a sajtot, a citromlét és keverjük addig, amig könnyű és habos lesz.. A gyümölcsöt pürésítsük. A ribizlit késes mixerrel pürésítettem, de ha málna vagy szeder lett volna, azt elég csak villával szerintem. Keverjük a sajtoz. A tejszínt verjük fel, és óvatosan forgassuk össze a sajtos alappal. A tejszín felverése előtt érdemes a kekszalapot előkészíteni. A kekszet összedaráljuk és a vajjal összekeverjük, majd a poharak aljába tömörítjük. Erre rakjuk a sajtkrémet. 

Nincs más hátra mint előre, fóliával letakarjuk a poharakat, és behűtjük.  kb 2 óra múlva elő is vehetjük és ehetjük.

* A kekszet most láttam már itthon a Tescoban is, érdemes kipróbálni, mert hiánypótló a kekszpiacon ami a sajttorta alapokat illeti. Nem zsíros, nem fűszeres, nem édes. Ebből a kekszből sokkal vastagabb alapot is elbír a torta. Mármit ez a poharas változat, mert ennek nem kell tartást adni a igazán, arra ott van a pohár fala.

Risotto bárhogy, jöhet. A répa, (majdnem) bárhogy jöhet. A kettő együtt pedig mostantól rendszeresen a tányérunkra kerül. Csupa csupa meglepetés ez a risotto. Annyira gazdag, olyan lenyűgöző. El sem hinném, hogy csak sárgarépa van benne, ha nem én készítettem volna. 

Ha az ajánlási indexem 1-100ig terjed, erre 100+ adok. Az elkészítése első olvasatra kicsit macerás, de csak annak tűnik, hamar megvan jó szervezéssel, és a befektetett munkáért bőségesen kárpótol a kész risotto a tányéron.

Hozzávalók:

7 sárgarépa 

1 ek vaj

só, cukor, olivaolaj

1 hagyma

3 gerezd fokhagyma

350g arborio rizs

1500ml zöldség alaplé

50g parmezán

2 nagy ek mascarpone

1. Sült répa: 2 répát kb 3 mm vastagra szeletelünk, olivaolajjal meglocsoljuk kicsit, és megsózzuk, majd összeforgatjuk és egy sütőpapíron szétterítjük, végül 190Cra melegített sütőben pirosra sütjük.

2. Karamellizált répa: 2 répát 1-1,5mm vastagságúra szeletelünk, egy serpenyőben a vajat megolvasztjuk a répakarikákat beletesszük, egy csipet sóval sózzuk, és kb 1/2 ek cukorral karamellizáljuk.

3. Répapüré: 2 répát karikára vágunk, és sós vízben megfőzünk, majd pürésítjük mixerben 1-2 ek főzővízzel.

4. Dinsztelt répa: az utolsó répát vékony kb 1 mm vastag karikára vágjuk, vagy reszeljük, és a hagymával kevés olajon sóval megdinszteljük. Tegyük mindezt abban az edényben, amiben a a risotto készül majd. Ha majdnem kész, hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát. 

Most pedig a fokhagyma után rakjuk rá a hagymás répára a rizst, Ezt folyamatosan keverve forrósítsuk fel. Kb akkor elég forró, ha egy rizsszemet a két ujjunk közé véve éppen csak össze tudjuk szorítani az ujjunkat és forrónak érezzük a rizst. Ne pirítsuk soha, és ne hagyjuk keverés nélkül. Most kezdhetjük az alaplével nagyon kicsi adagokban felengedni a rizst. Ezt itatós módszernek hívják, Mindig csak annyit adunk neki a léből, hogy azt szinte azonnal feligya. Ez kb 20 ml egyszerre. kb 0,5 l alaplé után adjuk hozzá a pürét, 1 l után a többi répát, a maradék 0,5 litert végét óvatosan adagoljuk, hogy az állag megfelelő legyen. Ha készvan, keverjük bele a mascarponét, és végül a parmezánt. 

Forrón tálaljuk, és a sült répából néhány karikával díszítsük. 

A risottó halála a várakozás. Ez az étel türelmetlen, nem szeret várakozni, ha kész van eljött az idő, hogy azonnal körbeüljük és megegyük. Nem érdemes újramelegíteni, annyit készítsünk, amennyi egy étkezésre elfogy. 

Kérlek benneteket ha valaki elkészíti jelezzen már vissza, hogy csak az én térdeim rogytak meg ettől a risottotól, vagy mást is rabul ejtett. Köszi.

Még akkor is ha nem a gasztro munkásságáról van szó. Legyen mostantól PA, mert többször le fogom még írni a nevét. Súlyos önismereti kérdéseket boncolgató beszélgetést idézett elő kedd este vacsora után PA. Pedig nálunk sem járt, és nem is evett a vacsorából.

Én: - Basszus, sose lesz fehér motorosdzsekim angyalszárnyakkal, mert akkor mindenki felismer majd.

Háni: - ????

Én: - Ma közeledtünk a zebrához a fiúkkal, amikor is láttuk PA-t, aki felvette a bukóját, felült a motorra, majd amikor zöldre váltott a gyalogosoknak a lámpa, és mi épp elindultunk, ő is így tett, de ő motorral haladt ugyanezen a zebrán, nyilván identitás zavara volt, azért használta a zebrát, sőt, mikor összetereltem a fiúkat szorosan magam mellé, jobbról - mondom JOBBRÓL! - meg is előzött minket a zebrán, majd közvetlenül a buszsávba kanyarodott, mert gondolom azt is hitte, hogy utasokat szállít.

Háni: - De ki az a PA?

Én: - Régen a Totálkáron is írt, rémlik?

Háni: - Ja, valami. És mi zavart igazából? A zebra, a motor, az előzés, PA, vagy hogy nem te voltál, de csak azért, mert nincs motorod? Mert amúgy te is lehettél volna.

Annyira röhögtem. Némi tettetett felháborodással, már-már könnyek között azt kérdeztem:

- Csak nem azt akarod mondani, hogy én is így vezetek? Ilyen lennék én? Hát így ismersz?

Háni: -Neeeem (de csak mert nincs motorod). Autót tényleg nem.

Én: - Nem mintha nem férnék el a legszűkebb zebrán autóval is, mivel viszont a gyalogosok, babakocsisok és a biciklisek mindig elsőbbséget kapnak tőlem, most is őket engedném át először, és már villogna a zöld, amikor elindulhatnék, azt pedig már nem szabad, így maradok az úton.

Folytatódott még a beszélgetés a vezetési stílusomról, meg persze mindenki máséról, mert ez nálunk amúgy is sokszor téma, hogy hányan közlekednek akiknek nem szabadna, és akiktől helyben vennénk el a jogosítványt, ha rajtunk múlna. Nem PA-ra gondoltam, de azért ez durva volt. Persze ha súlyoznom kell az alkoholos vagy egyéb tudatmódosító általi befolyásoltság  áll nálam az első helyen ha már közlekedünk. 

Az apósommat amúgy egyszer vérig sértettem, amikor finoman (frászt finom változat nincs csak konkrét) megkérdeztem, hogy meddig kíván vezetni, és hogy mikor teszi a fiókba a jogosítványát. Pedig jól  vezet(ett) de a reflexei és a teherbírása már nem a régi. Minden télen megpróbálom rábeszélni, hogy ne egyedül menjen síelni, és hogy ne Ő vezessen 900km-t majd' 70 évesen. Lehet, hogy hittérítőnek kellett volna inkább mennem, mert vannak kövek amiket amiket nagyon kitartóan tudok fújni.

Visszatérve PA-ra tanulsága is van a történetnek, úgyhogy jöjjön a mai okosság: ne varrasson az ember magára feltűnő ismertetőjeleket, ha szabálytalankodik, bankot rabol, vagy csak simán többen ismerik mint a két szomszéd és a család. Valamint nem példálózzon az ember lánya olyan szörnyű esetekkel, amit a szűk környezete belőle is simán kinézne. Amúgy ezt csak azzal tudom magyarázni, hogy háni még mindig azt a féktelen fiatal fruskát látja bennem ami 10 éve voltam, pedig nem, csak ugyanúgy nézek ki, de belül már sokat változtam.

Végezetül pedig ejnye ejnye PA-nak. Mostantól kérjük nem kergetni a gyalogosokat a zebrán! Ha a újra ilyet látok, "Annácskára" változtattom az összes PA-t! 

Ha már nála tartunk, akkor pedig.

PA megosztó személyiség. Nem csak azért, mert nő létére sikeres, Malackarajos munkássága legendás karaktereivel új színt hozott, vagy mert érdeklik az autók és motorok, mert rövid és szőke a haja, csúnyán beszél, hovatovább káromkodik, hanem azért is, ahogy bárhol feltűnik. A megosztó énjéről engedjetek meg egy idézetet gyöngyvarázsló blogjáról:

"Én, kérem, Péter Annával vacsoráztam...
Hát jó, a Bibivel, de a Millenárison voltunk és láttuk Péter Annát a fehér motorosdzsekijében, ahogy sört iszik, meg főz, vagy legalábbis úgy csinál, és még ettünk is belőle. Nem, nem Péter Annából, a főztjéből. Hazafelé aztán azon gondolkodtam, hogy még mindig nem tudom eldönteni, hogy megütni szeretném-e jobban, vagy felszedni. Nem, nem a Bibit, a Péter Annát.

Imádtam ezt a bejegyzést, főleg a gazdáját ismerve. A körülményekre tekintettel pedig inkább a másodikat javaslom.

Valóságos INTERNAL SPA élmény, mert kényeztet, táplál, folydékot pótol, nyugtat, és ellazít. A csoki fiatalító és általános jó közérzetet adó hatásai mindenki számára ismeretek.

DE! Már Hajós András is megénekelte (Emil.Rulez! Nagyfenekű nők napja), hogy ezekért az INTERNAL SPA élményekért így vagy úgy, fizetni kell:

"...A sütit és a tésztát is el kell hagyni 
A kakaós tejnek is sajnos annyi
És a nőknek, akik a butikot választják
 Rendezzük a Nagy Fenekű Nők Napját...."

Mert csak jókat tudok írni róla egészen addig, amig el nem érünk a energia, zsír/ jegescsoki táblázatig. Ezzel viszont én ma nem foglalkozok, és ennek két oka is van. Az egyik, hogy ez a 100. poszt, ami megér egy-két ünnepi jegescsokit, a másikat okról pedig majd a végén.

Hozzávalók:

200ml tej

50g étcsoki

4 gombóc vanília fagyi

40ml tejszín

csoki a tetejére

A tejet a csokival összeforraltam, alaposan kihűtöttem. Elővettem a fagyit a hűtőből és minden pohárba raktam egy gombócot. ráöntöttem a hideg csokit, és a tetejére félig felvert tejszínt öntöttem. (mint a múltkori kávénál ahol erre ki is tértem).végül a tetejére csokit szórtam. 

Hűde, jajjde, milyen nagyon finom volt.

És itt jött egy kis gikszer, meg a másik ok, amiért nem érdekelt a kalóriatábla: fotózás közben az egyik pohár kiborult. Így már csak egyet kellett meginnom. 

Az eddigi 100 poszt alatt egy tányér végezte a földön persze úgy, hogy rajta volt még az étel, és mondanom sem kell, hogy fejjel lefelé esett mint a lekváros kenyér. Abból a tányérból csak az az egy volt, azóta pótóltam két  másikkal (teljesen különbözőek). Ez a csoki volt a második balul végződött eset, de itt a pohár legalább megmaradt, és egyébiránt simán fel lehetett szürcsölni a textilről. 

Amúgy aki megmondja melyik lehetett ez a tányér, azt meghívom egy csokira. Vagy egy kávéra. Vagy nem is tudom. Nem akarom, hogy senki se írjon, úgyhogy lehet hogy visszaszívom. 

És mondtam már hogy mi a mai ünneplőruhám amit tegnap megigértem? Háváj mintás szörpnadrág narancs-barna-fehér (pont mint kép színei), és hozzá illő fehér trikó. Sajnos fehér térdzoknim kb 30 éve nincs, pedig most nagyon kellene, mert hűvös az este, de más zoknival nem szeretném tönkretenni az ünnepi outfitemet.

Hoztam mára mindent ami kell az ünnepléshez, még ha nem is sokat, de ez csak egy kicsi ünnep, úgyhogy élvezzétek velem tovább a KajaPiaZongorát.

A múltkori kudarcom után, amit azért simán felvállahatónak tartok mert jól kijöttem belőle, csak éppen nem az lett aminek elterveztem, újabb próbát tettem. Még mindig nem lett tökéletes a végeredmény, mert a pálcikák girbegurbák lettek, de nagyon ígéretes, és legfőképpen nagyon finom. 

Azért égetett, mert égetett tésztából van, ami a képviselőfánk tésztájaként bizonyára ismerősen cseng. Most sem tettem vele mást, mint a múltkor, csak a formázásnál jobban törekedtem a pálcika arányok elérésére, ami még mindig nem tökéletes, mert a vastagság már ok, de az arányos hosszúságot nem tudtam elérni, mert előbb elszakadtak a tészták.

Nem adom fel, és fogok még ilyet készíteni, mert nagyon finom. A következő ötletem a tészta kihűtése lesz a formázás előtt. Ezt csak azért írtam most le, hátha valakinek kedve szottyan, és szivesen nekiáll, ráadásul tökéletes egyenes rudakat készít, és megosztja velem a tutit, amit én még nem tudok. Amúgy pedig nekem tetszenek ezek a szabálytalan formák is, tehát ha így marad, azt sem fogom sajnálni.

Hozzávalók:

80 g vaj (disznózsír is lehet)

110 g liszt

4 tojás (kicsi)

1/2 tk só

100 ml víz

dekor cukor 

A sütőt 220 C-ra előmelegítjük. A vizet a vajjal - ami legyen nagyon jó minőségű, vagy ha nem tudjuk milyen, akkor inkább zsírt használva - forraljuk fel. Tegyük bele a lisztet és a sót, és keverjük amíg elválik az edény falától. Vegyük le a tűzről. Ekkor egyesével üssük bele a tojásokat és robotgéppel keverjük tovább. Ha kész vagyunk hűtsük ki . Ez idő alatt pedig tapadásmentesítővel fújjunk le egy lefóliázott deszkát ha ez nincs, akkor olvasztott vajjal kenjük meg a fóliát, és ezen nyútsunk hosszú pálcikákat a tésztából. Én egy tányárra raktam a cukrot, és áttettem a megformázott tésztákat, amiket meghempergettem a cukorban, és rögtön szilikonos papírral bélelt tepsibe tettem a rudakat.  Forró sütőben pár perc alatt kb 6-8perc megsülnek.

Pillanatok alatt fogytak el, alig tudtam párat megmenteni megint, persze a gyerekeknek kevés annál csábítóbb dolog van, mint ami cukorból készül, vagy cukorral van fedve, vagy konkrétan cukor.

Talán ez  a 99.posztom. Ha ez igaz, akkor a következőt ünneplőben írom.

Vannak pillanatok, amikor választani kellene tudni, és vannak esetek, amikor ez mégis megúszható. Ha a kávé fuzionál a tiramisuval, akkor nyert ügyünk van, megmenekültünk a választástól, így egyszerre élvezhetjük a kávé adta megnyugvást hozó koffeinjét , és a tiramisu bologságot árasztó édességét.

A minap kicsit megcsúsztam a dél körüli kávéval, és már jócskán a délutánba hajlottunk, amkor végre bekapcsoltam a kávéfőzőmet. Amig a gép melegedett azon tűnődtem, hogy mit is kellene a kávéhoz enni, de semmi kézzelfogható nem akadt. A kávéillat viszont egy tiramisut juttatott eszembe. Arra elllenben nem volt idő. Igyekeztem hát a lehető legegyszerűbben eljutni az áhított ízhez, és közben kávéztam is. Tökéletes felnőtt uzsonna kerekedett belőle. 

Hozzávalók:

100g mascarpone

1 tojás sárgája

1 ek agave szirup

kicsi darab vanília belseje

20 ml tej

30 ml tejszín

2 espresso

babapiskóta

A mascarponét a sziruppal a tojás sárgájával és a vanília besejével meg a tejjel összeturmixoljuk. A tejszínt félig felverjük (én ezt kicsi propellerrel=tejhabosítóval szoktam) úgy hogy még folyós legyen, de azért már legyen benne levegő némi tartással. Főzzük le az espressót. A pohár aljába töltsük a mascarponét aztán egy kiskanál segítségével rétegezzük rá a kávét, végül a tejszínt. Kevés kakaóval szórjuk meg a tetejét, és adjunk mellé piskótát mártogatni, vagy törni. Nem árt ha le is tudunk mellé ülni 5 percre és élvezni.

Mondtam már, hogy a kávéval nagyon szoros baráti és érzelmi viszonyban vagyok? A családom szerint függő vagyok, de mielőtt válaszolhatnék gyorsan hozzáteszik, hogy persze nyilván le tudnál szokni, csak nem akarsz! És ez bizony így van. A két utolsó luxuscikk az életemben amiről lemondanék az a könyvek, és a kávé lenne. A kávé az utolsó! Mindemellet megjegyzem, hogy naponta csak 2 kávét iszom, de azt csak jót vagyok hajlandó, és szeretem 5 percig újsággal (elektronikus) a kezemben élvezni. 

 Figyelem! Ennek a posztnak már az elolvasása is gyónásra kötelez mindenkit, aki pedig el is készíti, az már penitenciával  is számoljon. Vajon a szalonna szó leírásával is elborzasztok mindekit, vagy csak akkor fordultok el végleg, ha hozzáteszem, hogy a szalonnát késes mixerben pürésítem, és marha, meg sertés hússal "lazítom" kicsit.

Pedig így tettem. Hogy a lelkiismeretemen enyhítsek, a maximális vitamin bevitellel kompenzáltam, hogy zsírral tapétáztam a belső érfalakat. Nem állítom, hogy minden nap szalonnávan álmodok, de többször gondolok rá mint ahányszor megengedem magamnak. Egy évben egyszer nem állok ellen a szalonna hívogató illatának, és ízének, mennyiségi limit ilyenkor pedig nincs! 

Semmilyen erdélyi eredete nincs a receptnek, csak annyi köze van Kolozsvárhoz, hogy kolozsvári szalonnát tettem bele.

Hozzávalók:

200g kolozsvári szalonna

180g darált marhahús

120g darált sertéshús

1 ek oregano

1/2 tk bors

1/2 tk paprika

1 tojás

1/4 tk só

A húsokat a hentestől 2X darálva kértem, a szalonnát pedig a kicsi késes mixerben pürésítettem. Az oreganot apróra vágtam, és egy púpos kanállal tettem a húsokhoz. A többi hozzávalóval összekevertem mindent. fontos, hogy minnél kevesebbet keverjük a húst, mert a keveréssel tömörödik, keményedik majd a húsgolyó. Tehát kerüljük a fölösleges mozdulatokat. A húsból vizes kézzel készítsünk golyókat, és tegyük egy alufóliával bélelet tálcára, és minimum 2 órára tegyük a hűtőbe pihenni a golyókat.

A pihenés után kevés olivaolajon süssük lassan minden oldalát pirosra. 

A saláta pedig nem más, mint lialakáposzta és sárarépa reszelve, olajjal, citrommal sóval borecettel, és mézzel. Ennek is jót tesz 2-3 óra érlelés evés előtt. A cukkiiszeleteket krumplihámozóval vágtam, feltekertem, és a salátával megtöltöttem.

Talán nem mindenki ismeri a cobblert, mert hiába sütik minden amerikai háztartásban, éttermek kínálatában nem igazán népszerű. Ennek az oka az lehet, hogy finoman szólva nem túl szép. Pedig ez is megérdemelné az ismertséget legalább annyira mint a sajttorták, mert hasonlóan azokhoz végtelenül variálható, egy szabály van csupán: az edény aljára kerül a gyümölcs, rá pedig a tészta. 

A tenegerentúlon a 19.század vége felé terjedt el, és az egyik legszerethetőbb tulajdonsága az volt, hogy bármiből elkészíthették, amit a környező földek kínáltak, illetve az adott évszak engedett. Később már fagyit is társítottak mellé, ami manapság már szinte kötelező kellékként nőtte ki magát. Mondjuk nekem sincs ellenemre, de én önmagában is szívesen eszem.

Lehet rá készülni is, de gyakorlatilag a legjobban mindig azok a cobblerek sikerülnek, amik a kicsit puha túlérett gyümölcsökből készülnek. 

Hozzávalók:

125g liszt

1/2 cs sütőpor

100g vaj

1 tk cukor 

1/2 tk só

125 ml iró

A gyümölcs réteghez

8 szilva

2 barack

2 ek cukor

1 ek citrom

1 vaniliáscukor

1 mk fahéj

Az irót nehéz beszerezni, így ha nektek sincs tehenetek a kertben, vagy a közös udvaron, esetleg nem kezditek a reggelt a biopiacon, készítsetek. Én a 125 ml tejhez adok 1 tk ecetet, és félrerakom 10 percre. Ezt használom iró helyett. A gyümölcsöket megmososm, kis darabokra, vagy szeletekre vágom, és a cukorral citrommal fahéjjal összekeverve félreteszem. A nagy késes mixer aljára rakom a lisztet, sütőport, sót , cukrot, puha vajat, és összemixelem, aztán hozzáadom az irót, és ezzel krémesre keverem.

A gyümölcsöt egy tapadásmentes edénybe teszem (én ebbe szoktam eleve tenni a vágott gyümölcsöt) és a tetejére vizes kanállal kis kupacokat rakok a tésztából. 

190C-ra előmelegített sütőbe kb 30-40 percig sütöm. Ha a teteje szépen megsült, és a tészta között kibugyog a gyümölcslé, akkor biztosan kész van. Langyosan a legfinomabb. Bármilyen erre alkalmas gyümölcs önmagában, vagy kombinálva is használható, nálunk is aktualizálható az éppen kéznél lévő termő gyümölcsökre. (rebarbara-eper, málna, ribizli, alma, szeder, barack, szilva, meggy, mindenféle variációkban) Vannak változatok, amikor mandulát is raknak a gyümölcs közé, én azt kevéssé szeretem, szerintem ez a natúr változat a tuti. Elnézve az utolsó képet rájöttem, hogy talán azért sem népszerű éttermi fogás, mert az ember lányára súlyos ólomként nehezedik az inger hogy kinyalja a tányért. 

Mondhatnám, hogy ez a szendvics célirányosan készült, de nem. A puszta véletlen műve. Viszont ha már itt tartunk, elmesélem hogy lettem "sajtosbrokkoli". 

2002-t írtunk, és hosszan tartó külföldi munkaszerződéssemet készültem megkezdeni. Nem volt még e-mail címem, de muszáj volt egyre szert tennem, mert valahogy kapcsolatban szerettem volna maradni a külvilággal, az otthonommal és a családommal anélkül, hogy a keresetemet telefonra költöttem volna. A nevem, csak úgy egyszerűen használva foglalt volt, és az egyébb képzőktől, illetve kifacsart változatoktól nem voltam elragadtatva. 

A tévében éppen egy Bujtor film ment amiben elhangzott az akció előtt: ..."jelszó : rózsabimbó"... és akkor gyorsan lecsptam a rózsabimbókukac...-ra, de foglalt volt az is. Annyira mérges lettem, hogy kínomban azt mondtam: Nem hiszem el, hogy semmilyen normális cím nincs szabadon, milyen hülyeséget kell kitalálni ami még nem foglalt mondjuk a sajtosbrokkoli vagy a baracklekvár elérhető? Bepötyögtem a sjatosbrokkolit, és láss csodát szabad volt. Mondjuk ki az a a hülye rajtam kívül, akinek ez kell címnek? Azóta van rokonom, aki úgy köszönt, hogy szia sajtosbrokkoli, de teszi ezt oly kedvesen, hogy egyáltalán nem zavar, és persze néha emlékeztet, hogy a nevemet sem felejtette még el.

Tavaly egy kommentemre reagálva valaki azt mondta, hogy aki a fraktálzöldségeket megeszi, az bármire képes, és akkor rájöttem, hogy ebben a címben, illetve nickben több van, mint azt eredetileg gondoltam. 

Vissza a szendvicshez. A véletlen abból adódott, hogy tortellinit ettünk sajtmártással, de maradt a mártásból. Nem sok, viszont annyira finom volt, hogy a maradékot eltettem. Másnap vettem ezt a magos kiflit, és éppen brokkolit főztem, amikor eszembe jutott, hogy egy kicsit ki kellene venni belőle a sajtmártáshoz. A kifli meg az asztalon volt. A többit meg már látjátok.

A sajtmártrás nagyon egyszerűen úgy készült, hogy tejszínt forraltam, és reszelt sajtokat tettem bele. Pecorinot, parmezánt, mozzarellát, és ha jól emlékszem pannóniát is. Mikor jól összefort késznek nyilvánítottam. 

A szendvicshez pedig megkentem a hideg mártással a kiflit, beleraktam sós vízben főtt brokkolit, és egy kevés bébikukoricát. 

Adjunk még a fügének, mert most érik vagy soha. Fogalamam sincs miért gondolom, hogy egyszer majd egy édes mandulakrémes sütit kedvelni fogok, de azért időről időre adok magamnak egy esélyt. Azt már látom, hogy szinte fölöslegesen, mert az én ízlésem nem ez, pedig szeretem minden alkotóját külön külön, de együtt ez már sok, és tömény annak ellenére, hogy a cukor mennyiséget alapból csökkentem. 

Ez nem egy lebeszélő poszt, mert nagyon finom volt, de az édes-édessel, megszórva porcukorral kedvelők álljanak inkább neki, az Ő kedvencük lesz. 

Tehát lerántom a leplet, és lássatok majd csodát, nincs benne fél kiló cukor vagy ilyesmi. Lehet, hogy nem is igaz semmi az előző bekezdésekből?

Hozzávalók:

100g liszt

75g vaj

35g cukor

pici só

1 ek jeges víz

A krémhez:

150g vaj

100g cukor

180g mandulaliszt

2 tojás sárgája

pici só

4 füge

Az elkészítését a végletekig egyszerűsítettem és majdnem egy edényben sikerült elkészítenem mindent. Elővettem a nagy késes mixeremet, és a tészta hozzávalóit a víz kivételével beleraktam, pulzálva mixeltem, (itt jött a plusz e edény) majd kitettem egy tálba, és a vízzel egy pillanat alatt összeállítottam a tésztát. Letakarva hűtőttem 30 percet. Amikor kivettem, a tészta 2/3-t a formám aljával azonos méretű sütőpapíron nyújtottam ki, beraktam a forma aljába papírostul, a maradék tésztát pedig a forma oldalára tapasztottam. Ezt úgy szoktam, hogy 4 felé osztom  a forma oldalára maradt tésztát, és henger alakúra sodrom a negyedeket, méghozzá olyan hosszúra, amilyen a forma negyedrészének hosszával egyezik, így az oldalára tapasztva márcsak annyi dolgom van, hogy szétnyomogassam az ujjammal hogy a teljes oldalt lefedjem. Azért szeretem így csinálni, mert azonos vastagságú lesz mindenhol a tészta, és sosem fordul elő hogy kevés a tészta, vagy maradékot kell kidobnom, vagy valahova még eldolgoznom. A tésztát 190C-ra melegített sütőben elősütöttem, világos szinűre. Ez kb 10 perc.

Eközben a mixerembe tettem a vajat a cukrot, sót, habosra kevertem, hozzáadtam a tojások sárgáját, és végül a mandulát. Az elősütött tésztára raktam a mandulás krémet, és a negyedelt fügéket a tetejére raktam. Visszatettem a sütőbe további kb 20 percre. 

Ha kivesszük a sütőből, hagyjuk állni, és csak 3-4 óra után szeleteljük, vagy akár másnap. Bármilyen furcsán hangzik is, akár vanília fagyival, is lazíthatunk az ízeken, ha adunk egy gombóccal a tortaszelet mellé.

Azért most hogy írom, összefutott a nyál a számba, pedig nem tűntem túl lelkesnek az elején ugye?