Igazából csak a magam nevében beszélhetek, fogalmam sincs más hogy csinálja, és persze minden tematikának megvannak a sajátosságai. Az aktualitást pedig az adja, hogy a héten 3 napig kerestem egy receptet, mert eltűnt, és már-már lemondtam róla, hiába volt kép, élmény, igény, recept nélkül semmire sem mentem vele.
A céklatorta bal felső sarokban a boríték szélén látható
Az első kérdés, hogy honnan van a recept? Mindig máshonnan. Van ami saját fejből születik. Mint pl. a tegnapi saláta. Van ami szakácskönyvből, vagy egyéb nyomtatott anyagból jön, ilyenkor hivatkozni is szoktam mint a levendulás madártejnél, mert az egyszerű, tudom honnan van, És végül jön a két legnehezebben azonosítható műfaj, a tévé, amikor szorgalmasan jegyzetelek, és ha kell, hála digitalizált világunknak visszatekerek, ami jó, mert nem kell gyorsíró tanfolyamot végeznem, (citromtorta) de van hátránya is, kell gyógyszerész tanfolyam, hogy el tudjam olvasni saját írásomat, mert néha olyan, mit egy tízezres praxisú körörvos aznapi nyolcszáz hatodik kézzel írt receptje, amit mindenki csak találgat, hogy mit írhatott fel a betegnek. És végezetül az internet soha ki nem fogyó végtelen receptkönyve, amit kétféle képen használok, bookmarkolom, azaz könyvjelzővel jelölöm, vagy ugyanabba a füzetbe jegyzetelem, mint a többit. Itt ha bookmarkoltam, esélyes, hogy újra megtalálom, bár volt már rá példa, hogy hetek múlva vettem észre a keresett receptet, mert mondjuk angol címet kerestem, de magyarul mentettem , vagy éppen fordítva, már lefordítva , esetleg más néven mentettem mint az eredeti lett volna.
Nem mondhatom, hogy túl rendesen használom a konyhát, viszont funkcionálisan megfelelően, így kosz és kupi van mire befejezem a bármit. Ezért viszont, nem is használok semmi mást a jegyzeteimen kívül, ami azt jelenti, hogy bárhonnan jön is recept, füzetbe kerül, és abból készítem, mert sajnálom a könyveket és a laptopot is összemaszatolni, lelökni, lefröccsenteni...
A jegyzeteim viszont gyorsan készülnek, az idő nekem is a főnököm, ezért sok a rövidítés, van, hogy kevert nyelven írom, attól függően, hogy angolul vagy magyarul rövidebb a szó, vagy éppen mennyire merülök el benne. Például ha angolul is jegyzetelek, soha le nem írom, hogy baking powder, mert ez hosszú, helyette annyi lesz csak, hogy sütipor, vagy ha azt olvasom, hogy vegiestock, biztos nem írom le hosszan, hogy zöldségalaplé egyszerűen vstock lesz belőle, mert 4 betű is számít. De az is van, hogy az eredeti recepten már tudom hogy változtatni fogok, csak még nem tudom pontosan mivel, és akkor meghagyom az eredeti szót, mert majd beszúrom magyarul, ha már tudom mi került bele helyette. Például a fokhagyma felfújtnál a herb cheese nekem sima cheddar sajt lett.
Ha van folymatábra, vagy jellemző fotó, amivel egyszerűsítek, és nem kell körbeírni, rajzolok is szorgalmasan. Így a vízben sütést is afelfújtnál.
Ebből a jegyzetből ez lett.
A legrosszabb, amikor egyszerűen leírom a hozzávalókat, még csak arra sem vaszem a fáradtságot, hogy leírjam a menetét, így van egy papíron 9 hozzávaló és viszontlátásra. 2 hét múlva marha nehéz emlékezni rá, hogy mi is volt az. Sőt arra is, hogy honnan jött a recept. Na így történt, hogy a céklatorta, ami több mint 2 hete készült, egyszerűen felszívódott. Megesküszöm rá, hogy vagy chanel4, vagy valami más angol kajaoldalról jött, de csak egyszer szembe, azóta se soha, pedig kerestem, sőt a számítógépem historyját azaz az elmúlt időszak kattintásait is átnéztem, de nem leltem. Három napig kerestem, mire megtaláltam, de csak a jegyzetet, ami nem a füzetbe, hanem egy boríték hátuljára volt írva, mert éppen nem volt kéznél a füzet, jó volt a boríték üres hátulja is, pedig ilyet nem szoktam pontosan azért, mert soha többé nem lesz meg, pláne nem két hét múlva.
Nagy szívás volt. Egyébként a nappaliban a komódon volt Bálint Ágnes Frakk és foci című könyve alatt pihent.
Most, hogy így kiadtam magam, elárultam, hogy még sincs olyan rend a fejemben és a környezetemben mint ahogy szeretném, bár háni szerint így is kezelést igényelnék a rendmániám miatt (hülyeség, csak ő férfi, én meg nő vagyok, másképp látjuk) remélem látszik, hogy sokféle képesség szükséges egy valamirevaló blogbejegyzéshez.
Akkor pedig még nem is említettem. Hogy nem elég elkészíteni az ételt, de le is kell tudni fotózni, ez persze nem megy jól, de igyekszem, le kell tudni írni, ez se csillagos ötös, de ebben is igyekszem, és az OpenOffice.orgWriter is segít, és legutoljára pedig kell tudni fényképeket töltögetni, formázni, illeszteni, és a blogfelületet kezelni. Na ez utóbbi három a legnehezebb – nekem. Nem szeretném mentegetni magam, de komplex, sok szervezést, és szervezettséget igénylő feladat ez, rengeteg munkával. Ami persze sok örömet ad, különben nyilván nem csinálná senki, kivéve persze ha sokat fizetnek érte, de én nem itt tartok.
Ha blogtársak olvassák, szívesen olvasnám, ki hogy csinálja másképpen, kinek mi számít buktatónak, rémálomnak, vagy mi a legsimább munkafolyamat.
Update: aki regisztráció hiányában nem tud hozzászólni, az jöjjön a Facebook-ra, ott is hozzá lehet szólni.
Utolsó kommentek