KajaPiaZongora - recept, receptek

Ha azt mondom Rábapatona eszébe jut valakinek bármi? Hát igen. Nem sok minden. A név mondjuk legalább földrajzilag segít betájolni, de ezen kívül legfeljebb azoknak mond valamit akik vízitúráztak már a Rábán. Mint például én is, de nekem is sokáig csak annyi ugrott be róla, hogy Rábapatonánál van híd. Segíti a tájékozódást, ha szigorúan vízitúra szempontból nézem, pedig! Figyeljetek csak:

Aztán néhány évvel ezelőtt kiderült, hogy a kedvenc unokatesóm Lára barátnője is ott él, illetve hogy a folyóparton van egy éttermük, vagyis pizzériájuk, vagy klubjuk, vagy farmjuk, vagy tájházuk, vagy fogalmam sincs mijük. Aztán amikor két család gyermekeik között szorosabbra fűződtek a szálak, Láráék életében is sokkal nagyobb szerepet kapott a Clubdio. Merthogy így hívják. Azért dió, mert egy hatalmas diófa áll az udvaron, és azért club, mert partiélet is van.Ha London multikulti, akkor a Dió is az, úgyhogy ne egy vidéki diszkót képzeljetek el.

Vag ha igen, ne hagyományos értelemben. Feri és Elli a tulajdonosok. Elli vezeti és szervezi a konyhát, Feri pedig mindig ott van ahol kell, azt csinálja amit szükséges. Szállít, rakod, pakol, hoz-visz, megpödri a bajszát, és odamorran csupa szeretettel. A Dió közvetlenül a folyó parton van, csak a gáttól nem látni a vizet, de a gát túloldalát is ők birtokolják, illetve nem ők, hanem az állataik.

Többször eltűnődtem, már, hogy az ember mennyire szeret mindent birtokolni, és a bekebelezhető vízpartokat megszelídíteni, pázsitosítani, napozóteraszosítani, ami valljuk meg emberi szempontból nagyon is pozitív, de a természet, a környezet ilyenkor igencsak háttérbe szorul. Az állatok és a növények természetes életteret veszítenek, a számukra hasznos, területeket és lehetőséget elvesszük tőlük, hogy mi élvezhessük azokat. Feri ezt másképpen gondolja. Az állatoké a gyönyörű part, övék a víz, a lehetőség, és az érintetlen természet. A gát és a vízpart közti területen állatokat tart. Nyulak, kacsák, libák, pulyka, szamár, póni...

Az partiállatoké pedig a dió, ami viszont Elli kezeitől különleges, és nagyon is kárpótol a vízpart látványának hiányáért. Csudaság az egész kert. Nyáron a diófa alatt lehet enni, beszélgetni, héderelni. Ha szerencsésen időzítünk partizhatunk is, szabadtéri sütések, főzések grillezések is szép számmal akadnak, ahogy kultúr események is. Varázslatos. A diónak lelke van. Családcentrikus, otthonos, befogadó, és barátságos. Nem láttam még senkit, aki ne érezte volna jól magát ha ott volt. A generációk összeérnek, és összetalálkoznak. Mindig van kicsi, és nagy, meg öreg is, mert az élet ilyen, és mert így van rendjén. Délelőtt rétes készül az asztalon, délután családok esznek rajta pizzát, éjjel meg ... pihen az asztal, mert egy másik épületrészben van a parti.

Elli anyukáját megkértem szépen, hogy tanítsa meg nekem a rétes sütés csínját binját, titkát .Ezért hát ott jártam, és ittam Stefi néni szavait, lestem minden mozdulatát, és végül ettem a rétest, amit sütöttünk. A rétes sütés közben sok minden kiderült. Például, hogy általában egy generáció tudása kimarad, a nagyiktól az unokák veszik át a tudást, legalábbis Stefi néni anyukája nem, csak a nagymamája sütött rétest, Stefi néni lánya Elli szintén nem süt, talán majd Ikkó fogja megtanulni egyszer. Most csak képeket mutatok, aztán majd megpróbálom egyedül a rétest itthon, és terveim szerint azt fogom majd dokumentálni, hogy pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, ide kerülhessen a blogra.

Stefi néni bejáratott dagasztó táljában dagasztok, Lára fényképez bőszen

Egy utolsó ellenőrzés pehentetés előtt

Így sikerült az első nyújtása, van hova fejlődni.

Töltögetek, Stefi néni ellenőriz

A szélét vissza kell hajtani, hogy aztán arra is kerüljön töltelék, 

különben ott marad egy nagy kupac tészta.

Aztán lehet feltekerni, vagy gurítani.

Mehet a tepszibe ( Ómikámtól halottam utoljára "sz"-szel a tepsit)

Stefi néni igazít még rajta egyet, kicsit nyújt, húz, és olajoz, én meg okosan figylek.

Lett még almás, és almás-mákos, meg meggyes-mákos is

Köszönöm szépen Stefi néni.

Köszönöm nektek is Elli és Feri, Lára és Zoli

Egy éve: karácsonyi forrócsoki kémcsőben (ajándék)

Annyira jó volt nyersen, hogy komolyan elgondolkoztam rajta, kisüssem-e egyáltalán. Aztán győzött a jobbik eszem, és csodás golyókat formáztam, hogy azok olvadozhassanak kedvükre, és csúnyán szétfolyjanak.

Még szerencse, hogy kitalálták az okosok, hogy ha valami nem annyira szép, ám szerencsére nem is gusztustalan étel, azt hívjuk csak bátran rusztikusnak, akkor az jót jelent, de legalábbis mindenki roppant elnéző, hogy nem egy tökéletes külsővel bíró ételt eszik. Nem csúnyázzuk le, de nem is kell senkinek szépet hazudnia. Szeretem a rusztikus jelzőt. Nőkre miért nincs hasonló? Tudjátok, amikor valaki nem szép, ám nem is csúnya, egyszerűen csak egy (a sok közül), viszont belül nagyon értékes, meg mondjuk vicces, és nagyon szerethető is. Erre nincsen egy szó, ezt általában körül írjuk. És nem, az érdekes nem a rusztikus, nőkre vonatkozó szinonimája.

Nem tudom, hogy jutottam el idáig. De ha valakinek van ötlete meghallgatom.

A rusztikus ragacsos csokis keksz hozzávalói:

260g étcsoki

50g kókuszolaj (étolajjal is lehet)

40g liszt

¼ tk só

¼ tk sütőpor

2 nagy tojás

260g cukor

1 tk vanília eszencia

170g csokit felolvasztunk gőz fölött, s az olajjal összekeverjük, félretesszük hűlni. A tojást a cukorral és a sóval 5 percig habosítjuk kézi mixerrel. A lisztet a sütőporral elkeverjük. A tojásba rakjuk az olvasztott csokit, a lisztet, és végül a maradék durvára vágott csokit, alaposan összekeverjük. 1 órára hűtőbe rakjuk, hogy megszilárduljon.

A sütőt 175C-ra előmelegítjük. Egy sütőpapírral bélelt tepsibe diónyi golyókat formázunk a csokis tésztából. Én 3 golyót raktam egy sorban a nagy tepsire, mert a golyók szétlapulnak, szükség lesz nekik a helyre. A golyókat meleg vízbe mártott kanállal formáztam.

8-10 perc alatt megsül. Még folyik ilyenkor a kekszek belseje, de ez nem baj, akkor is vegyétek ki, mert akkor lesz puha és ragacsos belül. Ha túlsül kemény égett és ehetetlen lesz.

Egy éve: Isli fánk de lehet, hogy ischli, zelleres gratin

Tortellinis paradicsomlevest készítettem, mert inkább a leves melegére, mint a tészta laktatóságára vágytam, de nem ám csak úgy, hanem Ritával. Bár tésztanapot akartunk tartani, leves „kimittud”lett belőle. Rita raviolis paradicsomos levest készített. Az ő receptjét itt találjátok.

Mindkettőnknek vannak határozott elképzelései, amiből az lett, hogy a tésztát elkészítjük közösen, és mindenki főz belőle egy levest, az itthon lévő alapanyagokból, de legfőképpen ugyanazokból az anyagokból. Nagyon inspiráló játék volt ez, mindketten szeleteltünk, ötleteltünk, osztozkodtunk, és egymás keze alá dolgoztunk. Csak néhány gondolat fecni a a főzés közben elhangzottakból:

-talán lesz belőle valami (15 perc tésztagyúrás után)

-fúj de ronda a tiéd ( teljes kiőrlésű durum tészta)

-hát igen, a tojásos tészta mégiscsak szebb

-van még deszkád? (öt már a mosogatóban volt)

-van még kis lábosod? (négy már a tűzhelyen figyelt)

-basszus, hogy neked mindened van... (lehet hogy az én Hánimra gondolt, nem láttam az arcát)

-ez hihetetlen, hogy mennyi koszt csináltunk.

Nos igen, a mosogatógépbe nem fért el a főzéshez használt összes edény, maradt kézzel mosogatható is bőven, a pulton alig fértünk el ketten, a deszkát belaktuk az asztalon a tésztákkal, sokan voltunk ketten a konyhában, de megoldottuk. Remek volt. Talán szerveznünk is kellene ilyet, nem csak spontán rámozdulni az alkalomra.

Állítólag az alkalom végre nem csak receptet, de élménydús beszámolót is inspirált Ritából, ami tőle szokatlan, olvassátok majd el azért is, mert sokkal több képet tett ki mint én, fázis fotókat is.

Hozzávalók:

1 tojás

100g liszt

½ tk só

100g ricotta, de lehet túró is

50g kecskesajtkrém

2 ek bazsalikom, zsálya és citromfűlevét apróra vágva (összesen a három levél 2 kanálnyi)

1 marék durvára vágott póréhagyma

2 gerezd fokhagyma

3 aszalt paradicsom

500ml zöldség alaplé

400ml üveges darált paradicsom

3 ek tejszín

2 szál bazsalikom

kevés olaj

Kevés olajon a hagymát a paradicsomot megdinszteljük, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és felöntjük az alaplével, illetve a paradicsomlével. Belerakjuk a bazsalikomot, és alaposan összefőzzük. Ha kész, botturmixal pürésítjük, és visszarakjuk a tűzre, hozzáadjuk a tejszínt, és gyorsan összeforraljuk, majd félretesszük. Ha szükséges lehet ízesíteni sóval, de ez az alaplétől függ, nekem nem kellett.

A tésztához a tojást a lisztet és a sót összegyúrjuk, kicsit letakarva hagyjuk pihenni. Addig a túrót a sajtot és a fűszereket összekeverjük. A tésztát kinyújtjuk, és pohárral kerek formákat szúrunk. Megtöltjük a túróval, a tésztaszéleket megkenjük vízzel, és félbe hajtjuk a tésztát. A széleket egymásra simogatva tortelliniket formázunk. A forrásban levő levesbe kb 3 perc alatt megfő, de vizet is szív magába, így érdemes figyelni, hogy mennyire lesz híg vagy sűrű. Ha túl sűrű, még alaplével lehet hígítani, de esetleg sós vízben is meg lehet főzni külön, bár szerintem nem érdemes, pont  az (is) benne a jó, hogy egy edényben lekészíthető.

Tálaláskor olajjal, parmezánnal locsoljuk/szórjuk meg.

Tiszta szerencse, hogy almatortából, pitéből, vagy pie-ból, annyi van, mint amennyi országban eszik , ismerik az almát, mert ennek így se szeri se száma. Nem találkoztam még rossz almás sütivel, vagy édességgel, legfeljebb jóval, vagy még jobbakkal.

Ehhez persze az is kell, hogy egy kora gyermekkori élményt leszámítva soha de soha nem ettem étteremben, menzán, cukrászdában semmilyen almás sütit. Szigorúan házi, és abból is csak megbízható forrású gondos kezek alól. Az ok pedig a gyerekkori élményre vezethető vissza. Egy éhgyomorra történő vérvétel után Mami a János kórház büféjében azt mondta azt választhatok amit csak szeretnék, a hosszú éhezésért kárpótolva, én pedig egy csodásan négyzetre vágott, gyönyörű havasra porcukrozott almás pitét kértem. Nem kellett volna. Akkor szembesültem először azzal, hogy avatatlan kezekben az almás pite gyilkos torok karcoló, fullasztó fegyverré változik, ha a maghéjat és/vagy a magot belereszelik az almatöltelékbe. Szégyellje magát mindenki aki így tesz, akkor inkább ne is tessék nekilátni. A pitét rémülten igyekeztem visszazavarni a torkomról, hogy ne karcolja végig a nyelőcsövem., rettenetes élmény volt, viszont így megtanultam, hogy almás pitét enni nem érdemes mindenhol. Kb egyidejűleg ezzel tanultam meg azt is, hogy az ipari almás pite olyan mint a kórházi tea. Egyen. Nem édes, nem savanyú. Legfőképp ízetlen, rosszabb esetben inkább édes.

Ez a norvég nem ilyen, lelke a savanyú alma, a kardamom. Én sajnos nem barna cukorral készítettem, de szerintem azzal sokkal finomabb lenne, javaslom, hogy barna nádcukrot tegyetek bele, szebb, és jobb is lesz tán. Határozottan tömör, amit az alma old, nem érdemes frissen megkóstolni, hagyni kell kihűlni, sőt szerintem egy éjszak is nagyon jót tesz neki, mert átjárják az ízek, összeérik finoman. Lehet hozzá egy kanál friss natúr joghurtot, vagy tejszínt is adni.

Hozzávalók:

1 tojás

3ek tej

40g olvasztott vaj

150g cukor (barna nád)

½ vanília belseje

1 tk sütőpor

1/3 tk só

1 tk fahéj

1/3 tk kardamom

150g liszt

50g pirított hámozott mandula

3 nagy savanyú alma

Az almát meghámozzuk, a magházat (gondosan )eltávolítjuk, és vékonyan felszeleteljük. Pár szeletet félreteszünk belőle a tetejére. A hozzávalókat nemes egyszerűséggel kézi mixerrel összekeverjük. Nem lesz könnyű, de az almaszeleteket bele kell keverni ebbe a tömör nehéz állagú tésztába. Egy papírral bélelt kicsi tortaformába tesszük, A tetejére körbe rárakjuk a félretett almákat, és opcionálisan megszórjuk még mandulával. 180C-ra előmelegített sütőbe 50percig sütjük.

Egy éve: Nigella csokis püspökkenyere, grillzöldséges polenta 

Ezer éve készítem ezt a csirkét, és pontosan tudom, hogy a tévében láttam, de nem tudom, hogy hol.

Sok választás persze nem nagyon van, mert ha ezeréves, akkor az azt jelenti, hogy a Stahl, vagy Buday recepthez van szerencsénk.

Tök mindegy, a lényeg, hogy szeretjük, sőt, hogy mindegyikünk szereti, ami nagy szó, mert annyira különbözik az ízlésünk. A sült krumpli se nagyon fordul elő a konyhánkban, így az is nagy szó, hogy van valamilyen étel, amihez fixen ugyanaz a köret, sült krumpli.

Érdekes, hogy nem sok főételt szoktam kirakni, és ennek az az oka, hogy szerintem, vagy legalábbis nekem, ez nagyon nehéz feladat. Ezeknél a komplett fogásoknál, és ételeknél sokkal nehezebb összehozni egy gusztusos, vagy legalább szemnek szép fotót, mint a desszertekről, sütikről. Arról nem is beszélve, hogy ezekkel sem rossz szüttyögni a konyhában, de az igazi élvezet nekem egy kelt tészta, egy süti, egy édesség. Hát ennyit rólam.

Töröm már a fejemet a karácsonyi buli menün, miközben kíváncsian kérdezem, hogy vágyik e bárki bejgli receptre, amiről csak annyit tudok mondani, hogy van 222ezer a neten, de persze enyém a tuti.

Egyszer, még nem voltam blogger a malackarajon lefikáztam Hajnalka bejglijét, ami szerintem nagyon gázul nézett k. Egy provokatív kommentelő megkérdezte mire ekkora az arcom, és az enyém hogy néz ki, majd tetemre is hívott, és képeket követelt. Felraktam, majd az éteren át megkérte a kezemet. Miután bevallottam, hogy 3 gyerekem van, nem hallatott magáról többet. Amit viszont ma már nem tennék, az az, hogy fikázom.  Bár akkor is csak azt mondtam, hogy ez még nem a vállalható kategória, ami csak azt jelenti, hogy lehet, hogy a bejgli finom volt, de azt túlzás volt róla állítani., hogy szép is. Ennyit az önkritikáról, mármint az enyémről. Érdekes, hogy mennyi mindent tanultam az elmúlt évek alatt is. Képes vagyok bárki munkáját tisztelni, főleg ha az a maga szintjéhez képest tisztreletreméltó. Önmagamtól viszont többet várok mindig. De csak várok... mindig.

Most pedig a recept.

Mustáros csirke:

1 kisebb csirkemell (a csirke is páros mellű állat ám!)

150g szárított füstölt sonka

250g natúr sajtkrém (én most kiskunságit használtam)

2 ek mustár

1-2 gerezd fokhagyma

200ml tejszín

2 ek tejföl

1 marék petrezselyem

bors

olaj

A csirkét kis kockákra vágjuk, és forró olajon átforgatjuk, míg fehérek nem lesznek. A sonkát csíkokra vágjuk, és a csirkéhez tesszük az apróra vágott fokhagymával együtt, borsozzuk. Nekem nem szokott bele só kelleni, mert a sonkától elegendően sós lesz a végére. Hozzáadjuk a sajtot, a mustárt a tejszínt és a tejfölt is, valamint a petrezselyem felét. Alacsony lángon főzzük, hogy az ízek összefőjenek. Ha minden íz összeért, levesszük a tűzről, és maradék petrezselymet is hozzáadjuk. Sült krumplival tálaljuk.

Egy éve : egészséges tökmuffn, karácsonyi hangulat

Eddig csak a gyerekek álma volt csokigyárban dolgozni, de új világ nyílt, a felnőttek álma is valóra válhat, ha a csoki az életük, a designért rajonganak, a munkahelyi környezet fontos része a munkavállalásnak. Új Magyarországra virradnánk, ha ez a trió, Mészáros Gábor (a tulajdonos), Ebedli Gyula (designer-belsőépítészet),  Móri Imre (kertészmérnök-növénydesign) többet álmodna, dolgozna, alkotna együtt.

A chocoMe új üzemet épített, mert kinőtték a régit. Annyira jó ilyen sikertörténetekről beszámolni, amikor válság folyik minden információs csatornán. Meghódították a csokihatalom Svájcot és Ausztriát, de ott vannak Németországban, vagy akár az USA-ban is. A szeptemberi adatok szerint a termelésük 60 %-a export! Hoppá-hoppá!

Annyira szeretném, ha a Rubik kocka után a ChocoMe is Magyarország védjegyévé válna, ez valami olyan, ami rászolgálna ugyanarra a sikerre, és népszerűségre. Svájcnak a Toblerone és az óra, nekünk a kocka meg a chocoMe. Jó, nem?

Most pedig az üzemről. A design és a kakaóbab még soha ennyire nem teljesedett ki együtt. A kakaóbab és a csokoládé inspirálta a belsőépítészt meg a kertészt. Egy lila kapun lehet belépni. A lila a kakaóbab nyers színe. Ki tudta? Ez a szín végigvonul az egész üzemen. A lilában és a részletekben van a kulcs. Érdemes figyelni. A kis kert, ami a dolgozók pihenőidejének kellemes eltöltésére szolgál, pont olyan változatos és színes, mit a csokik. Komolyan már ennél a résznél, hogy a dolgozók lelki egyensúlyának megteremtésére is pénzt, energiát szán valaki, aki nem egy több száz főt foglalkoztató multi, elakadt a lélegzetem. A kert kicsi, de gondos, és ékszerként hat a környék falai között.

Belépve az épületbe csodás, lila öltöző, és egy lila kristályfolyosó fogadott. A kristályfolyosó a csokoládé kristályszerkezetét hivatott jelképezni. A falon képek, amik a kakaóbab termelésétől a csokoládéig vezet minket egy-egy fázist bemutatva. Mielőtt bárki azt hiszi, ez a látogatók miatt ilyen csilli-villi, jelzem, nem, itt sétálnak be a dolgozók is minden reggel (vidáman). Itt már a szemem is könnybe lábadt, pedig alig léptünk csak be.

Egy óriási alapanyag-raktárban dobozokban és polcokon állnak a liofilizált gyümölcsök, az ehető arany és a fűszerek.

A következő terem a csokoládéműhely maga, itt készül a csoki. Három ultramodern temperálógépből töltik a csokisablonokat, amik, jelzem, végre egyediek, mert eddig egy erre szakosodott cégtől voltak a sablonok, de mostanra a saját védjegy visszaköszön a csokitáblán is. Mielőtt bárki azt hinné, csokit törni bármilyen formából jól esik, megsúgom, nem, és nem azért három különböző méretű kockából áll össze egy nagy, mert így be lehet osztani anyunak, apunak. babunak, hanem mert az aranymetszés szabályt betartva az esztétikai élmény nő, és nem is tudjuk mitől annyira szép vagy jó a szemnek a forma, vagyis attól, hogy ezt a fontos szabályt betartva született a sablon, a csoki mintája. Ugye szóltam az elején, hogy a részletek mennyire fontosak.

A lányok gondos kézzel szórnak, raknak, és nem sajnálnak semmit. Szervezettség, fegyelem, gyakorlottság látszik rajtuk, és a profizmusukat az is csak növeli optikailag, hogy csodaszép munkaruhát kaptak. Egyforma, csinos, fekete és arany, visszafogott, elegáns. Ez is egy részlet, ami a helyén van.

Amikor a csokik elkészültek, beugranak a hűtőterembe. A terem két oldalról nyílik, az egyiken bemennek, a másikon kijönnek, soha nem ütköznek össze, egyirányú az utca. A csomagolóban gondos kézzel kesztyűben teszik fóliába, majd dobozba. A megszokott doboz egyébként a karácsonyi kollekció idejére ünnepibb lesz. Nem mintha a hétköznapit nem szeretném, de nagyon jólesik érezni, amikor valami más, valami még ünnepibb. És valami még szebb.

A csomagolás talán a legmonotonabb munka, és itt is gondoltak a munkavállaló mentális karbantartására, a monotónia feloldására egy nagy tévé lóg a falon, és a félreértések elkerülésére nem csak Heineken reklámot, vagy egyéb reklámot lehet nézni, hanem mást is. Lehet-e jobb ezer csoki dobozolása közben, mint Discovery HD-n világot látni, vagy megismerni?

Patikatisztaság, ultramodern barátságos környezet, amit simán hívhatunk élménygyárnak is, nem csak csokinak.

Végül a csokikról. A karácsony összes íze, fűszere, és alapanyaga jelen van az új kollekciókban. Mák, gyömbér, alma, pecan dió, vörös áfonya, kandírozott narancs... A bónusz pedig egy karácsonyfa minden egyes darabon, ami szintén csokiból készült. Színben, formában, térben is kiemelkedik, mint az ünnep. Ez is egy részlet már megint, amitől a helyére kerül a csoki.

Írtam már tavaly is, hogy ez az a slágerajándékunk, amit ha külföldre megyünk kötelezően viszünk ajándékba, ha hozzánk jönnek, akkor is ezt adunk, mert végre olyan magyar termékünk van, amire nagyon, de nagyon büszkék lehetünk.

Most viszont már azt is gondolom, hogy nem csak a termékre, de a mögötte álló emberekre, a környezetre, a munkahelyre, és az elkötelezettségükre is büszkék lehetünk. A legmodernebb technológiát ötvözték a kézművesség precizitásával, miközben mindent és mindenkit tiszteletben tartottak.

Remélem a Télapó és a Jézus is telirakja vele a puttonyát, vagy a hóna alá csap minél több csokit, hogy minden családba juthasson egy. 

Azért cukkini, mert az van a pizzatészta helyett, azért ajváros, mert az meg a paradicsomszósz helyett van, és a kolbász meg a mozzarella az maradt, mintha csak pizza lenne. A kinézete is.

Ez egyike azoknak a megoldásoknak, amiket a kényszer vagy inkább a hűtő szül, az ember benéz, meg körbe, aztán kitalálja mit lehetne ebédelni. Nem rossz, sőt, inkább nagyon is jó, kolbászt nem raktam mindegyikre, de nagyon megbántam, a kolbász kell rá. Ne sajnáljátok róla.

És ha már kolbász. Idén nem lesz kolbászunk, és nem azért mert nem vágunk disznót. Sose vágtunk, sőt sose voltam még disznóvágáson. Az anyukám, Mami, egy kis Bács-Kiskun megyei sváb faluból származott, a világhíres Hartáról. Harta Kalocsa mellett van, és két dologról méltán híres, az egyik a fűszerpaprika, a másik pedig a kolbász. Amíg élt az Mami, és az ő anyukája (az én nagymamám) Ómika, nem volt probléma a kolbász beszerzése, aztán amikor már nem, a kolbász is nehezebb tészta volt. Haha. Az egyik nagynéném javasolt egy falubélit, akitől vásárolhatunk kolbászt, Így is lett. Szinte 100%-ban egyezett a gyerekkori ízekkel, így minden évben kétszer feltöltöttük ki a garázst, ki a padlást ki a spájzt, a kolbászokkal. Így ment ez évekig. A barátaink előbb utóbb találkoztak a kolbászokkal, és elkezdtek ők is rendelni. Ez azt jelentette, hogy a tesóm évente kétszer negyven-ötven kilónyi kolbásszal rakta teli az autóját, a család, és barátok igényét kielégítve. Aztán tavaly tavasszal az egyik barát apukája, akinek étterme van, kiszagolta a fiánál a mi hartai kolbászunkat, és mivel a tesóm nem irigy ember, gondolta növekedjen csak a biznisz az mindenkinek jó, megadta a kontaktot. Sziszó apukája önállóan rendelt onnantól kezdve, ez először csak annyit jelentett, hogy volt, hogy azt mondták, most nem tudják a jövő hétre, csak két hét múlva teljesíteni a rendelést. Ezt megértettük. Aztán a legutóbbi tavaszi rendelésnél előállt az a furcsa eset, hogy a tesóm, és az általunk megrendelt kolbászok Sziszó apukájához kerültek. Hiába utazott a tesóm, hiába rendeltük meg, ő pakolta teli az autóját, mert neki azonnal kellett. A nekünk gyártott kolbászok az ő csomagtartójába ugrottak anélkül, hogy szóltak volna, ne menjünk a rendelésért. A tesóm nagyon berágott. Bár elment két hét múlva újra a megrendelt adagért, azt csak miattunk tette, és azt mondta ez volt az utolsó rendelésünk. Azt hittem mostanra majd lehiggad, és túlteszi magát a történteken, de amikor megkérdeztem, hogy lesz e kolbász azt válaszolta: -nem, ha csak nem lesz rajtam akkora a nyomás, de nem hiszem, hogy tudtok rám akkorát rakni.

A tesóm haragszik. A kolbász manufaktúrára, az éttermes papára, és talán Sziszóra is, de rá másért. Közvetve haragszik még rájuk: Kati, Balázs, Erika, Luca, Bence, a kedves Mama, és én. És ez csak az én oldalam volt, Boti se csak magának rendelt eddig sem.

Én azért haragszom, mert az a kolbász utánozhatatlan, és mert ezt a pizza sem azzal készült, pedig készülhetett volna. Ejnye na, miért nem tudják az emberek, hogy minden vevőt, vendéget, ügyfelet pácienst, -hívják bárminek is- aki pénzt költ az adott helyen és ráadásul rendszeresen teszi, azt meg kell becsülni. Nem kicsit, hanem nagyon. Ha valamit nem sikerül teljesíteni, nincs baj, tájékoztatni kell, elnézést kérni előre, és akkor mindenki elégedett maradhat.

Boti! Szeretnénk kolbászt. Kérlek bocsáss meg. Ne nekem, Kolbászéknak.

Cukkini pizza.

Hozzávalók:

cukkini

ajvár

mozzarella

kolbász

oragano

A cukkinit 6-7mm vastagra szeleteljük, olívaolajjal megkenjük, sózzuk, és grillezzük, vagy grillserpenyőben hirtelen sütjük. A szeleteket megkenjük ajvárral, friss mozzarella szeleteket rakunk rá, majd kolbászt, és oregano levelekkel megszórjuk. A sütőt grillüzemmódba állítjuk, és a pirosan izzó grillezőszálak alá rakjuk a pizzát. Pár perc alatt megolvad a mozzarella, és a kolbász, akkor ki is vehetjük.

Egy éve: krémes kelbimbó hagymával, baconnel 

Ha francia édesség, akkor mostanában a macaroon a menő, de van ám élet azon túl is. A vajjal gazdagon bánó franciák szerencsére nem csak a croissant készítéséhez köpülték a sok vajat, egyéb leveles tésztareceptekkel is gazdagították a desszertkínálatukat, de nem lett mindegyik annyira híres világszerte, mint a fenti kettő.

A pithiviers egy roppant egyszerű süti, vagy hívhatjuk tortának is, az egyetlen különlegessége, a formázása. Mint a jó alapreceptek általában, több változatban is készülnek. A leveles tésztát egy mandulás tojásos töltelékkel töltik, de már a mandulánál vannak eltérések, vannak ahol szigorúan fehér, azaz hántolt mandulát használnak, de vannak ahol belefér a héjas mandula is . Évszaknak megfelelően gyümölcs is kerülhet a töltelékbe, meggy. Van ahol a rum kötelező, de alkohol nélküli változatok is vannak bőven.

A tésztánál az elosztás lehet ravasz kérdés, mivel készül egy alap amire rárakják a tölteléket, aztán egy tészta a tetejére, de van, hogy a két tészta vastagsága azonos, és van ahol azt mondják, az alap egyharmad, a tető kétharmad vastagságú tészta legyen. Általában egy nagy

torta készül de, lehet minitorta is. A széle is lehet sima, vagy ez a virágos változat .

Jöjjön az én változatom.

Hozzávalók:

½ csomag leveles tészta

60g vaj

60g cukor

80g őrölt héjas mandula

½ vaníliarúd belseje

1 tojás sárgája

A vajat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tojás sárgáját,a vanília belsejét és ezzel is habosra keverjük, végül hozzáadjuk a mandulát.

A tésztát kinyújtjuk, és korongokat szaggatunk belőle. Egy tortához 3 korong kell. AZ első korongot sütőpapírra tesszük, és rákenjük a tölteléket úgy, hogy a szélétől legalább 1-1,5 cm szabadon maradjon, Ezt a szabadon maradó tésztarészt bevizezzük, hogy jobban tapadjon majd a maradék két tésztakorongot egymásra tesszük, és felsőt réteget bevágjuk egy éles késsel, rárakjuk a töltelékes alapra, és a széleket kissé összenyomjuk.30 percre mélyhűtőbe rakjuk. Tojással bekenjük, ügyelve arra, hogy csak a tetejére kerüljön, az oldalakra ne csorogjon tojás.

220C-ra előmelegített sütőben mérettől függően 20-30 perc alatt megsütjük.

Egy éve: kávés, rumos golyók

Meg a titkárnő, a takarítónő, a karbantartó, vagy egy tanácsadó, ha leszalad a Parlament menzájára? Van kockás abrosz, ezüst evőeszköz, és huszonhárom oldalas étlap? Ehhez hasonló kérdések merülnek fel az emberben, amikor eltűnődik, milyen a menza a Házban, az Ország Házában.

Pénteken a Parlamentben ebédeltem. Felkészültem alaposan, belépőm volt, épp csak az összes igazolványomat hagytam otthon a pénztárcámmal együtt, úgyhogy kétszer próbáltam meg bejutni, és csak másodszorra sikerült, miután hazaszaladtam az irataimért és a pénzemért. Ennyit arról, hogy könnyen be lehet-e jutni, ebédelni. Nem. És ha valaki olyan hülye, mint én, akkor meg még nehezebben.

Politikamentes tényeket szeretnék leírni, aminek a puszta célja az, hogy másnak is legyen fogalma, mit eszik a képviselő, a titkárnő, a takarítónő, ha a Parlamentben dolgozik

Nem tudom miért, de felmerült bennem, hogy talán nem egy, hanem több étkező is van, ami logikus is lehet annak fényében, hogy az ott dolgozók minden nap ott esznek, míg az általunk választott képviselők csak ülésnapokon élvezik a menza vendégszeretetét. Nehéz elképzelni, hogy egy helyiség ideálisan ki tud szolgálni 300, vagy 600 embert is 11-és 13 óra között. Mint kiderült, egy ebédlő van, ahol pénteken csak az állandó dolgozók ebédeltek, és így igazából sorban állás, és székvadászat nélkül sikerült megebédelnünk. Viszont ezzel beigazolódott a gyanú, miszerint ülésnapokon bizony nagyon kicsi ez a tér, és a hosszú, állott levegőjű folyosón áll a sor. Ahol nincs térerő, így nem lehet emailt fogadni, legfeljebb Angry birds-el lehet elütni az időt.

A menüt az aktuális hét előtt kihirdetik, így mindenki előre eldöntheti, hogy kacsacombot eszik párolt káposztával, vagy inkább rendel egy update menüt, hogy ne nőjön a feneke, gondoltam én. De ez bizony nem így van. Hiába nem tetszik a rendszer menü, rendelni nem lehet, ugyanis nem lehet csomagot, ételt, vagy egyebet szállíttatni, mert a futár nem léphet be. Nincs minden irodához teakonyha mikróval, így marad a menza.

Ennek fényében azt várja az ember, hogy az viszont legyen rendes és jó, ha már nincs más opció a napközbeni étkezésre.

.

Az megvan , hogy "Országalma" névre hallgat a menza?

A menza pedig pontosan ennek az elvárásnak felel meg, néhány extrával. A pénteki étlap:

Chef ajánlata (a valóságban ez nem volt)

3 féle leves

5 féle főfogás

5 féle köret

1 vegetáriánus/tészta

1 főzelék

2 féle feltét

1 napi desszert (plusz állandó torták és sütik)

A és B menü.

Van fél adag 60%-os áron, és azt kell mondanom, hogy az általam tesztelt vegetáriánus/tészta étel, illetve a főételből választott muszaka, irtózatos mennyiség volt, szerintem egy fizikai munkát végző hajnalban kelő férfira méretezték, bár lehet, hogy a mindennapi (politikai) harcok is sok kalóriát emésztenek fel, illetve égetnek. Én nyilván kisebb horderejű kérdéseken töröm a fejem nap mint nap, nekem a fele is elég volt.

A kiszolgáló pult szerény, normális, semmi retro, vagy ultramodern, semmi design elem, csak funkcionálisan szükséges megoldások. Ami viszont feltűnő, az a tisztaság, és a személyzet felkészültsége. Értsétek ezalatt, hogy a menzás néni (hölgy) a szemembe nézett, mosolygott, köszönt, letörölte a tányér szélét, ahova odacsöppent a paradicsom, és mikor átadta a tányért jó étvágyat kívánt, szintén mosolyogva. A mosoly nem nekem szólt, hanem mindenkinek, és látszott, hogy a munkaköri leírás fontos része. A tésztát nem úgy dübbentette bele e tányérba, hogy a fele átcsúszva a tányéron visszaessen a többi közé, hanem kulturáltan, normálisan, mint aki tudja, hogy a pult átlátszó és látom, hogyan készül az ebédem. Az aszalok szögletesek, 4-es, 6-os, 8-as elosztásban. Itt is lehet tagozódni, magánbeszélgetésekre, vagy nokiásdobozok diszkrét átadására viszont nincs lehetőség.

A terítő tiszta, krémszínű, egységes, normális minőségű. A tálcák és az evőeszközök szintén normális minőségűek, és tiszták. Csak hogy legyen hova tenni, jobb mint egy mekis tálca, nincs az a szörnyű instabil érzése, nincs a borzalmas zsíros tapintása, az evőeszköz teljesen átlagos, nem túl könnyű, nem túl nehéz. A pohár Coca-colás, és bizony brutálisan vízköves, ez nagyon lehangoló volt, bár a vízkőcseppeket leszámítva tiszta. Így azt is elmondtam melyik üdítőgyártóval szerződött a Ház, jé.

És az ételek. A májgombóc, a zellerkrém és a banánkrémleves közül a banán volt az egyetlen, amit még soha nem ettem, így ezt kértem. Olyan volt, mint egy tejjel készült turmix. A szívószál és a magas pohár jobban állt volna neki, de ennyi, ízben semmi rosszat nem tudok elmondani. Még azt sem, ami általában a gyümölcslevesekkel a bajom, hogy túl édes. Nem volt az.

A paradicsomos farfalle jó volt. A tészta nem volt túlfőzve, a paradicsom fűszeres, és jó állagú, friss, éppen csak egy kicsit vizesebb ízű volt, mint azt az állag indokolta volna. Nem is értem, hogy. A sajtot kérdés nélkül szórták rá, nem tudom milyen volt, talán valami edami. Hiszem, hogy sok háziasszonynak nehezére esne megugrani ugyanezt a szintet. Menzai koszthoz képest kitűnő volt, ha a Balatonon nyáron valamelyik étteremben ilyen ebédmenü lenne, elégedett lennék, és visszamennék. A muszaka szintén jó volt, kár, hogy a krumpli előző nap főtt, de ez valószínűleg sokaknak fel sem tűnt, a padlizsán nagyon sok volt a krumplihoz képest, de mindezek ellenére ez is korrekt volt.

A rétest, bár meg akartam kóstolni, lemondtam róla, mert kb fele gríz, fele túró volt az arány, ami nekem nem tetszett, de ennek ellenére az íze még lehetett akár jó is, az előzőek tükrében. A brokkoli főzeléket nem volt gusztusom kedvem megkóstolni, az olyan átlag menzakosztnak látszott, de abból ipari méretekben nehéz lehet jól kinézőt készíteni.

Ha minden menza, iskolai, óvodai konyha ezt a minőséget tudná, boldog gyerekek, szülők és munkavállalók tömege ebédelne a közétkeztetés és munkahelyi étkeztetés rendszerében.

Dolgozói vélemény szerint lehetne változatosabb, több saláta, mert a salátapult inkább savanyúság mint zöldség, kevesebb panírozott zöldség és hús. Az étteremben minden nap van hal, ami nem csak tengeri halfilé rántva, hanem rácponty, és harcsapaprikás is szokott lenni. A szárnyas nem csak göngyölt csirkemell, hanem kacsacomb párolt káposztával is lehet.

Gondolom egy ciklus kitöltése után persze unalmas a konyha, de ez pont egy jó ok lehet arra, hogy senki ne akarja felhúzni a koronát és végleg beköltözni ebbe a Házba.

Végül a kávé. Dallmayr. Én szeretem. A gép jól van beállítva, a kávé finom volt. Az egyetlen porszem a gépben az volt, hogy (dupla) ristrettot kértem, de kisasszony azt mondta, azt nem tud adni. Ez jó válasz volt, mert nem derült ki hol van a porszem.Nem tudja, hogy készül? Vagy nincs dupla csöves kifolyó?

Nekem tetszett, minden korrekt volt, ilyen egy menza, ilyen egy menzakoszt, amit szívesen, akár hosszú távon képes/hajlandó megenni egy átlagos ember.

Végül pedig:

Az épület lenyűgöző. Aki utoljára gyerekkorában járt ott mint én, annak javaslom tegyen egy kirándulást a Házba, az Országa Házába.

Egy éve: a klasszikus angol almatorta, és egy bodza fizz

A csipkebogyó leginkább szárítva, teakeverékekben tűnik fel egy átlagos háztartásban. Aki szedett, vagy megpróbált már csipkebogyót feldolgozni, azt tudja, hogy miért. Kevés ennél embert próbálóbb alapanyag létezik csak. De aki tud durvábbat szóljon. Nem, a ribizli nem az!

Már maga a gyűjtés. Perverz dolog a vadrózsa szúrós ágai közül szedegetni egyesével a bogyókat. Csak úgy mondom, hogy sose találták volna fel a bort, ha a szemeket egyesével kellene szedegetni, nem fürtökben lógna. De ugye csipkebogyóból se készül sok minden. A bogyó alján és tetején levő nemkívánatos részeket csak késsel lehet eltávolítani talán mondanom sem kell, egyesével. A héja annyira kemény, hogy használhatatlan, a húsa annyira vékony, hogy én szégyellem magam miatta, és a belül lévő magok, meg azoknak a szőrei olyan sokan vannak, és annyira zavaróak, hogy gyakorlatilag senki se érti minek vannak ott. Na innentől érdekes mégis nekiállni bármit készíteni belőle. Igazi család összekovácsoló, vagy családot szétzúzó tevékenység bármit is kezdeni a csipkebogyóval, mondjuk egy csúzlicsatán kívül.

Nekem Lára unokatesóm szokott csipkebogyót szállítani, ami úgy néz ki, hogy palackokban sűrű csipkebogyó lét hoz, amit nekem cukroznom, és zsemesítenem kell. (Nem maradt ki a „d”, csak régiesen írtam a jam szót.) Az ebből készült dzsem, (többféleképpen már nem tudom írni) igazán nagyszerű. Például a bukta nagyon ütős lesz vele, de használtam már kevéssé sűrűre főzött lekvárt polentatortához, kevés pálinkával. Ma pedig őszi pálmalevelet készítettem. Ha nincs csipkebogyó lekvárotok (tudtam, hogy lesz más szó még a jam-re) legyen helyette narancs, vagy valami olyan erős aromájú lekvár, vagy zselé, ami könnyen kenhető, és nagyon kevés is elég belőle.

Hozzávalók:

leveles tészta

lekvár

pecan, vagy sima dió

A leveles tésztát nyújtsuk nagyon vékonyra. Ha eleve nyújtottat vesztek, akkor is nyújtsátok tovább, az enyém nem volt több 1 mm vastagságúnál. Kenjétek meg vékonyan a lekvárral, és szórjátok meg egyenletesen natúr, cukrozatlan darált, vagy inkább gépben aprított pecandióval. A tésztát két oldalról közép felé haladva tekerjük fel, lehetőleg a két tekercs középen találkozzon össze. Érdemes minél szorosabban tekerni, ennek a vágáskor van nagy jelentősége. Tegyük mélyhűtőbe kb. 30 percre. Addig melegítsük elő a sütőt 220C-ra. A tésztákból vágjunk 5-6 mm vastag szeleteket, ezeket fektessük sütőpapírral bélelt tepsibe, és tegyük be sülni az előmelegített sütőbe.

Ha szép barnára sültek vegyük ki, a sütőből, húzzuk le a papírt egy hideg felületre, hogy a pálmalevelek ne süljenek tovább. Nem mértem az időt, de szerintem kb .10 perc alatt sültek meg.

Egy éve: padlizsán csicsriborsó curry