KajaPiaZongora - recept, receptek

Szeretném finoman körbeírni, mert sokkal elegánsabb megoldás lenne, viszont nem fedné a valóságot, akkor meg mi értelme van megosztani ? Egyébként simán egy receptről van szó.

Van ez a tészta ami nem túl kifinomult, és ezt azzal sikerült tetézni, hogy valaki rájött, muffin formába sütve még kevesebb energiabefektetéssel jár, és így lett belőle ezzel a két fontos tulajdonságával (buta tészta buta sütőben sütve) egy roppant primitív desszert. Na ezt fájt leírnom. És nem azért, mert ciki, hogy a konyhámban ilyen -primitív cucc- készült, hanem azért, mert mindezek ellenére elképesztően vonzónak találom, rengeteg lehetőséget látok benne, és bár a megsült tészta kicsit hibázik állagát tekintve, egyszerre azt is érzem, hogy pont ez a kis hiba is jól áll neki.

Olyan ez mint amikor a b movie-s tinifilm főhősnője beleszeret a suli legjobb focistájába, akinek tökéletes a teste és a mosolya, ám belül kissé üres és egyszerű, de van benne valami vonzó, és ha nem is hosszútávra tervezve, de legalább a sulibálig egy megjelenésre tökéletes lesz, és filmje válogatja, de lehet, hogy ha a fiú összeszedi magát, és a Harvardra is bejut, akár életfogytig tartó kapcsolat is lehet belőle.

Itt tartok most, csak Háni meg ne tudja. Szóval jó ez a tészta, sok minden lehet belőle, érdemes vele kísérletezni. Magam például elrontottam ezt a sütést, így lett ilyen üreges kerek tészta. Ha tökéletesre sikerült volna, akkor egy tésztafotel, vagy kosár lett volna, aminek a közepe lapos, viszont a szélei körben megemelkednek, de jól láthatóan nem így lett, hanem lufit sütöttem belőle, és ezt csak annak köszönhetem, hogy nem volt elég meleg a sütő amikor beraktam a tésztát.

Az eredeti receptről még nem ránthatom le a fátylat, mert az készült a Kifőztük magazinnak, de az annyira jó volt, hogy kétszer is megsütöttem, ez meg az elrontott ám még mindig élvezetes változata.

Hozzávalók:

220ml tej

3 tojás

160g liszt

30g cukor

só

¼ rúd vanília kikapart belseje

1 narancs reszelt héja

Mindent egyszerre egy keverőtálba rakunk , és simára keverünk. Kivajazott muffin formába öntjük, a tésztát, kicsit kevesebb mint a forma feléig. Most jön a nehezen reprodukálható rész. Elméletileg 200C-on kellene sütni 15 percig, de nekem nem volt még csak kb 140C-os a sütő amikor beraktam, és ahogy folyamatosan melegedett, úgy lettek belőle lufik. A sütő elérte a 200 fokot, és csak alig, kb 4-5 perccel sütöttem tovább az eredetileg tervezettnél, azaz kb 20 percig.

A csoki a belsejébe adott volt,( 100g csoki 100 ml forralt tejszínben felolvasztva 30g vajjal elkeverve) a hűtőben hevert, és az őt megillető méltó helyére várt, a fehér mártás pedig per has készült, 2 tojássárgáját 2 kanál cukorral kikeverve kb 4 dl tejjel összeforralva már kész is volt. A hideg csokit belenyomta a lufiba, s a forró mártást ráöntöttem, amitől a csoki belül elkezdett olvadozni. Jó volt na.

Egy éve: narancs illatú csillag füge

Vagy anélkül. A mai limonádét az alkalom szülte csakúgy mint a tolvajokat olykor. Semmilyen előre megfontolt szándék nem vezérelt, ám nem hagyhattam csak úgy parlagon az őszibarackbefőttről megmaradt szirupot. Limonádé meg mostanság mindenből készülhet.

Ahogy azon töprengtem, illendő e limonádénak hívni ezt a kis frissítőt, elnyelvészkedtem magamban, és arra jutottam, hogy a limonádét mint jelzőt, mennyi mindenre használjuk, és hogy azoknál a szókapcsolatoknál valahogy ez a jelző sohasem pozitív, sőt a legjobb jóindulattal is csak semlegesnek nevezhetők. Ilyen ha könyvvel, filmmel, vagy (bármilyen) élménnyel kapcsolatban emlegetjük. Mindeközben pedig maga a limonádé, ha jellemezni akarom, akkor sokkal inkább pozitív csengésű, ha elemezni kezdem, akkor pedig üde, friss, savanyú, és édes, kellemes és hűs. Bármit mondok is rá, az nem semleges, és semmiképpen sem rossz, vagy középszerű. Nem furcsa?

Miként az is, hogy az angol nyelvben szinte minden ital, ami hideg, édes és alkoholmentes, és nem kóla vagy fanta... az limonádé. Még akár azok is, amik gyümölcstea alapúak. Talán ez az oka annak, hogy nekem sem jutott eszembe jobb név, mit a limonádé.

Receptet ma nemigen fogok hozzá írni, viszont az elmondom, hogy ezzel az eljárással gyakorlatilag bármiből amiből kompót vagy befőtt lett, készíthető hasonló limonádé. Van aki képes meginni közvetlenül a gyümölcsről a lét, annak nem érdemes bajlódnia, de nekem ez nem megy. Bármennyire szeretem is az édességet, annak a cukortartama számomra már nem tolerálható, legfeljebb egy kiskanállal, így kénytelen voltam megtalálni a magam számára élvezhető megoldást a megmaradt befőttlevek hasznosítására.

A barackléhez vizet, citromlét citromkarikát és pár levendulalevelet raktam, amitől máris újra üde, friss, és könnyű, de zamattal teli limonádé kerekedett, ellentétben a tömény, kicsit túlzó gyümölcssziruppal.

Ti szoktatok valamit csinálni a befőttek levével?

És hogy miből lesz a cserebogár. Éppen úgy, ahogy a limonádé ötlete kipattant, úgy találtam meg Háni szüleinél a gondosan felrakott farakás előtt a felállított talicskát, amin egy deszka hevert. Szinte véletlennek tűnően. A limonádé ráfért, szerettem az ütött kopott hátteret, majd mikor Papa meglátta mit garázdálkodok, megkérdezte tőlem, én raktam e oda a deszkát. Hát nem ,de nagyon jól jött, hogy ott volt, válaszoltam. Papa pedig elárulta, hogy a házon sürgölődő kőműves ebédlőasztalaként funkcionál a hétköznapokon az én ki installációm. Ugye hogy a kőműves tudja legjobban mi mindenre jó a talicska?

Hogy kinek az orosz nagyijától, azt pontosan nem tudom megmondani, a békebeli jelzőt pedig tőlem kapta, mert szerintem valóban az. Lédús alma, mazsola, sok vaj, és a porhanyós puha tészta a békebeliség kulcsa.

Szeretem az ehhez fogható egyszerű recepteket. Aki régóta látogatja a blogot, annak szerintem anélkül, hogy súgnék, bevillan egy másik almás süti, ami szintén orosz eredetű (talán) és nagyon hasonlatos mind az alapanyag használata, mind pedig az egyszerűsége. Igen, ez az almás sárlottka. Fogalmam sincs amúgy, hogy az orosz konyha miféle édességeket tekint a sajátjának, de ez alapján a két süti alapján simán rá merném mondani, hogy az alma nagy barátjuk. Nekem is nagy barátom, és szerencsére Lórinak is, akivel nem győzök elegendő préselt almalét inni mostanában, de ezt csak úgy mellesleg említettem.

A kedves mama volt olyan kedves elővenni egyet az antik, már rég eltett, nem használt. kézzel készült terítői közül, ami azonos rezgéssel bírt mint a régi recept, sőt még egy tányért is keresett, ami a keresztanyjáé volt valaha. Remélem minden részélet stimmel, a terítő, a tányér és a recept korával kapcsolatban, csak a pite volt friss, és porhanyós, édes és savanyás egyszerre.

A tésztáról viszont egy nagyszerű dolgot el kell mondanom, összegyúrva minimum 2 órán keresztül pihentetni kell a hűtőben sütés előtt, de ez az idő akár 2 napig is nyújtható. Magam is kipróbáltam, valóban így van. Ugyanis szombaton ebéd előtt összeállítottam a tésztát, beraktam a hűtőbe, majd gondoltunk egy merészet, és megleptük a mamát születésnapja alkalmából, amihez Debrecenig kellett cangáznunk. Hűtőtáskában utazott, ahonnan átkerült a hűtőbe, aztán eset 10-kor az almával a sütőbe. Hűtve semmi nem történt a tésztával.

Hozzávalók:

220g vaj

220g cukor

2 tojás

1 sütőpor

pici só

1 citrom leve

480g liszt (esetleg több)

10 nagy alma

1 citrom leve

1 marék mazsola

60g cukor, ½ tk fahéj (de ízlés szerint)

A vajat a cukorral 2 percig habosítjuk a kézi mixerrel, hozzáadjuk a tojásokat, és újabb 3 perc következik, aztán a só, a citromlé. Ekkor kicseréltem a habverőket dagasztó spirálra, és hozzáadtam a sütőporos lisztet, és alaposan összekevertem. Ha a tojások túl nagyok voltak, lehet, hogy szükséges lesz még egy kevés liszt, de 50-60g-nál nem több. Egy puha tésztát kell kapnunk. Frissentartó fóliába, vagy egy zacskóba téve menet a hűtőbe.

Az almát hámozzuk, a magházat eltávolítjuk, és nagyon vékonyan szeleteljük, esetleg gyaluljuk, kötelezően meglocsoljuk citromlével, a cukor és a fahéj majd a mazsola hozzáadása után pedig finoman forgassuk össze.

A tésztát felezzük, és egy kivajazott tepsi (egy arasz szor két arasz) aljába nyújtjuk az egyik felét, arra rárakjuk a mazsolás almát, majd a másik fél tésztát is kinyújtjuk, és rárakjuk az almára. Nem lehet elrontani akkori is jó, ha a tészta kicsit nagyobb, és felér a tepsi oldalára, akkor is jó ha nem, akkor is, ha nem egyenletes a tészta.

190C-ra előmelegített sütőben 65-70 percig süssük.

Egy éve: Csípős fetakrém , ajándék a kukából: narancshéj

Igazán érdekelt mi a különbség két országtorta között, egy budai kerület ugyanazon utcájában háromszáz méterre egymástól, ahol az egyik 350,- a másik pedig 580,-HUF.

Jácint álnévre hallgató olvasómmal elemeztük az árkülönbséget okozó lehetséges megoldásokat, de csak azt sikerült leszűrnöm a beszélgetésünkből, hogy ő realistán, (indokoltan) bizalmatlanul szemléli a minőség és az árképzés kérdéskörét, én meg (ál) naivan próbálom feltételezni, hogy a cukrászok is annyira lelkesek az országtorta ügyében mint én, illetve annyira tisztességesen készítik ahogy én, csak nekik több a gyakorlatuk, így nyilván az övék szebb lesz.

Ez egyébiránt így van, az övék szebb, de a két torta megkóstolása után ezer százalékos biztonsággal állítom, hogy az enyém viszont jobb. Nem kicsivel, hanem sokkal. Az enyémet pont addig bírtam volna enni, ameddig le nem fordulok a székről, a két tesztalanyból egy-egy fél is sok volt.

Adok nevet meg címet a gyereknek, az egyiket Szamosnak hívják, a másikat meg Jancsinak, Rigó Jancsinak. Mindkettő a XII. kerületben , a Böszörményi úton található. A Szamos igazi budai cukrászda környezetét, közönségét és árait tekintve. A Rigó is ilyen lehetett a hatvanas években, de azóta nem történt semmi változás a falakon belül. Nevezhetjük hagyományőrzőnek, vagy lepukkantnak, én a magam részéről retrónak titulálom, mindenkinek lelke rajta, a lényegen nem változtat. Értelemszerűen a Rigóban fizettem 350-et , a Szamosban 580-at, és ha lett volna igényem leülni és helyben fogyasztani, akkor ugyanerre a tortára a hab a szervízdíj lett volna a Szamosban.

Hazahoztam, és először lemértem. Mindkettő grammra ugyanannyi volt,(146g) amin csodálkoztam, mert a Szamosé nagyobbnak tűnt, sőt igazi szívmelengető gesztusként, -mert dekorációnak nem hívnám- magyar lobogó volt a tetején.

A Rigóé frissebb volt, a Szamosé talán egy nappal régebbi lehetett. A Rigó almája kicsit savanyúbb, a Szamosé édesebb, de a Rigóéban hámozatlan volt az alma. A mákos-almás tortalapok közel azonosak voltak, de ha megnézitek a képet, a Rigóé szebb és egyenletesebb mint a Szamosé.

A krémben volt az igazi különbség, mindkettő zsírosnak és nehéznek érzett az itthon elkészített változathoz képest, amit ha elhiszünk, hogy ugyanabból a receptből készítették mint amiből én, akkor csak az lehet a különbség, hogy magasabb zsírtartalmú tejszínt használtak, vagy mást is raktak bele.

Ha megnézitek a képet akkor látszik, hogy a Rigóén a krém ikrás, szétesett.

A krém a Szamoséban homogénebb, levegősebb volt.

Ha a kettőt összevetjük, szerintem nagyon hasonló kategória, mindkettő hibázott valahol, ízre is, küllemre is, de ha az ár-érték arány a kérdés, messze a Rigó nyeri a versenyt. Az tuti, hogy a Szamosé nem kétszer annyira jó, vagy fordítva a Rigóé feleannyira rossz, mint ahogy az árdifferencia miatt várnánk.

Sajnálatos hír, hogy ha az általam készített tortát is versenyeztetem, akkor ízre az enyém nyer, de külsőleg sajnos annyira gyalázatos, hogy már-már vállalhatatlan, de én nem vagyok cukrász. Sőt amint látszik nem is leszek.

Aki kóstolt már, beszámolhat hol, mennyiért, milyet?

Egy éve: a legjobb paradicsom ebéd

Neeem, nem cukkinis, hanem cukkini! Ez pontosan azt jelenti amit, azazhogy cukkiniből készül, tészta nélkül. A tészta nem azért maradt ki, mert szénhidrát parám van sőt, hanem azért, mert a friss zsenge cukkininek tér kell, hogy érvényesüljön.

Annyira alaposan hátba veregettem magam ezért a receptért, hogy virtuális kék foltokkal vagyok teli. A válságnak köszönhetően a Boursin sajt ára visszament a négy évvel ezelőttire gazdaságoséknál. Az első élelmiszer, aminek az ára csökkent az elmúlt évek alatt, és még mindig nem sajnálom a láncot, szerintem nem veszteséges a termék. Ha valaki eddig nem kóstolta, most tegye, és bárakármelyiket. Sajnos nem lesz hosszú a lista, nálunk csak fokhagymás és borsos van, ellenben nehéz a választás, egyik jobb mint a másik. Ha pedig ezeken már túl vagytok, külföldön járva vadásszatok fügés-dióst, sült paprikás-fokhagymást, esetleg hagymás snidlingeset. Engem meg se kérdezzen senki, bármilyennek örülök ha kapok melyik a legjobb, mindegyik.

Hozzávalók:

6db zsenge 12cm-es cukkini

1 doboz hámozott paradicsom

1 doboz Boursin borsos sajt

oregano sok

bazsalikom sok

1 gerezd fokhagyma

½ ek pizzafűszer

3 ek olívaolaj

150g mozzarella sajt

ÍA cukkiniket gyaluval vékonyra szeleteljük. A paradicsomot botmixerrel pürésítjük, és a reszelt fokhagymával, valamint a pizzafűszerrel olajjal felforraljuk. Egy edényt beolajozunk, és a cukkiniszeleteket az aljára fektetjük. A Boursinból a cukkinire morzsolunk az ujjunkkal, és meglocsoljuk pár kanál paradicsommal, és bazsalikom, illetve oregano leveleket rakunk rá. Újabb réteg cukkini, Boursin, paradicsom és levelek. Amíg csak van. Az utolsó cukkini rétegre még egy kis paradicsom, végül reszelt mozzarella a tetejére.

200C-ra előmelegített sütőbe 15-20 percig süssük. Ha valaki nem szereti csak a nagyon puha cukkinit, az takarja be fóliával, és inkább 30 percig süsse. Nekem ennyi is elég volt. A Boursin és a paradicsom finoman összeolvad, hihetetlenül finom.

Egy éve: Szilvás polenta torta, pörköltes szendvics- szöroös tészta (gerekek a konyhában)

A karfiol pirítás közben pontosan ugyanolyan illatú, mint a káposzta. Az íze is ugyanaz az édes íz, ami a friss káposzta pirításánál érzik. Ez pedig nem véletlen. A karfiol káposztaféle, ami a keresztesvirágúak rendjének egy családja.

Vannak további hasonlóságok is, de ebből most csak egyről ejtenék szót, ez pedig a torzsa. Manapság a téli vitaminforrások szerencsére nagyon bőségesek, sőt az sem annyira divat, hogy az adott élelmiszer minden grammját, részét, vagy alkotóját felhasználjuk, sokkal több hulladékot dobunk ki, mint amennyi indokolt lenne. Így lehet, hogy eszembe jutott, a káposzta és a karfiol torzsája. A nagymamám, és az apukám is mindig körbepucolta, majd elfelezte, és a tesómmal nekünk adta, mondván tele van vitaminnal. Ezt ne terjesszétek, nem tudom hogy így van e, de mi elhittük, és nem esett különösebben nehezünkre sem megenni, sőt nagyon is szerettük, mert nagyon finom volt, leginkább olyan mint egy finom karalábé (az is káposztaféle) csak nem annyira nagy víztartalmú, így jobban koncentrálódott az íze. A mai napig nagyon szeretem, bár manapság inkább én is inkább egy karalábét pucolok meg és eszem, minthogy káposztatorzsát egyek. Nem hiszem , hogy sokan vannak akik megeszik a torzsát. Mindegy is, azért ha valakinek van szerencséje egy káposztatorzsához, kóstolja meg.

A pizza ötlete nagyon meredek nem? A karfiol és a paradicsom jó együtt, erre már van is kipróbált receptem, itt meg ha elhiszitek, hogy a kettő jó együtt, akkor minden más csak bónusz, a túró, a fűszerek,  az egész . Zseniális holmi.

Hozzávalók:

260g karfiol

2 tojás fehérje

120g túró

2 ek petrezselyem

1 ek oregano

1 gerezd fokhagyma

só

A karalábét aprítóban felaprítottam, akinek nincs ilyen eszköze, az késsel igyekezzen rizsszem méretűre szecskázni a nyers karfiolt. Ha ez megvan, egy teflon serpenyőben zsiradék nélkül folyamatos keverés közben pirítsuk meg. Ha kész van hagyjuk kihűlni, és minden egyéb hozzávalóval keverjük össze. Ebből az adagból 8 golyót formázzunk, és rakjuk szilikon felületre, ahol lapítsuk le, kb 10 cm átmérőjűre.

200C-on süssük meg. Az enyém egy kicsit túlsült, de a következő adagot meg nem volt időm lefotózni.

A tetejére rakjunk pizzaszószt, vagy valamilyen fűszerezett paradicsomszószt, mondjuk arrabbiatat.

A karfiol pizza kissé édes , a paradicsomszósz kicsit édes, tökéletes.

Egy éve: kelt szilvás lepény,  orecchiete zöldborsóval,bazsalikommal

A konyha is lehet iskola. Nyelvtan óra, fizika, kémia, matek, vagy technika is tartható pici előkészítéssel. A fiúk imádják a kísérleteket, én meg imádom, hogy észre sem veszik, hogy tanulnak. Azért ott még nem tartunk, hogy elmagyarázzunk minden ok-okozati összefüggést, de maga a jelenség mélyen beépül a tudatukba, és majd előveszik amikor megtanulják a hozzá tartozó jelentéseket, szabályokat, törvényszerűségeket, vagy csak az okokat szimplán.

Az első és legfontosabb, hogy minden esetben elmondom, egyedül ilyet nem csinálhatnak. Van olyan, amit még meg sem mertünk nekik mutatni, mert kicsik hozzá, de sose fogom elfelejteni miként kezdődött. Aurél azzal jött haza, úgy 8 éves lehetett, hogy azt hallotta az iskolában, hogy sütőporból és ecetből lehet bombát gyártani. A folyamatot, amíg eljutottunk odáig, hogy megmutatjuk neki mi lesz ha a kettőt összekeverjük, hosszú volt, kihagynám, a lényeg, hogy úgy döntöttünk, kísérletezzen inkább velünk, ellenőrzötten, mint nélkülünk kitudja hogy. Kindertojások belső műanyag kapszuláiba tettük, összeráztuk, és ledobtuk az udvaron a földre, ahol pukkanva szétküldte a tojás két felé, Aurél remekül szórakozott, elfogyott a sütőpor.

A kicsik, még túl kicsik, ők még nem pukkanthatnak, de szolid kísérleteket már ők is végezhetnek, vagy azok részesei lehetnek nézőként.

Az első a saját folyadék tűzijátékunk volt. Itt vizet raktam egy pohárba, amire olajat öntöttem, és a srácok ételszínezéket csöpögtettek bele.

Aztán várni kellett. Amikor a színes cseppek átverekedték magukat az olajon csodaszép tűzijátékként terjedtek a vízben. Alig tudtuk abbahagyni.

A cukorban írás szintén nagyszerű elfoglaltság volt, az ujjukkal rajzoltak, gyakorolták a betűket, vagy a nevüket leírni. Néha, ha lankadt a figyelmem, le-le nyalták az ujjukat. Hű de élvezték. Ugyanezt lehet liszttel is, vagy azoknak akik rágják a körmüket, erőspistát is kenhetünk a tepsi aljára. Akkor mást is elsajátítanak, nem csak betűket és finom motorikát.

NEEEEEM! Tréfáltam.

Egy tepsibe cukrot szórtam, amibe a kártyák után maguk rajzoltak betűket az ujjukkal, majd szintén maguk simították a felületet, hogy újra rajzolhassanak.

Újabb tüzes jelenségként pedig őröltborsot szórtunk a tűzhely egyik égő rózsájára, ami gyönyörűen izzott a tűz fölött a levegőben. A leglényegesebb eleme, hogy nem kézzel, hanem én egy festőecset pamacsáról szórtam úgy, hogy az egyik ujjammal megkocogtattam az ecset szárát. Így nem égett meg a kezem. Másé sem fog. Alig hitték el, hogy már a tűz közelében is lehet olyan meleg, hogy valami elégjen, anélkül hogy elérje a tüzet. Hiába, egy hatévesnek még sok minden új, kettőnek meg pláne.

Ez után sajnos takarítani is kell alaposan, a bors feketén kormosan hull alá, akkor is ha fehérborsot szórunk!

Szolgálati közleményként pedig jelzem, hogy a Kifőztük magazin megkínált egy októberi vendégblogger szereppel, és sajnos nincs időm dupla annyit főzni, így amíg azzal a náhány recepttel végzek, addig nem tudok ide is, meg oda is s egyszerre főzni. Ez nem azt jelenti, hogy elhanyagolom a blogot, ide is fel fognak kerülni azok a receptek, csak egy kis időre van szükségem. Receptek nélkül, de helyette lesz más .Például mint ez a mai.

Köszönöm a megértést, addig is legyen a konyha mindenki játszótere!

Egy éve: Landzeit ismeretek

Az egyik leghíresebb francia édesség. Kétbalkezesség, kaland, vadászat, ipari kémkedés fűződik a Tart tatinhoz. Több legenda él sose fog kiderülni melyik az igazi.

A torta eredetét illetően a legnépszerűbb sztori a Carolina és Stephine Tatin nővérek nevéhez fűződik. A testvérek a gyönyörű Loire völgyben, egy vidéki kisvárosban Lamotte-Beuvron-ban vezették a tulajdonukban álló, cseppet sem meglepő nevű Tatain Hotelt.1888-ban. Stephine, az idősebb nővér dolgozott a konyhában, mivel főzni remekül tudott, ám a vendégekhez nem volt túl kedves, nemigen értett hozzájuk. Specialitása egy karamellizált almatorta volt, ropogósra sült tésztán. A vadászati szezon közepén jártak, a szállóvendégek zsúfolásig töltötték a szállodát, és éhesen tértek haza a vadászatból. Stephine a kemencébe készült rakni a sütit, amikor valamit elbénázott, és fejre ejtette az almás tésztát. Ám nem csüggedt, sőt más választása se nagyon maradt, megsütötte, visszafordította, majd pedig a még meleg, ám furcsa küllemű sütit feltálalta. Szerették.

Igazi karrierje akkor kezdődött, amikor a híres párizsi Maxim tulajdonosa tudomást szerzett a tortáról, és úgy döntött megszerzi a receptet. Csakhogy, a nővérek nem akarták maguktól adni. De az élet ennél fájdalmasabb, már akkor is azé volt az információ, akié a több pénz is. Így került a Tatin Hotelbe új kertész, aki a vénkisasszony bizalmába férkőzött. A recept csakhamar a kertész illetéktelen kezei közé került, majd a Maxim konyhájára, ahonnan világhódító útra indult.

Stephine vénkisasszony maradt, miként a nővére is. Gyerekek híján egy receptet hagytak örökül a világnak.

Angol nyelvterületen „upside down cake”-nek hívják az összes ilyen fejre fordított tortát, és nem érzik szentségtörésnek a bármilyen gyümölcs használatát. Én is így voltam vele. A gyümölcsös rész kicsit más mint az eredeti, de a tészta része stimmel.

45g vaj

80g barna nádcukor

4 tk sárgabarackbarack jam

4 óriás ( barack méretű) szilva

½ citrom leve

Tésztához:

310g liszt

160g vaj

80g porcukor

1 kk sütőpor

½ citrom reszelt héja

csiept só

1 ek tejföl

1 tojás

A cukrot a vajjal folyamatos kevergetés közben felolvasztjuk, majd belerakjuk a jamet, és kicsit tovább forraljuk. Egy normál tortaformába öntjük a karamellt, és a szilvákat negyedelve ráfektetjük, a citrom levével meglocsoljuk.

A tésztához a vajat a liszttel összemorzsoljuk, de késes mixerben egyszerűbb ez a mutatvány. Egy tálban a morzsás lisztet a cukorral, a sóval a sütőporral és a citromhéjjal, illetve a tojással elkevert tejföllel összegyúrjuk. A tésztát fél órán át hűtőben pihentetjük, majd akkorára nyújtjuk, hogy elfedje a tortalapot, és ráfektetjük a gyümölcsre. 190C-ra előmelegített sütőben kb 35 percig, vagy szép barna színig sütjük.

Sütés után hagyni kell 5 percig a formában, aztán pedig ki kell borítani egy másik tálra, mert különben beleragadhat a formába. 

Egy éve: taralli ,  a kreatív snack.

Legelőször is tisztáznom kell, a pálinka az párlat, méghozzá gyümölcs párlat. Amikor ugyanezzel az eljárással amivel a pálinka készül nem gyümölcsöt, hanem sört, ez esetben barna sört raknak a lepárlóba, akkor készül a sörpárlat. Most, hogy elmondtam mi a különbség, durva lenne „lesörpálkinkáznom”de valami olyasmit képzeljetek el.

A Nobilisnál az ötletelést tett követte, és lepároltak egy kisvárosnak elegendő mennyiségű barna sört ,hogy kapjanak egy kisvárosnak elegendő mennyiségű színtelen sörpárlatot. Mielőtt .bárkinek is eszébe jutna, hogy barna színt keressen az italban, annak elárulom nincs, hiszen mint minden párlat víz színű, csakúgy mint a pálinka, ami nem érlelt, ágyas, vagy egyéb huncutsággal színezett.

Hagyományosan az üveg nyaka jelzi, miből készül a párlat

A barna sörre, pontosabban a Dreher Bak sörére azért esett a választás, mert kellemesen karamell és maláta ízű, illetve megfelelően karakteres, és mert nem utolsó sorban a Nagy Aranymedál díjas barna sörkülönlegességet a Nemzetközi Söripari Nagydíjon, és a Burton Upont Trent-i Millenniumi Sörversenyen is a világ legjobb sörei közé választották, a kiváló minőség elismeréseként pedig többször is elnyerte a Monde Selection Nemzetközi Kiváló Minőség Trófeáját is, melyet azon termékek kapnak, amelyek három egymást követő évben is elnyerik kategóriájuk aranyérmét. Na ki tudta ezt?

Számomra ezzel a lepárlással megszületett az egyetlen sör, amiből akár egy-két pár pohárral (pálinkás) is meg tudok inni, és amit az eddigi legfogyaszthatóbb sörnek értékelek.

Kortyoláskor az elején nem, csak később érződik rajta a maláta a karamell, és a sör. Nem véletlenül írtam ezt le mind, a sör a legutolsó íz amit éreztem, megelőzte a másik kettő, és ez jó volt.

Mivel a Nobilisnak ez volt az első sörpárlat főzése, 120 palacknyi limitált kiadás került forgalomba, amit megvásásrolni nem lehet, csak a fesztiválozók kóstolhatják meg fent a Várban ha vasárnapig felkerekednek és fellépcsőznek. Én is így tettem. Miközben iszogattam az átlátszó zsebsörömet, két a hátam mögött elsétáló fiú a hátam mögött megszólalt: ...szeretem az érett nőket. Én meg felnevettem, pedig lehet, hogy sírnom kellett volna. Remélem nem rólam jutott eszükbe.

Mivel szeretem az szép üvegeket nem mehetek el szó nélkül a design mellett sem. Imádom. Az üvegek (jéé) olasz termékek, a címkézésük nem matrica, valamiféle égetett eljárással kerül a palackra. Nagyon jó végigsimítani a palackon. Először kívülről, aztán belülről.(ehh, huncut ez a pálinka ital).

Végül a legütősebb Nobilis Pálinkabusz sztori. Helyszíne egy másik fesztivál, ahol egy decens középkorú pár keveredett látszólag véletlenül a pálinkabusz mellé, ahol aztán meg is álltak, és háttal a busznak nézelődni kezdtek az ellenkező irányba. Egy óvatlan pillanatban a férj lankadó figyelmét kihasználva a hölgy odaszólt a hozzá legközelebb álló Nobilis pólós fiatalembernek, és súgva hadarva ellentmondást nem tűrő hangon  felszólította: -Adj egy pohárral! -Milyet? Jött a körültekintő kérdés .Mire újra válaszolni tudott, csak annyit mondott idegesen: - Már elkéstél! 

De szeretem.

Én maradok a gyümölcs pálinkáknál, de ha sör van csak, akkor ám legyen, szívesen iszom egy átlátszó zsebsört is.

Kóstolgassatok, de szigorúan mértékkel!

Fent van Michelisz Norbi WTTC-s autója, ha gyerekkel mentek, neki is lesz mit nézni.